Nemet kell mondani arra, hogy „azt teszek, amit akarok” – Gianni Annoni írása az örök etikettről

A családomtól olyan neveltetést kaptam, amely a generációs és a társadalmi kapcsolatok, illetve a nemek tiszteletén alapult. A szüleim fáradságot nem kímélve rengeteg időt szántak arra, hogy elsajátítsam a helyes viselkedéskultúrát. Ennek köszönhetően megtanultam, hogy a fogadásoknak, az ünnepeknek, az éttermi és társasági életnek megvannak a maga szabályai. Az asztal melletti viselkedés ismerete elengedhetetlen volt a társadalmi beilleszkedéshez. Az alkalomhoz illő ruházattól kezdve a nyilvános helyre való belépés mikéntjén, az ülésrend meghatározásán át a mise en place-ig, vagyis a főzéshez szükséges előkészületekig minden fontos volt a komfortos társasági együttléthez. Bár mostanában sokszor hallom, hogy az etikett már nem időszerű, szerintem napjainkban fontosabb, mint valaha. Mit is jelent valójában ez az egyre kevésbé divatos szó?

Az etikett máig érvényben lévő szokások és szabályok összessége, amelyet nem az egyes korok gyermekeként kell értelmezni. Számos területre kiterjed, gondoljunk csak az internet szabályai­ra, a divatra, az étkezésre, a szigorú, hivatalos protokollra vagy arra, hogy egy beszélgetésben milyen témát hozhatunk fel. Nem kényszerről, hanem olyan szabályok összességéről van szó, amelyek a kulturált együttélés alapját jelentik. Több száz mai kiadvány szól az illemről, s vannak olyan klasszikusok, mint Giovanni della Casa firenzei költő, illemtaníró és „szociológus” 1558-ban írt Galateo overo de’ costumi (az udvarias viselkedés szabályai) című műve, amely a mai napig érvényes intelmeket tartalmaz. Azóta sok minden változott, de ami örök: az emberi kapcsolatoknak a jólneveltség az alapjuk, egyúttal a civil társadalomnak a pillére is.

Az etikett elsajátítása fejlődési folyamat: bár nem vagyok ugyanolyan, mint a szüleim, ha ők meghatározóan jelen voltak a nevelésemben, az ő gyümölcsükként továbbviszem a tanultakat; a „2.0-s verziójukká” válok. Ne felejtsük el, hogy a fejlődés azt is jelenti: tudod, ha hibáztál, és képes vagy visszatérni a helyes útra. Ám ha a társas viselkedésünk fejlődése megáll, űr keletkezhet, amit már csak nehezen lehet korrigálni. A helyes viselkedéskultúra elsajátítása tehát nélkülözhetetlen. Ehhez képest mára mintha kiment volna a divatból az etikett, ahogyan az alapjául szolgáló szabály szó is.

mi több, talán túl gyakran lelkesedik a tökéletlenség szépségéért, és nincsenek követendő, rögzített példái.

Kétségtelen, hogy társadalmunk átalakul, ezáltal a modorunk és a szokásaink is megváltoznak, alkalmazkodnak az új világhoz. Konkrét példával élve: a férfiak és a nők közötti jogegyenlőség az emancipáció révén metamorfózist eredményezett, ma már a teljes viselkedési egyenlőség felé mutat, s közben mutációkat okoz a magatartásban. Emlékszem például arra, régen mennyire fontos volt az ajtó kinyitása a hölgy előtt, a „nő az első” elv még a gáláns viselkedés jele volt. Az autó ajtajának nyitása a beszállás előtt az udvariasságnak, a romantikának, a férfiak és nők közötti viselkedésnek volt az alapja, és ha a hölgy később ezt belülről nyitással nem viszonozta, az rossz jel volt. Te jó ég, mennyi emlék! Manapság sok nő a teljes egyenlőséget részesíti előnyben. Így talán azt kell mondanunk, hogy a lovagiasság halott, egyre inkább csak személyes, egyéni vággyá válik. Mindenkinek a sajátja… Egy másik példa a köszönőlevelek változása: egészen a közelmúltig kézzel írtunk őket, hiszen úgy szívhez szólóbbnak, őszintébbnek, valódibbnak tűntek. Ma egy ímél vagy egy sms könnyen helyettesíti a kézírást, ami persze nem azt jelenti, hogy többé nem kell kézzel írnunk leveleket – sőt, bizonyos körülmények között továbbra is elvárt forma, az elegancia megnyilvá­nulása. Arról van szó, hogy több lehetőség áll a rendelkezésünkre.

Az etikett alkalmazkodik a haladó időhöz, megújuló társadalmunkhoz, és új viselkedési modelleket hoz létre anélkül, hogy elfelejtenénk a tiszteletet. Továbbra is nélkülözhetetlen az életünkben: elejét veszi a kellemetlenségnek, feszengésnek, és elengedhetetlen ahhoz, hogy olyan társadalomban éljünk, amely nemcsak a javakat, hanem a létet, annak minőségét is fontosnak tartja. Vagyis a lényeg, hogy nem szabad otthon hagyni a neveltetésünket felgyorsult világunkban sem. Nemet kell mondani arra, hogy „azt teszek, amit akarok”. Mindez elvezet minket az „etikett 2.0-hoz”. És hogy ez mit jelent az étteremben az asztalnál, arról következő írásomban olvashatnak.

Nyitókép: Shutterstock