Hullámvölgyben az amerikai republikánusok

A szerző a Mandiner főmunkatársa

***

Miután a novemberi félidős választáson elmaradt a várt republikánus áttörés, és a jobboldal épphogy megszerezte az alsóházi többséget, a 118. kongresszus megalakulásával

Amikor új kongresszus ül össze, új házelnököt választanak, aki rendszerint a többségi párt frakcióvezetője – úgy is hívják, hogy majority leader, azaz többségi vezető. Ebből fakadóan van minority leader is, az ellenzéki párt frakcióvezetője. A házelnöknek jelentős adminisztratív jogkörei vannak, és az alelnök után ő következik a sorban, ha az elnök valamiért megszűnne elnöknek lenni – szóval fontos pozícióról beszélünk.

A képviselőház előző elnöke a demokraták veteránja, Nancy Pelosi volt, az első nő a pozícióban. Most a republikánusok maguk közül jelölhettek személyt a tisztségre. Amennyire örömteli volt ez a lehetőség, annyira nehezen ment a dolog, pedig általában elsőre meg szokás választani a házelnököt.

Olyan utoljára 1923-ban volt, hogy ne elsőre válasszák meg a házelnököt, olyan pedig, hogy kilencnél több fordulóra legyen szükség, 1859-ben.

Kevin McCarthyt a republikánus frakció egy nagyjából húszfős kemény magja nem volt hajlandó megszavazni. Őket végül megállapodásokkal és engedményekkel pacifikálták, miután nem tudtak felmutatni egy olyan jelöltet, akinek a támogatott­sága akár csak megközelítette volna McCarthyét. A csoport fő problémája az volt, hogy a jelölt szerintük kaméleon, és nem elég keményvonalas.

Hogy így van vagy sem, azt nehéz eldönteni, mindenesetre Kevin McCarthy sem gép, amely mindig mindenről ugyanazt mondja, hanem politikus, aki néha egyszerűen igazodik a politikai kényszerekhez. Donald Trumpnak az elnöksége idején nagy támogatója volt, aztán a 2020-as választás után eltávolodott tőle, és nem sokon múlt, hogy a vele szemben indítandó megfosztási eljárást is támogassa. Az abortuszt nem ellenzi – bár szövetségi pénzt nem hajlandó adni rá –, a melegházasságot viszont igen. Bevándorlásügyben határozottan jobboldali, klímaügyekben és drogliberalizációs kérdésekben az e témákkal foglalkozó érdekvédelmi szervezetek nagyon kevésre értékelik a tevékenységét.

a Republikánus Párt jobboldalát tömörítő House Freedom Caucus kongresszusi csoport felének – amely az ellenzők jelentős részét adta. Talán az, hogy Mc­Carthy kaliforniai, az ottani republikánus politikusok pedig általában nem keményvonalasok, mivelhogy Kalifornia az egyik legliberálisabb tagállam – ennek az ellenkezője is igaz: például a louisianai demokrata politikusok simán elmennének jobboldalinak.

Mindebből az következik, hogy a házelnökválasztás nem az utóbbi időkben megszokott neokon–­trumpista megosztottságot tükrözte. Valami máshol fekvő, képlékenyebb, személyesebb törésvonal került elő – olyan, amilyen talán még sosem. A régi­módi neokonok ugyanis kevesen maradtak a frakcióban, egyik vezérük, a Trump-ellenességéről híres Liz Cheney, a január 6.-bizottság alelnöke ki is esett a kongresszusból.

Kevin McCarthynak mindenesetre bizonyítania kell, hogy méltó a tisztségre. A republikánusoknak meg ideje összeszedniük magukat, mert ilyen pedigrével és belső megosztottsággal nem lehet nekimenni a 2024-os választásnak – amit illene a pártnak agyonnyernie, tekintve Joe Biden történelmi távlatban is igen rossznak értékelhető elnökségét.

Nyitófotón: Kevin McCarthy (Nathan Posner / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP