Az a politikus, aki „kezdettől fogva tragikusan gondolkodik, fél a jövőtől – ezért van tisztában a saját korlátaival, s így hatékonyabban tud cselekedni is”. A 21. század vezetőinek görög drámákat, Camus, Dosztojevszkij és Shakespeare műveit kellene olvasgatniuk, hogy elsajátítsák a tragikus gondolkodás képességét – állítja Robert D. Kaplan.
Robert D. Kaplan amerikai geopolitikai elemző, realista gondolkodó életművéről e sorok szerzője írt először Magyarországon, tizenöt esztendővel ezelőtt a Kommentár folyóirat hasábjain. Később a Brain Bar színpadára is meghívtuk Kaplant – nem véletlenül. Több mint huszonöt kötetet magában foglaló munkásságában mindig szimpatikus volt, hogy nem szobatudósként, hanem régi vágású utazóként dolgozza fel a világot. Mielőtt az amerikai hadsereg belső moráljáról írt, éveket töltött a közkatonák körében. Amikor Afrika demográfiai robbanásáról és az ennek nyomán elszabaduló anarchiáról bocsátkozott fejtegetésbe, ENSZ-jelentések idézgetése helyett elmerült a kontinens belsejében a személyes tapasztalatokért. Mindezt tekinthetnénk magától értetődőnek is, ám Kaplan washingtoni pályatársai sokszor ennél sokkal felszínesebb tudásra alapozzák a világértelmezésüket.
Mi van, ha az élet, az intelligencia és a technológia fogalmai valójában ugyanazt jelentik? Ha a természetes és a mesterséges intelligenciák működése mind ugyanazokon a matematikai törvényeken nyugszik – ha a világ központi képessége a számítás?
Kutatások bizonyítják, másképp dolgozza fel az agy a nyomtatott és a digitális szövegeket. Az utóbbi időben ismét felértékelődött az olvasás és főleg a könyvolvasás szerepe.
A szinkron hiánya okozza mentális problémáinkat, a túlevést vagy éppen baráti kapcsolataink megritkulását is – állítja új könyvében az evolúciós pszichológia magyar professzora.
A nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, hogy a választói magatartást a mesterséges intelligencia megjelenése előtt sem egy-egy botrány vagy kampányelem formálta döntően.
Marcin Romanowski a Zbigniew Ziobro volt lengyel igazságügyi miniszterrel történtek kapcsán rámutatott, hogy „amit most Magyar Péter »a „magyar Tusk« meghirdet, a maga »elszámoltatásával«, az már Lengyelországban gyakorlatban is látható.
A magyar történelem egy fontos darabjával is meglepte a miniszterelnök a katolikus egyházfőt.
Napokig töprengtem, kit kérdezzek meg a szegénységről, mert sokan sokféle okosságot tudtak volna mondani. Végül úgy döntöttem, olyasvalakivel ülök le beszélgetni, akit a világ nélkülözőnek lát, s őt kérdezem arról: ki a szegény.
Ott bizony nagy a baj, ahol egy párt szimpatizánsainak mindössze 75 százaléka kedveli annak vezetőjét. Ez már a végjáték.
