Bizonytalanság az építőiparban: némi visszaesés jöhet

Helmeczi Zoltán írása a Mandiner hetilapban.

Annak, aki csak Budapesten éli mindennapjait, feltehetőleg meglepő hír, hogy nagy nehézségekkel kénytelen szembesülni 2023-ban a hazai építőipar. A főváros látképét ugyanis továbbra is daruerdők tarkítják: elég csak a Várban zajló nagyszabású építkezésekre, a Kopaszi-gátnál kis gömböc módjára bővülő új városnegyedre, a műszakilag hamarosan elkészülő atlétikai stadionra vagy a lakópark-beruházásokra gondolni. Budapesttől eltávolodva már közel sem ennyire derűs a kép, s ezt az országos összbenyomást tükrözik az építőipar – éves és havi összevetésben egyaránt csökkenő – teljesítményét jelző statisztikai adatok is. A szakemberek elsősorban a helyzet bizonytalanságát hangsúlyozzák, ami érthető, hiszen jelenleg leginkább rajtuk kívül álló tényezőktől függ az ágazat jövője.

Stagnálás, lassulás, kiszámíthatatlanság

Éves összevetésben 3,6, havi alapon 5 százalékos elmaradást mért az építőipari termelés volumenében január­ban a Központi Statisztikai Hivatal. Decemberhez képest 2023 első hónapjában az épületek építésében 7,8, az egyéb építményekében 0,7, a speciális szaképítésben pedig 1,9 százalékkal esett vissza a termelés. Éves összehasonlításban mind a megkötött szerződéseknek, mind az építőipari vállalkozások szerződésállományának a volumene csökkent. A KSH-adatokat magyarázó szakértő stagnálásközeli helyzetet lát a szektorban, s az esztendő második felére inkább lassulást, semmint növekedést prognosztizál. „Január­ban folytatódott a nagyjából stagnáló trendbe illeszkedő irány az építőiparban, és a makrotényezők is azt mutatták, hogy az utóbbi években látott növekedési szintek nem fogják jellemezni ezt az évet. A meglévő szerződésállományok alapján rövid és középtávon egyelőre elegendő megrendelés látszik az építőiparban, viszont a szerződéskötések csökkenő szintje és az iparági szereplők erőteljes véleménye alapján az év második felétől további lassulással lehet számolni” – fogalmazott a Magyar Bankholding vezető elemzője.

Horváth András szerint az anyagárak korábbi jelentős emelkedését követő, ez év eleji 10-15 százalékos drágulás, a hitelköltségek megugrása, valamint a magánkereslet csökkenése és az állami kereslet visszafogott szintje mind a lassulás irányába hat. A szakember úgy kalkulál, hogy 2023-ban 5 százalék körüli visszaesés jöhet az iparágban – a következő évi szint pedig bizonytalan a rendelésállományok fényében –, ezzel együtt a következő néhány negyedévben a még folyamatban lévő lakossági építkezési, felújítási és állami megrendeléstömeg elegendő volument adhat.

Ugyancsak borúsan látja a helyzetet az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetségének (ÉVOSZ) az elnöke. „Véleményem szerint nincs túl a mélyponton az építőipar, a múlt évvel összevetve a következő hónapokban is a rendelésállomány és a teljesítés csökkenésére számítunk” – mondja a Mandiner megkeresésére Koji László. Három olyan területet említ, ahol mindenképpen előrelépésre lenne szükség ahhoz, hogy megindulhasson a kilábalás. Elengedhetetlennek tartja egyrészt azt, hogy a beruházási ráta egész évben 27 és 30 százalék között mozogjon, másrészt azt, hogy az európai uniós források folyósítása mielőbb megkezdődjön. A pénzek nagyságrendjét ismerve utóbbi sürgetése nem szorul magyarázatra: az operatív programok és a koronavírus-járvány utáni helyreállítást célzó pénzügyi alap fejlesztési forrásaiból várt 12 100 milliárd forint valamivel több mint fele, 6200 milliárd forint közvetlenül az építőiparban jelentkezne. Ebből a szempontból nem sok jót jelent az ágazatnak, hogy az uniós pénzek utalása Brüsszel politikai játszmáin múlik, s nincs az az elemző, aki ma meg tudná mondani, mikor érkeznek végre az első centek a hazánkat megillető keretből. Koji László azt is mondja, hogy a lakásfinanszírozás helyzetének a rendezése nélkül nem tud talpra állni az építőipar, így kívánatos lenne, hogy a mostanság 10 százalék fölött alakuló hitelkamatok ismét egy számjegyűek legyenek.

