Ha már déligyümölcs lesz az országból, ne legyen ilyen tessék-lássék

Különben úgy járnak, mint az olasz fasizmus, amire ránézett Göbbels doktor, és azt mormogta magában, hogy ez félmunka.

Május másodikán ünnepeljük az első szabadon választott Országgyűlés megalakulásának harmincharmadik évfordulóját. Kérdés persze, hogy ünnepeljük-e még, hiszen az utóbbi idők keserű hangulatú visszaemlékezései mostanra alaposan átszínezték a kezdeti rendszerváltó eufóriát. Miközben ma már közmegegyezés övezi a megállapítást, hogy a magyar társadalom 1990-ben túlzott elvárásokkal vágott bele történelmének új fejezetébe, úgy tűnik, mintha a frusztráció válna ennek a három évtizednek az uralkodó érzelmévé.
Szerepet játszik ebben az elkedvetlenedési folyamatban az is, hogy amit akkor eredménynek tartottunk, arra ma már gyengeségként emlékezünk. Az átmenet békés és fokozatos jellegét, a kompromisszumok sorozatát napjainkban a bátorság és a politikai erő hiányaként említik. Az akkori politikai mértékletesség ma a személyes képesség hiányaként tűnik fel, és általában minden, a politikai önkorlátozásra utaló akkori lépés vagy gesztus az élhetetlenség színét ölti magára.