Adventi ébresztő hívőknek és hitetleneknek

Szent Pál, a nemzetek apostola figyelmeztet bennünket: „Itt az óra, hogy fölébredjünk az álomból” (Róm. 13,11). Ma más „apostolok” ébresztgetnek bennünket, keresztényeket. Lépten-nyomon azt halljuk: „Hol éltek? Álomvilágban?”; „Ugyan, ki hisz még Istenben?”; „Ki beszél még lélekről, túlvilágról?”. Azt kérdezitek: hol élünk? Itt, ebben a világban, éspedig nyitott szemmel, figyelő lélekkel és tettre kész akarattal. Ezen a földön, ahol egyre jobban egymásra vagyunk utalva, és semmi szándékunk nincs, hogy elkülönüljünk. A 21. században, amikor az emberiség végső egysége felé halad, ahol minden probléma csak közös erőfeszítéssel oldható meg, és ebben mi is részt kívánunk venni.

Valami igazatok van, amikor álomról beszéltek. Freudi fel­ismerés: „Minden álom tarka szövetében van egy elem, ami határozottan elkülönül a többi képtől, a napok eseményeitől, a fölébredt emlékektől. Nem más ez, mint egy rejtett vágy, ami tulajdonképpen az egész álom elindítója.” Igen jó ez a hasonlat. A mi keresztény életünkben is meg lehet különböztetni az események és cselekmények tarka szövetében a különálló elemet. Bennünket is egy rejtett vagy kevésbé rejtett vágy visz végig az életen. Ez rejtőzik tetteink gyökerén, ez alakítja történetünket, ez foglalja egységbe életünk látszólag összefüggéstelen jelenségeit. Életünk eseményeinek tarka szövevénye nem törmelék csupán, az események önmagukban is fontos részei életünknek, de a mozgatóerő mögöttük, a hordozó energia itt is egy rejtett vágy.

Lehet kérdezni, hogy honnét e vágy. Attól a Valakitől, aki úgy akarta, hogy folyton őt keressük, és szívünk szent nyugtalanságával menjünk végig az életen. Aki azt akarta, hogy állandó várakozásban éljünk, és mindig útra készen álljunk. Aki azért teremtette az időt, hogy a virrasztás varázsában tölthessük napjainkat. Mondjátok hát, mi marad, ha nincs többé nyugtalanság, várakozás, vágy? A szív szomorú üressége!

Kérem, nézzetek őszintén szívetek mélyére. Nincs ott legbelül valami alig tudatos, alig megfogalmazható elképzelés? Nincs minden tettetek mögött valami eszme, ami megszállottá tesz, s amely táplálja és fönntartja az élet iránt érzett, egyébként megokolhatatlan bizalmatokat? A kérdés csak az: mi vagy ki áll a vágyak vég nélküli sorozata mögött? Hol a forrás, mi a forrás? Titeket egy elvont eszme kerget végig az életen, minket a személyes Isten utáni vágy. Akit az Isten ragadott meg, nem foroghat többé maga körül, belekerül egy sodrásba, amelyet nem ő szab meg. Éppen ebben tapasztaljuk meg, és leborulva imádjuk az isteni akaratot. És ti talán szabadok vagytok eszméitekkel szemben?

Nincs nagyobb ellentmondás, mint csak az anyagban hinni s egy eszme után szaladni egy életen át. Nektek is szól az apostol szava: „Itt az óra, hogy fölébredjünk az álomból.” Ezek után hogyan értelmezhető a ti „hitetek”, és minek nevezhető a ti álmotok? A kritikusok válasza: hitük ábránd, álmuk fanatizmus. Mi valljuk az anyagot, de a szellemet is. Vállaljuk a földet, de az Istent is. Teljesítjük az élet elvárásait, de reméljük a másikat is.

Álmunk az Isten, és reményünk az ég! Ez mozgósít egy életen át, s halálunk lesz a nagy ébredés. Életünk összetartó erői „felrobbannak”, és a bennünk dolgozó vágy a megjelenő Isten arcában valósággá válik. Saját vágyunkra ismerünk. Aki vágyat mond, az jövőt is mond, mert nem lehet jövőtlenül élni. Isten az álmunk s vágyunkban a jelenünk és jövőnk. Hegel mondotta: „A történelem teljes egészében vagy Krisztus felé halad, vagy Krisztustól származik. Az Isten fiának megjelenése a földön a világ­történelem tengelyét alkotja.”

Azt mondja a 2. zsoltár: „Királyul rendeltelek!” Megkérdezem: a jászol a betlehemi istállóban a trón? „Neked adom a nemzeteket örökségül.” A szegény pásztorok jelentik a nemzeteket? „Vasvesszővel kormányozod őket.” Ehelyett menekülnöd kell Egyiptomba. Folyton királyt keresünk, és gyermeket találunk. Hatalmat és erőt keresünk, és gyengeséget, szegénységet találunk. Trónt, pompát kutat a szemünk, és jászol mered elénk. Az igazság és a rend győzelmét várjuk Krisztustól, pedig maga is elbukott az igazságért.

Krisztust már életében királlyá akarták tenni, de elutasította. Azóta is ez a szívós kísérlet kísért bennünket: „Uram, ugye most állítod helyre Izrael országát?” Pedig valóban király szunnyad a jászolban. Csillag hirdeti születését, az írások bizonyítják, angyalok köszöntik, keleti királyok borulnak le előtte. Akkor hát máshol kell keresnünk a hibát. Elképzelésünk körül van a baj. Az angyal nem azt mondta, hogy királyt találtok a trónján, hanem hogy „kisdedet találtok pólyába takarva, jászolba fektetve”. