Veszélyes gombafaj kezdte tizedelni a hazai kétéltűeket – magyar kutatók keresik a megoldást

A tavasz csalhatatlan jele, hogy tavaink és egyéb élőhelyeink benépesülnek kétéltűekkel, s meg­kezdődnek a nagy békakoncertek. Ám amit ma még természetesnek tartunk, lehet, hogy a jövőben egyre kevesebb helyen figyelhetjük majd meg: a kétéltűek ugyanis a gerincesek legveszélyeztetettebb állatcsoportját alkotják.

Mitől ilyen védtelenek ezek az állatok? „Száraz­földre és vízre is szükségük van életük során: vízben szaporodnak, néhány kivétellel lárváik vízben fejlődnek, és sokan közülük még kifejlett állapotban sem hagyják el e közeget. A különleges életmódjukhoz szükséges élőhelyek csökkenése nagyban veszélyezteti őket” – hívja fel a figyelmet Vörös Judit, a Magyar Természettudományi Múzeum kétéltűekkel és hüllőkkel foglalkozó főmuzeológusa.

„A mezőgazdaságban használt gyom-, gomba- és rovarirtó szerek is súlyos veszélyt jelenthetnek rájuk, mert részben bőrlégzéssel lélegeznek, ezért vékony, vízáteresztő bőrük van, amely rendkívül érzékeny bármilyen változásra” – emlékeztet Farkas Csaba biológiai szakíró. A káros anyagok szinte akadálytalanul juthatnak be a kétéltűek szervezetébe. Ezért szokták őket bioindikátoroknak nevezni:

például vegyszer jutott be.

Nem elég mindez a veszedelem, egy évtizede elterjedt egy kétéltűeket károsító, kelet-ázsiai eredetű gombabetegség is, a kitridiomikózis. A Batrachochytrium dendrobatidis gomba az állatok bőrét támadja meg, felborul a víz- és elektrolit-­egyensúlyuk, és végül leáll a szívük. A kétéltűek bőre sajnos kiváló táptalajként szolgál a mikroszkopikus gombának: vízben úszó spórái rátapadnak a bőrre, ott kifejlődnek és elszaporodnak. A kutatók egyelőre sok kérdésre nem ismerik a választ e fertőzéssel kapcsolatban. A vizsgálatok azt mutatják, hogy egyes kétéltűek csak hordozók, mások belepusztul­nak a kórba, sőt némely populációt az utolsó példányig kiirt.

Magyarországon a gomba egyik legveszélyesebbnek számító variációja van jelen, mégsem okoz tömeges elhullást, pedig máshol a gyengébb változatok is jelentős pusztítást végeznek. De azért vannak intő jelek bőségesen. Egészen 2020-ig nem jegyeztek fel olyan békaállományt hazánkban, amelyről azt tudták volna mondani, hogy a kór alapvetően hozzájárult a létszámcsökkenéséhez. Abban az évben viszont felfedeztek a Mátrában egy olyan sárgahasúunka-állományt, amelynek több egyede is elhullott. Ezeket Vörös Judit és kutatótársai elemezték, szövettani és genetikai vizsgálatokat végeztek rajtuk, és megállapították, hogy a példányok kitridiomikózisban pusztultak el. Azóta

Hogyan lehetne megelőzni egy ilyen súlyos egyedszámveszteséggel járó betegséget? Erre a kérdésre keresi a választ Kásler Andrea, a ELKH ATK Növényvédelmi Kutatóintézetének és az ELTE TTK Biológiai Intézetének kutatója. Szerinte az állatok alapvető viselkedési formáit kihasználva van esély a gombás fertőzés elleni hatékony védelemre. A kétéltűek változó testhőmérsékletű állatok, táplálkozási, szaporodási és menekülési képességük szorosan összefügg a környezet hőmérsékletével. Egyedfejlődésük kritikus, korai szakaszában ezért kifejezetten keresik a meleg helyeket. Számos fajuknál megfigyelhető továbbá, hogy mivel a betegségek idején nem képesek a leküzdéshez megemelni a testhőmérsékletüket, gyógyulásuk, sőt a betegségmegelőzés érdekében is előszeretettel keresik fel a környezetük legmelegebb pontjait. Ezt nevezik a szakemberek viselkedési láznak.

E tulajdonságukat kihasználva a környezetük melegítésével vagy szabályozható hőmérsékletű búvóhelyek létesítésével az ebi­halakat elvben vegyszerek, gyógyszerek felhasználása nélkül lehet megvédeni a gombafertőzésektől. A kitridiomikózist okozó gomba számára az optimális hőmérséklet ugyanis 17 és 25 Celsius-fok között van, 28 fok fölött már nem életképes. A legtöbb kétéltűfaj viszont ennél magasabb hőmérsékleten is megél.

most a természetbe helyezésén lesz a sor.

Szerencsére hazai kétéltűink nemcsak sérülékenységükkel hívják fel magukra a figyelmet, hanem az életrevalóságukkal is. A közelmúltban a New Scientist tudomány-népszerűsítő lap „sztárjai” lettek kiskunsági populációik.

Az ELKH Ökológiai Kutatóközpontjának munkatársai a Kiskunsági Nemzeti Park második világháborús bomba­­töl­cséreinek élővilágát vették górcső alá. Az Apaj közelében található szikes rétre hullott bombák több mint száz 3–12 méter átmérőjű tölcsért ütöttek egy körülbelül 25 hektáros területen. A tölcsérekben a felszín alatti vizek feláramlása és a csapadékvizek hozzáfolyása révén különböző vezetőképességű, átlagosan 40 centiméter mélységű szikes tavacskák alakultak ki, ahol jó néhány kétéltűfaj is otthonra talált.

Az élő- és szaporodóhelyek tavalyi kiszáradása valószínűleg hazánkban is jelentősen csökkentette a számukat, ám ez elsősorban majd ez évtől, az aszályos esztendő után válik láthatóvá. Vörös Judit a Magas-Bakonyban vizsgálja az alpesi gőtéket – ezt a fajt választották 2023 kétéltűjévé Magyar­országon –, és olyan élőhelyeken is kereste őket, ahol a tavalyi szárazságának nem kellett volna megmutatkoznia, mégis meglepően kevés állatot talált. A szárazság, a felmelegedés és a betegségek összeadódó hatásával szemben tehát fokozott védelemre szorulnak szép, de törékeny életközösségeket alkotó kétéltűink.

Nyitókép: A sárgahasú unka Magyarországon is őshonos (fotó: Wikipedia)