Somkuti: Közel hasonló technológiai szint esetén a csatamezőn nem az számít, kinek van modernebb fegyvere

Somkuti Bálint írása a Mandiner hetilapban

***

Van egy vitatott fogalom a hadtudományban, a hadügyi forradalmaké. Az angolul revolution in military affairs néven emlegetett jelenség a támogatói szerint akkor következik be, amikor több tényező együttállásaként ugrásszerű fejlődés megy végbe a hadviselésben.

Az általam is képviselt nézet szerint az újkor első ilyen forradalma a 16–17. században következett be Európában. Ezt a jelentős előrelépést az állandó és állami szolgálatban álló hadseregek, a hadelmélet Vegetius óta első érdemi megjelenése, illetve a megbízható tűzfegyverek elterjedése ösztönözte; az ennek nyomán kialakuló katonai fölény tette lehetővé, hogy az európai hatalmak gyarmatosítsák a világot. Ennek az újkori hadügyi forradalomnak volt a következménye, hogy a megfelelően kiképzett, fegyelmezett és jól vezetett angol, francia, spanyol seregek könnyedén legyőzzék a sokszor létszámuk többszörösét is kitevő ellenfeleiket, annak ellenére is, hogy a másik oldalon szintén európai fegyverek, sőt európai kiképzők is szolgáltak. Kitűnő példa erre a Rákóczi-szabadságharc. A törökök irreguláris harcmodorához szokott kurucokból a fejedelem és a francia kiképzők minden erőfeszítése ellenére sem sikerült olyan hadsereget, egész pontosan olyan gyalogságot létrehozni, amely felvette volna a versenyt a Habsburgok harcedzett ezredeivel.

Az európai mintára létrehozott hadseregek rendkívül hatékonynak bizonyultak, és a 20. század végére az egész földön elterjedtek, egy mondás szerint Pattonnak vagy Rommelnek sem okozna nehézséget egy mai sereget elvezetni. Napjainkra azonban az 1940-es években, majd a 20. század második felében végbemenő hadügyi forradalmaknak meglettek a súlyos következményei. A hidegháború végével megszűnt az egzisztenciális fenyegetés, és a nyugati világ politikai­-katonai vezetése egyre inkább a gyors harctéri győzelemre kezdett koncentrálni, amely, mint azt a közelben zajló háború is mutatja, nem mindig könnyen elérhető. A technológiai fölény elfeledtette a lakosság mozgósításának, a megfelelő eszköztartalék képzésének és a háború esetén is működtethető hadi­ipari kapacitások fenntartásának imperatívuszát. E szempontokra az ukrajnai háború tapasztalatai egy kétkezes bontókalapács finomságával mutattak rá.

Egyetlen fegyveres erő sem tud felkészült és motivált katonák, valamint megfelelő ipari háttér nélkül működni. Mert még egy modern háborúban is az nyer, aki jobban felkészült, és jobban akarja a győzelmet. És itt tűnnek fel igazán napjaink nyugati hadviselésének súlyos hiányosságai. Az intenzív, de térben és időben korlátozott összecsapásokban a technológiai fölény képes bármekkora számszerű hátrány kiegyenlítésére, de egy közel hasonló technológiai szinten álló ellenfelet nem lehet a hátország hagyományos eszközökkel végzett bombázásával térdre kényszeríteni. Egyrészt az atomfegyverek miatt, másrészt azért, mert a termelőkapacitások nagy része már nem a nyugati államok területén található. Az emberi tényezőről nem is beszélve. Jól mutatja a nyugati világ szellemi demilitarizáltságának súlyos veszélyét, hogy még a katonai önvédelem képessége is megkérdőjeleződött, amikor a háború eszkalációjának esélyére leszerelési hullám indult meg a Bundeswehrben.

Az orosz–ukrán háború egyértelműen megmutatta, hogy észrevétlenül lezajlott egy újabb hadügyi forradalom, de leginkább ellenforradalom. Közel hasonló technológiai szint esetén a csatamezőn nem az számít, hogy ki rendelkezik valamivel modernebb fegyverrel, hogy kinek van 2,7 vagy éppen 16 nano­méteres technológiával készült csip a drónjában. Az számít, hogy kinek van ott drónja, önjáró lövege, gyalogsága és harckocsija. Illetve az, hogy ki tudja ezeket gyorsabban pótolni. Érdekes, ugyanerre jutott egy tengerésztiszt is az amerikai haditengerészet lapjában: történelmi tapasztalatok szerint a nagyobb létszámú haditengerészetek nyerik meg a tengereken vívott háborúkat. Még nem késő visszafordulni, de ehhez sok területen kellene változtatnia a Nyugatnak. Vajon képes rá?

A szerző hadtörténész, biztonságpolitikai szakértő.

Nyitóképünk illusztráció. Fotó: VIRGINIE NGUYEN HOANG / HANS LUCAS / HANS LUCAS VIA AFP