Önfegyelmünk tükre

„Tudjátok, milyen az a böjt, amelyet kedvelek? Ezt mondja Isten, az Úr: Törd össze a jogtalan bilincseket, és oldd meg az iga köteleit! Bocsásd szabadon az elnyomottakat, törj össze minden igát! Törd meg az éhezőnek kenyeredet, és a hajléktalan szegényt fogadd be házadba. Ha mezítelent látsz, öltöztesd föl, és ne fordulj el embertársad elől! Akkor majd felragyog világosságod, mint a hajnal, és a rajtad ejtett seb gyorsan beheged. Előtted halad majd igazságod, és az Úr dicsősége lesz a hátvéded. Akkor, ha szólítod, az Úr válaszol, könyörgő szavadra így felel: Nézd, itt vagyok!” (Izaiás 58,6–9)

Bevallom, mindig tartottam kicsit a nagyböjti időszaktól, mert e negyven nap alatt így vagy úgy, de megméretik az ember. Legfőképp az önuralma és a lelkiismerete. Valljuk be, a féktelen hedonizmus kora, amelyben élünk – a habzsolás, a dőzsölés, a carpe diem tévesen értelmezett szemlélete, illetve az, hogy az élvezetek kergetése és megszerzése vált az elsődleges céllá életünkben – e két fontos, ám mára igencsak megkopott erényünket alaposan próbára teszi. Hogy egy idézettel éljek: „Az ördög még sosem volt annyira csinos, mint most.”