A sötét égbolt és a civilizáció

Johan Eklöf eredeti szakterülete a denevérek tanulmányozása volt. Szülő­városában végzett vizsgálatai során feltűnt neki, hogy a helyi denevér­populáció kevesebb mint tíz esztendő alatt meg­feleződött. Bebizonyította, hogy a kihalási léptéket öltő változás elsődleges oka a fényszennyezés, a város egyre növekvő éjszakai fénykibocsátása volt. „A denevérek elsődleges táplálékát jelentő rovarok száma meredeken csökken. A legtöbb rovar éjszakai életmódot folytat, táplálkozási és párzási ciklusát a nap és a hold határozza meg. Ahogy a mesterséges világítás egyre intenzívebbé válik, a ciklusok megzavarodnak, és a következmények végigfutnak a táplálékláncon.” De miért is kellene érdekelniük bennünket a svéd denevéreknek?

Egyszerű. Ahogy Eklöf a The Darkness Manifesto (a sötétség kiáltványa) című, újonnan megjelent, bombasikerű könyvében bemutatja, a világon minden élő szervezetet, azaz minket is a fényérzékenységen alapuló úgynevezett cirkadián ritmus szabályoz. „Ez maga a biológiai óránk, ősi tulajdonságunk, ami alapvető fontosságú az egészségünk szempontjából.” Szerzőnk üzenete, hogy a cirkadián ritmus üzemzavara, azaz a valódi sötétség eltűnése az életünkből beláthatatlan következményekkel jár.

A csillagászok az 1960-as évek óta használják a fényszennyezés kifejezést, amely városaink állandó villódzására utal. A számok ijesztők: napjainkban a világ lakosságának 80 százaléka – az Egyesült Államok és Európa lakosságának pedig 99 százaléka – él fényszennyezett égbolt alatt. A 2011 és 2022 közötti időszakban a fényszennyezés évente 9,6 százalékkal nőtt, amin a kezdeti ígéretekkel szemben az új világítási technológiák sem változtattak. Ma a világ lakosságának egyharmada még a legtisztább éjszakán sem látja a Tejutat, ami a közhiedelemmel ellentétben elsősorban nem esztétikai probléma. Johan Eklöf szerint a sötétség eltűnése közvetlen összefüggésben áll a Homo sapiens körében tömegessé váló alvászavarral, stresszel és depresszióval, sőt – ez a kötet egyik legmegdöbbentőbb megállapítása – még az elhízással is. „Az étvágyat szabályozó leptinhormon csakis azzal a melatonin nevű, a fényre kifejezetten érzékeny hormonnal működik együtt, amely meghatározza a szervezetünknek, hogy mikor kell aludnunk.”

Ahogyan szerzőnk rámutat, a bolygót napjainkban sújtó válságok – köztük az éghajlatváltozás, a biológiai sok­féleség csökkenése és a világjárványok – közül egyedül a fényszennyezésre van viszonylag egyszerű megoldás: egyszerűen lekapcsolhatjuk a villanyt. Ráadásul nem is kell a végsőkig elmenni, elég csak akkor világítani, amikor valóban szükséges, ebben a mozgásérzékelők, az időzítők mind segíthetnek. A jó példák közé tartozik Franciaország, ahol már szigorúan korlátozzák az égre vetíthető fény mennyiségét, és az Egyesült Államoktól Skandináviáig számos kisebb-nagyobb város bevezette saját szabályozását. Nem utolsó szempont a sötétségben rejlő turisztikai lehetőség sem: Írországban már sötétégbolt-fesztivált is rendeznek.