Gázkirályság északon – Norvégia a háború és a válság nagy nyertese

Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban

Norvégia és Oroszország kétszáz kilométer hosszú száraz­földi határa gyönyörű, vad vidéken húzódik. A határt jelentő tavakat, folyókat sűrű erdőség szegélyezi, amely mocsarakat és ezernyi kisebb-nagyobb állóvizet rejt magában.

A Barents-tenger partvidéke ez: a telek fogcsikorgatók, de hála a kedvező tengeri áramlatoknak, a környék legfontosabb kikötője Murmanszkban egész évben használható. A murmanszki kikötő nem csak áruforgalmi és kereskedelmi szempontból kiemelt fontosságú. Itt, a Kola-félsziget vidékén állomásozik az orosz Északi Flotta, valamint az Atomflot nukleáris meghajtású jégtörő hajói is.

A Norvégiába vezető egyetlen főút mellett több ellenőrző pont működik, a határ felügyeletét orosz oldalról pedig nem más, mint a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) látja el.

Éppen emiatt volt szokatlan, hogy január 13-án a határ közvetlen közelében, a norvég oldalon egyszer csak elfogtak egy magát Andrej Medvegyevnek nevező férfit, aki azt állította, hogy a Jevgenyij Prigozsin-féle Wagner Group Ukrajnában harcoló zsoldosai közül disszidált, s ezért folyamodik menedékjogért Norvégiában. Akciófilmbe illő történet, már ha igaz: Medvegyev hamis papírokkal utazott be a Murmanszki területre, aztán a határ közelében bevette magát az erdőbe, átmászott a határt védő drótkerítésen, s nyomában a belbiztonsági szolgálat fegyvereseivel és az utána eresztett kutyákkal átrohant a befagyott határfolyó jegén, amely egyszer talán még be is szakadt alatta. Medvegyev azt mondja, az FSZB emberei kétszer is rálőttek menekülés közben.

A norvég határőrök nem hallottak lövéseket. Ők csak egy telefont kaptak az orosz oldalról, hogy valaki átszökött a határon.

Ki tudja, talán ez volt a legizgalmasabb dolog, ami az utóbbi egy évben történt Norvégiának e néptelen vidékén. Andrej Medvegyev felbukkanása azonban annak is csalhatatlan jele, hogy az orosz–ukrán háború a festői fjordok vidékén is megjelent.

Például a pénztárcáján. Közép-Európában gyakran megfeledkezünk arról, hogy az ország tekintélyes kőolaj- és földgáztartalékokkal rendelkezik. Ő maga azonban nem sokat használ el ezekből az értékes energiahordozókból, mert szükségleteit többnyire fedezik a megújuló energiaforrások.

Az Egyesült Államok Energiainformációs Hivatalának (EIA) adatai szerint a norvégiai vízerőművek 2020-ban körülbelül 142 terawatt­órányi áramot termeltek, ami olyan hatalmas mennyiség, hogy elképzelni is nehéz; ha ezt összevetjük azzal, hogy a paksi atomerőmű 2021-ben az MVM statisztikái szerint 16 terawattórányit állított elő, akkor kézenfekvőnek tűnik az a következtetés, hogy a megújuló energiaforrásokba fektetni nem minden esetben a korszellemnek megfelelő, doktriner bolondozás, hanem hosszú távon akár jövedelmező vállalkozás is lehet. Főleg, ha egy országnak olyan természeti adottságai vannak, mint Norvégiának.

vagyis a fölösleggel tud kereskedni a nemzetközi piacon – a szomszédos svédektől kezdve a maródi atomerőműveik miatt folyton nyűg­lődő franciákig sokan feliratkoztak már a vásárlók listájára.

A bombaüzlet viszont már az orosz–ukrán háború előtt is a földgázexport volt. A háború előtti időkben Norvégia évi 115 millió köbméter földgázt exportált, azaz körülbelül tízszer annyit, mint amennyit Magyarország 2021-ben elfogyasztott. A gázt az Északi-tengeren, norvég felségvizeken feltárt gázmezőkről hozzák a felszínre – a legtöbbet a körülbelül Bergen várossal egy vonalban található Troll mezőn termelik ki.

elsősorban Németországba, ugyanis a norvég gázkivitel több mint negyven százalékát a német gázvállalatok vásárolják fel.

A földgázexport tekintetében már régóta a világ élvonalába tartozó Norvégia csatlakozott az Európai Unió tagállamai által Oroszországgal szemben felállított szankciós rezsimhez is. (Norvégia az 1994-ben megkötött EGT-szerződés részeseként az uniós jogi korpusz jelentős részét egyébként is alkalmazza, ami számos szabadságot ad az uniós állampolgároknak és vállalkozásoknak Norvégiában, illetve természetesen fordítva.)

Nehéz megbecsülni, hány üveg pezsgő fogyott el a norvég gázvállalatok székházaiban, amikor az EU tagállamai úgy döntöttek, hogy a szankciókat az Oroszországból származó földgáz behozatalára is kivetik.