Túl magas kamatszint

Az ÉVOSZ-elnök nem véletlenül szorgalmazza a jelzálog­hitelek kamatszintjének mihamarabbi „normalizálódását”, hiszen a magánszemélyek ingatlanok iránti keresletét döntő módon befolyásolja az, hogy milyen áron jutnak banki kölcsönhöz. Márpedig a lakáshitelpiac helyzete kapcsán a Mandinernek nyilatkozó szakember arra mutat rá, hogy az utóbbi egy esztendőben erőteljesen, a korábbinak körülbelül a felére esett vissza idehaza az új lakáshitelek kihelyezése. Továbbra is csökkenés tapasztalható, s amíg a kamatkörnyezet nem mozdul el lefelé a mostani szintről, addig az ingatlanszektor sem fog meglódulni – ért egyet az ÉVOSZ vezetőjével Gergely Péter pénzügyi szakértő. A Biztosdöntés.hu alapítója ráadásul arra is felhívja a figyelmet, hogy a banki hitelkamatok a piaci helyzethez képest még nem is számítanak kiugróan magasnak. „Az infláció az egekben, állam­papírban pedig már 15-16 százalékos kamatért lehet fialtatni a megtakarításokat. Ehhez képest a banki lakáshitelkamatok 9-10 százalék körül mozognak. Ez közgazdasági nonszensz, hiszen azt jelenti, hogy olcsóbb hitelt felvenni, mint amennyit az államilag garantált kötvény kínál” – fejtegeti. A jelenség mögött meghúzódó okokat a bankok hitelezési kényszerével magyarázza. Utóbbi szerinte leginkább azért jelentkezik, mert a pénzintézetek között éles a verseny a még elérhető ügyfelekért, továbbá a banktulajdonosok által ezen a téren előírt tervszámoknak is meg kell felelniük. Persze emellett minden bizonnyal azt is kikalkulálták, hogy ha valaki húsz évig az ügyfelük lesz, akkor ez idő alatt meglesz a lehetőség, hogy más banki termékekkel – például folyószámlahitellel, hitelkártyával, befektetésekkel – is megkínálják őt, amivel végül nyereséget könyvelhetnek majd el rajta.

A magas kamatszint és az ingatlanszektor állapota közötti összefüggéssel kapcsolatos véleményeket egyértelműen osztja Horváth András is. A Magyar Bankholding vezető elemzője szintén elkerülhetetlennek látja a hitelkereslet további látványos lassulását a jelenlegi piaci kamatszintek mellett, s bár – mint megjegyzi – a befektetői kereslet továbbra is élénk az ingatlanpiaci felmérések alapján, ha a mostani árszintekhez tartozó elérhető hozamokat összevetik az említett inflációkövető állampapírokéval, látható: a lakások egyre kevésbé nyújtanak vonzó alternatívát, így átmenetileg ez a keresleti szegmens is lassulhat.

Az építőiparban az általa erre az évre prognosztizált 5 százalék körüli visszaesés Koji László szerint akár magasabb, 15 százalékos is lehet, ha a vázolt feltételek nem jönnek össze, azaz ha a beruházási rátát nem sikerül magasan tartani, ha nem jönnek az uniós források, és ha a lakás­hitelkamatok hosszú távon is két számjegyűek maradnak. „Ez lenne a legrosszabb forgatókönyv. Reméljük, hogy az év közepétől a megrendelői oldal finanszírozási helyzetének a javulása segítheti az építőipar fellendülését. Azt tudom mondani, hogy az építőipar 2023-as teljesítménye többismeretlenes egyenlet” – fogalmaz. Arra a felvetésre, hogy Budapest utcáit járva, a lakópark-beruházásokat látva meglepőnek tűnik az építőipar kihívásokkal teli jelene, úgy reagál: a fővárost ebből a szempontból nem lehet alapul venni, mert különleges helyzetben van azáltal, hogy a nagy ingatlan­fejlesztők szinte mindegyike jellemzően itt kezd valamilyen projektbe, és a többségük nem megy tovább még a vidéki nagyvárosokba sem.

Tavaly Magyarországon 35 000 jogerős építési engedélyt adtak ki, de lényegesen kevesebb építkezés indult el, mivel a megrendelők, köztük az ingatlanfejlesztők és a lakossági ügyfelek is kivárnak, hogy lássák, miként alakulnak az árak és a hitelkamatok. „Ebből az következik, hogy örülhetünk, ha a múlt évi 20 500 új építésű lakás után idén 17 000-18 000-et használatba tudunk majd adni. A lakásfinanszírozás területén mindenképpen változniuk kell a körülményeknek, ellenkező esetben az újlakás-szám 2024-re 10 000-re eshet” – figyelmeztet a szakszövetség első embere.

