| Farkas Anita |
Véletlen vagy sem, de az utóbbi időben folyton Brecht-darabokba futok bele, szinte egymás után láttam a Katona József és a Nemzeti Színház A kaukázusi krétakörét – előbbit 2017-ben, utóbbit idén januárban mutatták be – és két friss premiert, a Budaörsi Latinovits Színházban a Kurázsi és gyerekeit, illetve a József Attilában a Koldusoperát. A műfaj – opera, musical, operett és mindezek paródiája – miatt talán Bicska Maxi történetétől vártam a legkevesebbet, előítéleteim azonban hamar szertefoszlottak: lendületes, ötletes, a humor sok árnyalatával operáló előadás született Angyalföldön. Ez valószínűleg annak is köszönhető, hogy a rendező Bagó Bertalannak van némi gyakorlata ez ügyben, hiszen Zalaegerszegen 2006-ban egyszer már színre vitte a zenés színháznak ezt az egyik alapdarabját.
A londoni Soho antihősei most egy másfajta értelmezésben élednek újra, több, a megszokottól eltérő megoldással. Közülük a legfontosabb, hogy Bicska Maxit ezúttal nem egy éppen felnőttkorba lépő, hanem egy beérett negyvenes férfi alakítja – Zöld Csaba nem először mutatja meg, milyen jól énekel, és mennyire jól áll neki a groteszkbe hajló (ön)irónia –, ahogyan Szulák Andrea énekben-játékban remek Kocsma Jennyje sem az a bimbózó fiatal lányka. Ezzel mintha még egy réteget kapna ez az amúgy, legalábbis a József Attilá-s olvasatban, elsősorban a közönség önfeledt szórakoztatását célzó sztori. Ami a már-már revüszerű betétek ellenére sem tanulságok nélküli, üres szemfényvesztés. A sok vicces jelenet közt nem tolakodóan, de nagyon is érvényesen ott az üzenet a pénz mindenekfeletti hatalmáról és a kiüresedett szlogenek mögé szorított hamis jóemberkedésről. Külön piros pont az élő zenéért, ami szerencsére újra divatba jönni látszik a nagyszínpadi produkcióknál, és hogy a szereplők mindegyike kiválóan énekel; Horváth Csenge Polly dalát ráadásul eredeti hangfekvésben adja elő. Amiben kissé bizonytalan vagyok, hogy a diszkrét háttérvetítés valóban hozzáad-e valamit az összképhez, de mivel egyáltalán nem zavaró, vagy csak éppen annyira osztja meg a figyelmet, amennyire kell, végül is elfér.
Különleges zenei programmal indul az április a fővárosban: április 3. és 5. között ismét megszervezik a Budapest GipsyFestet, ahol a roma zenei élet színe-java megfordul majd. A programokról és a rendezvény küldetéséről kérdeztük a főszervezőt, Rostás Mihály Mazsit. De lapunknak Tóth Gabi is vallott arról, milyen kapcsolat fűzi ehhez a kultúrához.
Valami történik, a hitehagyott Nyugaton egyre többen szomjazzák a transzcendenciát. A vallásosság nemcsak hasznos, de észszerű választás is, itt az ideje, hogy a hívők megragadják az alkalmat, és beszélgetni kezdjenek a bizonytalanokkal – mutat rá a változó korszellem kínálta esélyre Ross Douthat.
A modell sikerének ellenére a Magyarországon történő bevezetés számos kihívást rejt magában.
Sokáig „tótnak” hitték őket, de a kutatások is bebizonyították, Derenken egykor lengyelek, gorálok éltek. Rémiás Tibort, a nyíregyházi Jósa András Múzeum igazgatóját kérdeztük.
„A magyar népzene és a néptánc tudja legjobban bemutatni a nemzeti karakterünket” – hangsúlyozta Rosonczy-Kovács Mihály annak kapcsán, hogy a csárdás hagyománya felkerült az emberiség szellemi kulturális örökségének reprezentatív listájára.
Az elnök családjának étkezési szokásai azonban változatos képet mutatnak.
„A bíróság emlékeztet arra, hogy Magyarországnak továbbra is kötelessége együttműködni a Nemzetközi Büntetőbírósággal” – fogalmazott a szóvivő.
