Régiből újat: fenntartható divat kontra luxusmárkák

Fekete Kíra és Simon Dominika írása a Mandiner hetilapban

Amióta csak feltalálták a ruhákat, kifejezési formaként is használjuk őket praktikus funkcióik mellett. Az öltözködésünkre – bár talán gyakran észre sem vesszük – nagy hatással van a populáris kultúra, a sportolók, zenészek, színészek és természetesen a közösségi médiában megjelenők ruházata. Az ismert emberek gyakran nem csupán munkásságukkal próbálnak kitűnni a tömegből, az öltözködésükön keresztül is hangsúlyozzák különlegességüket. A sztárok divat iránt érdeklődő rajongói pedig követni szeretnék őket. A helyzet persze ennél összetettebb, hiszen a divat követése nem az egyetlen motiváló erő az új trendek kialakulásában.

Előtérben a környezettudatosság

A folyamatosan változó divatnak nem csupán színes, izgalmas oldala van, de hátrányos is:

és máshol sem jobb a helyzet. Ekkora ruhamennyiség előállításakor 50 tonna szén-dioxid keletkezik. Összehasonlításképpen: ha autóval közlekedünk, ez a mennyiség 27 ezer kilométer megtétele alatt termelődik.

A valódi ár című, nagy hatású dokumentumfilm, amely a ruhaszemétről és a fast fashion divatmárkák gyárainak működéséről szól, rámutat arra a tényre, hogy évente 92 millió tonna textilhulladék keletkezik a bolygónkon. Egy átlagos amerikai minden évben 37 kiló ruhát dob ki. Minden másodpercben egy kukásautónyi ruha kerül a szeméttelepekre, ezért ha nem történik gyökeres változás, 2030 körül várhatóan több mint 134 millió tonna textíliát dobunk majd ki évente. A ruhadarabok előállításakor nagy mennyiségű vizet, sőt ivóvizet is elhasználnak, amint arra többek közt az Európai Parlament is felhívta a figyelmet.

Kele Ildikó, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem divat- és textiltervezés mesterszakának vezetője, a Kele Clothing alapítója, a Boo Studio vezető dizájnere szerint fontos lenne, hogy a textilipar fenntarthatóan állítsa elő a ruhadarabokat. Saját ruhamárkáját úgy alkotta meg, hogy az igényesség mellett annyira környezettudatos legyen, amennyire csak lehetséges.

„A ruhaanyagot úgy hasznosítják újra, hogy feltépik elemi szálaira, újra fonalat fonnak belőle, ebből készül az új kelme. Ezzel az elemi szálak rövidülnek, és rosszabb lesz az alapanyag minősége. Ezért fontos, hogy legyen hozzáadva nyers, új anyag is, különben sokkal kisebb lesz a szakítószilárdsága, könnyebben kophat, bolyhosodhat.” Kele Ildikó arra ösztönzi diákjait, hogy ne csak addig foglalkozzanak a termékkel, amíg elkészül és értékesítik, az utóélete is érdekelje őket. „A ruhák élettartama és használata drámaian lerövidült, mivel folyamatosan változik a divat” – mutat rá.

Ahhoz, hogy érdemes legyen újrahasznosított ruhákat gyártani, fontos a megfelelő vevőkör. Külföldön egyre nagyobb divat ilyen darabokat vásárolni, itthon azonban van még hová fejlődni. „Egyelőre inkább csak a környezettudatosság mint kifejezés a divat, kevesen cselekednek és vásárolnak valóban újrahasznosított darabokat. De megvan már az a réteg, amelyet érdekel ez, amely azt mondja, ő megteheti, hogy foglalkozik a fenntarthatósággal – fejti ki a MOME szakvezetője a Makronómnak. – Tévedünk, amikor azt gondoljuk, nehéz fenntarthatóan élni az életet.” Ennek ellenére az újrahasznosított ruhákat gyakran drágábban találjuk meg a boltok polcain, mint nem környezettudatos társaikat. A divattervező szerint ez marketingfogás, hiszen az újrahasznosított darabok előállítása egyértelműen olcsóbb, mint a teljesen újaké.

Az utóbbi időben egyre népszerűbb használt ruhát vásárolni, ráadásul gyakran időtálló, minőségi darabokat is ki lehet fogni, amelyek – a fast fashion üzletekkel szemben – egyediek is, és izgalmasan kombinálhatók. Néhány évvel ezelőtt hatalmas árkülönbségekkel találkozhattunk a használt és az új ruhák piacán: sokkal olcsóbb volt használtruha-üzletekből öltözködni. Ezt a tényt Sáhy Gábor közgazdász, a Cseriti bolthálózat alapítója és stratégiai vezetője is megerősíti. Az ő boltjaiban azért is lehet az újaknál 30-35 százalékkal olcsóbban megvásárolni a használt ruhákat, mert a bekerülési költségeket alacsonyan tudják tartani. A Cseriti hálózat sikere és egyben modellje is, hogy magánszemélyektől átveszik a feleslegessé váló, de funkciójukat tekintve jó állapotú ruhadarabokat és egyéb tárgyakat, majd bolti áron alul értékesítik. A használt ruhák piacán tehát gyakorlatilag az újrahasznosítás leghatékonyabb módján, az anyag átalakítása nélkül kerülnek a ruhák új tulajdonosaikhoz, a nettó előállítási-kibocsátási költségük így nulla, ezáltal még fenntarthatóbbak, mint az újrafeldolgozott textilek.

