| Győrffy Ákos |
Ha meg kellene neveznem egy „rejtőzködő” költőt, Gál Ferenc neve az elsők között jutna eszembe. Vagy egyenesen a legelső lenne. Ezt a rejtőzködést persze nem úgy kell érteni, hogy Gál valamikor kitalálta magának ezt a szerepet. Alkatilag olyan, hogy távol tartja magát attól a vircsafttól, amit irodalomnak, irodalmi életnek hívnak. Ehhez még hozzájön az is, hogy igen ritkán jelennek meg kötetei, előfordul, hogy két könyve között egy évtized is eltelik. Első kötete, A kert, a város és a tenger 1991-ben jött ki kis példányszámban. Ez a vékonyka kötet azóta legendássá vált. Olyanná, mint a hiúz: senki nem látta, de sokan tudnak róla. Fénymásolt formában terjedt, könyv alakban régóta hozzáférhetetlen. Kevés verseskötettel történik ilyesmi. Erre mondják, hogy kultikussá vált, és ebben az esetben valóban valami ilyesmiről van szó. De mi váltotta ki mindezt? Miért nem tűnt el nyomtalanul Gál Ferenc kötete – sok más debütáló verseskötethez hasonlóan – a süllyesztőben? Erre a legegyszerűbb válasz az, hogy valami olyasmit hozott a magyar költészetbe, ami addig szinte ismeretlen volt. Olyan nyelvhasználatot, a versbeszédnek egy olyan formáját, ami évtizedekkel a megjelenése után is képes volt hatni – elsősorban a pályakezdő költőkre. Az 1991-es első kötet óta Gálnak négy kötete jelent meg, a legutóbbi idén tavasszal Ház körüli munkák címmel. Ez az új könyv is hordozza mindazon erényeket, amelyek ezt a költészetet különleges státuszba emelték. „Ahelyett, hogy magára maradna a démonokkal” – így indul a hatvanhat számozott versből álló kötet. Ahelyett, hogy magára maradna, inkább kineveti a démonokat, a nyelv segítségével győzi le őket. Hamvas Béla is ennek a gyógymódnak a híve volt. Gál úgy ír, ahogy az álmaiban beszél az ember. Sajátos logikával, meghökkentő képekkel dolgozik, az összkép mégis az, hogy varázslatosan otthonosan érezzük magunkat a világában. A varázslatos szó itt indokolt, mert Gál Ferenc költészete képes a világteremtésre. Beleálmodni magunkat ebbe a könyvbe emlékezetes és maradandó élmény.