Rálépett Bukarest a külhoni magyar értelmiség és munkásosztály torkára – Erdélyi '56
A zsugorodó, örökös kompromisszumoktól is felőrölt, de azért még élő erdélyi magyarság sorsa csak minket, magyarokat érdekel. Senki mást.
Szemérmes érzőke
Ez valami hibás kód – gondolta, amikor rájuk gondolt, ami gyakorta megesett. Isten figyelmét elvonhatta valami, vagy az alkotás azon fázisában, midőn a gólyákra került a sor, még ő sem látta tisztán, hogy mi lesz majd, ha most lesz. Hogy igazából már nem is érdemes megkockáztatni a hosszú utat ezer veszély közepette, mert a régi telek már elmúltak, de amikor visszatérnek, az vár rájuk, ami már megint. Didergés a fészekben fagyos hajnalokon és a harmadik napja szakadatlanul süvítő szélben. A kertember nem szerette ezt a ki tudja hol kerekedett, dermesztő, csontig hatoló északi szelet, ami kéménybe zárt farkasként vonyított végig a kerten, sőt kimondottan utálta, mint morózus gyújtogató a vizes szalmát. Annyira kimondottan, hogy hangosan ki is mondta, pontosan hová kívánja, amint nekidőlve araszolt lefelé a nyári konyha irányába. De a széllel nem lehet szót érteni, beszélgetni sem lehet vele, mint a növényekkel, biztosan nem érti a saját üvöltésétől, hogy mit is akarnak értésére adni.