Sáhy Gábor Kele Ildikóhoz hasonlóan úgy gondolja: fontos formálni a szemléletet. Megerősíti, hogy valóban megnőtt a kereslet a másodkézből származó ruhák iránt, és szerinte áttörés zajlik az ágazatban. Nemcsak az érdeklődő vásárlók, de a használt ruhákat leadók is egyre többen vannak. Azt is hozzáteszi, hogy itthon egyelőre nem feltétlenül a környezettudatosság vezérli a fiatalokat. Az interneten látott külföldi trendeket gyakran egyszerűbb és olcsóbb használt ruhákból újrakreálni, ezért a Z generáció gyakran választja ezt az opciót. Ma már egyébként nem feltétlenül olcsóbbak ezek a ruhák, amiben szerepet játszik például a szállítási költség brexit miatti megnövekedése, a koronavírus-járvány okozta kiesések, és az infláció is erősen felfelé tolja az árakat.

Visszaerősödés után újra lassulás

A divat a világ egyik legfontosabb iparága, a globális gazdaság jelentős részét mozgatja. „Ha egyes országok bruttó hazai össztermékével összevetnénk és rangsorolnánk,

– állapította meg a McKinsey a divatipar helyzetéről szóló, 2017-es jelentésében. A világjárvány előtt a Euromonitor és a McKinsey két kutatási jelentése szerint a divatipar globális bevételét 1700 és 2500 milliárd dollár közé becsülték. A Euro­monitor további adatai alapján pedig megállapítható, hogy az ágazat piaca 2020-ban 18,1 száza­lékkal, nagyjából 1450 milliárd dollárra zsugorodott, a McKinsey szerint pedig a 2019–20-as pénzügyi évben 20 százalékos bevételcsökkenést szenvedett el. Miután a világ számos részén feloldották a szigorításokat, a fogyasztók körében újra megjelent a megszokott vásárlási kedv, ezzel a divatipar visszatért a járvány előtti szintre.

A Euromonitor adatai szerint a globális ruházati és láb­beligyártás 2021-re folyó áron elérte az 1710 milliárd dolláros piacméretet. A pandémia kitörése előtt több tanulmány is a divatipar bevétel- és volumen­emelkedésével számolt 2023-ra. A 2021 elejétől 2022 közepéig tartó erőteljes növekedés után az ágazat most ismét kihívásokkal néz szembe. A vágtató infláció és a visszafogott vásárlói hangulat már 2022 második felében csökkenő növekedési rátákat eredményezett. A McKinsey kutatásainak prognózisa alapján a lassulás valószínűleg idén is folytatódik.

Az előrejelzések alapján a luxusszektor még erősebb teljesítése várható az iparág többi részéhez viszonyítva, mivel a tehetős réteg továbbra is utazni, vásárolni és költeni fog, így az ágazat jobban el lesz szigetelve az inflációs hatásoktól. A McKinsey divatprognózis-elemzése alapján a luxusszektor 2023-ban 5-10 százalékkal fog növekedni, amit a Kínában és az Egyesült Államokban tapasztalható erőteljesebb lendület hajt – előbbiben 9 és 14, utóbbiban 5 és 10 százalék közé prognosztizálják a növekedést. Európára viszont nagy nyomás nehezedik: a valutaárfolyamok és az energiaválság valószínűleg szerény értékesítési növekedést eredményez a luxusszektorban, az előrejelzések szerint 3 és 8 százalék közötti javulás várható.

Sutba dobott környezetvédelem

A legtöbb luxusruhagyártó nem figyel a környezettudatosságra, és gyakran túlértékeli az árucikkeket. Több külföldi blog, egyebek mellett a The Sustainable Living Guide is készített felmérést arról, hogy a globális fast fashion márkák közül melyek dolgoznak a leginkább fenntarthatatlanul, közéjük tartozik a Zara, a Shein, a Mango, a H&M és a Fashion Nova. Nem környezettudatos hozzáállásukat az áraik csökkentésével sem kompenzálják. Megfigyelhető, hogy hasonló minőségű ruhadarabok árazása között gyakran hatalmas a különbség.

Nyitókép: Shutterstock