E körülmények ellenére talán némi optimizmusra adhat okot, hogy bár februárban már a tizedik egymást követő hónapban csökkent az építőipar teljesítménye az euró­övezetben, a visszaesés enyhébb mértékű volt, mint az előző hónapokban. Az S&P Global Market Intelligence gazdaságkutató intézet az általa végzett felmérés alapján úgy látja, hogy az euróövezeti építőipar a stabilizálódás felé halad. Enyhült az új megrendelések csökkenésének az üteme, javultak a foglalkoztatási mutatók, és a következő tizenkét hónap kilátásainak megítélése 2022 júniusa óta a legkevésbé borúlátónak bizonyult februárban – sorolják, jelezve ugyanakkor, hogy az építőipari vállalatok kilátásait még mindig erősen megterhelik az áremelkedések, a magasabb működési költségek és az általában véve gyengének ítélt gazdasági környezet.

Változások előtt az építőanyag-piac

Az építőiparon belül az építőanyag-piaci szereplők is számos megoldandó feladattal néznek szembe. A szektort már hosszú ideje jellemző áremelkedés mellett a napokban a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium által közzétett építészetitörvény-koncepció kavarta fel az állónak nem is annyira nevezhető vizet. A megannyi kérdést érintő jogszabálytervezet az építőanyag-szektor területén egyebek mellett megteremtené a behozatal és a kivitel teljes körű nyomon követését a regisztrációs kötelezettség bevezetésével, az állam által vásárolt építőanyagok értékesítése érdekében pedig létrehozná a nemzeti építőanyag-kereskedelmi hálózatot, valamint a nemzeti faiskolai hálózatot. A magyar alapanyagok védelmére hivatkozva a szaktárca megtiltaná az acél- és vashulladék kivitelét, és ezek értékesítését kizáró­lag olyan vállalkozások végezhetnék, amelyek vállalják az újrafeldolgozást. Sőt, általánosságban kimondanák, hogy alapvetően csak olyan építési termékeket lehet exportálni, amelyek esetében nincs import­kitettség. Ha pedig egy magyarországi építőanyaggyárat el akarnak adni, akkor az államnak elővásárlási joga lenne. Lázárék bevezetnének egy új jogi helyzetet is, az „építésgazdasági intézkedésre okot adó állapotot”. Ezt például akkor rendelhetné el a miniszter, ha egyes nyersanyagok, építési termékek árszintje 5 százalékot vagy a KSH által közzétett inflációs ráta másfélszeresét meghaladó mértékben nő, illetve ha nyersanyaghiány fenyeget, vagy ha egy legalább 20 százalékos piaci részesedésű gyártó leállítja a termelést. A legfeljebb három hónapra elrendelhető, de meghosszabbítható „építésgazdasági intézkedésre okot adó állapot” idején a miniszter többek közt árszintet rögzíthetne, termelésfenntartásra, illetve -növelésre utasíthatna, és kiviteli tilalmat rendelhetne el.

Azzal a Magyar Építőanyag és Építési Termék Szövetség (MÉASZ) is egyetért, hogy az importhányadot és -kitettséget csökkenteni kell, már csak azért is, mert KSH-adatokon alapuló kimutatások szerint az import nagy hányadot, 48 százalékot tett ki 2021–2022-ben. A MÉASZ azt javasolja, hogy elsősorban az építőanyag-import területein, vagyis az itthoni hiányszegmensekben jöjjenek létre hazai gyártókapacitások, ezzel erősítve az önellátást. Megemlítik például az épületgépészeti termékek – külön a hőszivattyús berendezések – területét, valamint a nyílászárógyártáshoz szükséges pvc-tömítőelem-gyártás hazai ösztönzését.

Más kérdésekben már nincs ilyen összhang a szövetség álláspontja és a szaktárca koncepciója között. A MÉASZ elnöksége szerint a javasolt építésgazdasági intézkedések jelentős kockázatokat hordoznak, ezért kérik bizonyos javaslatok törlését. Úgy vélik ugyanis, hogy az olyan lépések, mint a harmincnapos export-import regisztrációs kötelezettség, a termékekre bevezethető árszintek, valamint a termelés növelésére való kötelezésnek a lehetősége a hazai gyártási bázisú építőanyag-kínálat csökkenéséhez és azzal együtt fokozódó importkitettséghez vezetne. „Mindezek hosszabb távon az értéklánc nagyobb sérülését eredményeznék, kiváltva akár a hazai gyártási kapacitások leépülését, a gyártási know-how és a technológia távozását is” – írják. Kezdeményezik, hogy az építőanyag-gyártási részeket vegyék ki a dokumentumból, és erre a területre készüljön a minisztériumban – az érdekelt szakmai partnerek bevonásával – külön koncepció.

Nyitókép: Shutterstock