Beköszöntött az új norvég gázkirályság kora.

A Norvégiából induló gázvezetékeknek régen volt már olyan forgalmas évük, mint 2022-ben. Az illetékes minisztérium becslései szerint körülbelül 122 milliárd köbméterre nőtt a kivitel – amihez az is hozzájárult, hogy nemrég használatba vették a Lengyelországba vezető vadonatúj vezetéket is –, ami 8 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. A tárca erre az évre is hasonló növekedéssel számol, vagyis 2023-ban minden bizonnyal rekordot dönt majd a gázexport. És az állam nem bánja: miközben Euró­pában sehol nem közlekedik annyi elektromos autó, mint Norvégiában,

A következő években várhatóan tovább pörgő gáztermelés és az újabb lelőhelyek feltárása nyomán egyre fényesebbé válik a norvég jövő. S egyáltalán nem indifferens, hogy az orosz–ukrán konfliktus következtében alighanem történelmi mélypontra jutó nyugati–orosz kapcsolatok és az éghajlatváltozás hogyan alakítja majd át a geopolitikai környezetet.

A 2014-ben kirobbanó kelet-ukrajnai konfliktus fokozta az Oroszországgal szembeni nemzetközi bizalmatlanságot, ami az egyébként hagyományosan kiegyensúlyozottnak tekinthető norvég–orosz kétoldalú kapcsolatokban is tükröződött. Oslo egyre növekvő gyanakvással szemlélte, hogy Oroszország mind nagyobb hangsúlyt helyez az Északi Flotta és a Kola-félszigeten állomásozó hadereje korszerűsítésére, amire a norvég hadsereg a sarkvidéki régióhoz tartozó haditengerészeti, szárazföldi és légi kapacitásainak átalakításával és részleges modernizációjával reagált. 

a haditengerészet ütőképességén pedig sokat javít majd, ha az évtized vége felé hadrendbe tudják állítani az új, német gyártmányú tengeralattjáróikat.

Hasonló horderejű változást hozott a sarkkörön túli terület viszonyaiba az éghajlatváltozás. Az arktiszi jégtakarók visszahúzódásával egyrészt új, gyorsabb hajózási útvonalak válhatnak tartósan használhatóvá, másrészt – és ez a régióbéli országok kormányait alighanem sokkal jobban izgatja – új nyersanyagforrások is kiaknázhatók lehetnek. Norvégia szempontjából sem lenne eltúlozható jelentőségű, ha a területi vizein újabb földgázlelőhelyeket tárhatna fel. A tengerjogi nyomakodás már kezdetét is vette: a legtöbb sarkvidéki ország jelezte az ENSZ-nél, hogy szemet vetett a kiolvadt vizekre is, ami a jövőben minden bizonnyal még számos jogvita alapja lesz majd.

A megnyíló területek nem csak a gazdaság és a kereskedelem számára jelentenek kiaknázható lehetőségeket. Az Északi Áramlat gázvezeték elleni szabotázsakciót látva egyáltalán nem tűnnek alaptalannak a feltevések, amelyek szerint a sarkvidék még jobban felértékelődhet azon aktorok szemében is, akik a zavarosban halásznának.

Norvégia a közelmúltban szerezhetett néhány hasonló tapasztalatot. 

Nem sokkal korábban szétszakadt egy óceáni megfigyelőállomás hasonló kábele is, igaz, az a hiba a norvég partoktól csak körülbelül ötven kilométerre lépett fel. Azon túl, hogy a hasonló mélytengeri kábelek javítása általában nem félnapos munka, a hatóságoknak hamar rá kellett jönniük, hogy – ha ugyan szándékosan rongálták meg a vezetéket – a felelőst hiába keresik, nem lesz meg. A sarkvidéki országoknak műholdak nélkül a gyakorlatban esélyük sincs ellenőrizni arktiszi vizeiket.

Norvégia és a NATO tehát aligha várhatja nyugodtan, mit hoz a jövő a sarkkörön túl: Oroszország az utóbbi évtized koncentrált befektetéseivel nyomasztó katonai fölényt alakított ki ebben a régióban, amíg a nyugati szövetségesek szinte egyáltalán nem foglalkoztak a sarkvidékkel. Az, hogy az ukrajnai háború miatt regionális egyeztetési fórumként szolgáló Észak-atlanti Tanács tagjai gyakorlatilag mindennemű együttműködést felmondtak az oroszokkal, csak még nehezebbé teszi egy esetleges konfliktushelyzet jövőbeli kezelését.

Az erőviszonyokat tekintve Norvégiában sem lehet senki biztos abban, hogy a disszidens Andrej Medvegyev volt az utolsó váratlan vendég, aki Oroszország felől egyszer csak a környéken termett.

Nyitóképen: Olajfúró tornyot vontató hajók a norvég partoknál 2022 márciusában. Fotó: Shutterstock