Karácsony idején megelevenedik a kereszténység misztériumának története. A Betlehemben emberré lett Isten, majd az emberért kereszthalált halt és feltámadt Jézus Krisztus története, aki tetteivel és tanításával beteljesítette az ószövetségi írásokat. Tanítványokat gyűjtött maga köré, cselekedeteit, példabeszédeit és életútját az Újszövetség szent könyvei közvetítik. Jézus küzdött azért, hogy megszólítsa az embereket; azért, hogy tanítása termékeny talajra hulljon. Sikerben és kudarcban, örömben és fájdalomban egyaránt része volt. A Biblia, vagyis Isten könyvekbe foglalt kinyilatkoztatása az egész emberiségnek szóló tanítás. Olyan leckék gyűjteménye, amelyek egyrészt elutasítják azt a tudásvágyat, amely a bábeli torony képében megjelenő önteltségből és öncélú nagyravágyásból táplálkozik, másrészt pedig tágra nyitják az emberi lét horizontját. Tanítványainak is ezt hagyta örökül. „Ne félj, ezentúl az emberek halásza leszel” – rögzíti Jézus apostoloknak címzett meghívását Lukács evangéliuma, utalva arra, hogy a tanításhoz legalább olyan türelem, kitartás, nyugodtság és derű kell, mint amilyet a halászmesterség kíván. De csak ez a fajta tanítás válhat olyan tudás hordozójává, amely az ember kiteljesedését és az emberi lét felvirágoztatását szolgálja.
A tanítás éltető ereje a helyi és a nemzeti közösségeknek. A jelenkor olyan szövetséget teremtő missziója, amely a múlt büszkeségéből merítve nyújt reménységet a jövő kihívásaihoz. Az oktatás, a kutatás és az igazságkeresés fontos feladata a tudás gyarapítása és gazdagítása, az új kiszámítása, kikísérletezése, papírra vetése vagy felfedezése, de felelőssége közel sem merül ki ebben. A tudás hatalom, fegyver. De ha egy fegyvert nem tudnak helyesen forgatni, akkor könnyen a hordozóját sebzi meg. Így van ez a tudással is: ha kultúra, hagyomány és lélek nélküli, akkor nem eligazodást vagy védelmet nyújt, hanem tévútra vezet, csapdába csal, magára az emberre és közösségére jelent fenyegetést. A tudás gyarapítása mellett ezért a tanítás felelőssége a lélek és a kultúra megőrzése, továbbadása és a tehetségek kovácsolása, amely végső soron holnapot ad a civilizációknak és a nemzeti közösségeknek. Egy nemzet jövőjének vagy akár Európa sorsának fontos kérdése, hogy megszerzett és folyamatosan gyarapodó tudását képes-e polgárai kiteljesedésére használni, illetve a saját civilizációjának, szabadságának, életmódjának szolgálatába állítani.
Ami más országnak az értékes nyersanyag, a magas hegyvonulatok vagy a végtelen tenger, az Magyarországnak a kiművelt és kitartó emberfők”