Hatalmas elismerésben részesült a Himaláján elhunyt Suhajda Szilárd
Posztumusz díjat kapott a világhírű hegymászó.
Ez az érzés vagy állapot nem ismer határokat, nyelveket, tisztes köteléket. Bizonyos értelemben kívül esik az emberi világon. Irracionális, félelmetes, lenyűgöző, fenséges, sötét, veszedelmes, megrendítő. Éppen olyan, mint egy magashegység.
Sokan írnak olyanokat Suhajda Szilárd halála kapcsán, hogy inkább maradt volna otthon. Felesége volt, kicsi gyereke, mi a fenét képzelt magáról? A magam részéről azt tartottam volna a legszerencsésebbnek, ha Suhajda Szilárd szép csendben elutazik a Himalájába, megmássza a Csomolungmát, majd a katmandui repülőtérről ír egy posztot a közösségi médiás oldalára, hogy „Everest: pipa”. Esetleg még csatol hozzá egy-két fotót. Ha én lennék (lettem volna) Suhajda Szilárd, azt hiszem, így csináltam volna. De nem vagyok (voltam) Suhajda Szilárd, illetve talán mégis, egy kicsit, de erről majd később.
Szállóigévé vált a legendás brit hegymászó, George Mallory állítólagos válasza arra a kérdésre, hogy miért akarja megmászni a Csomolungmát: mert ott van. Ebben a válaszban szinte minden benne van, pedig elsőre alig valami látszik ebből a mindenből. Mallory – Suhajdához hasonlóan – az Everesten halt meg, 1924 júniusában. Sokak szerint ő – és társa, Andrew Irvine – volt az első, aki feljutott. Mallory alakját Robert Graves örökítette meg talán a legszebben Isten hozzád, Anglia! című, remek önéletrajzi könyvében.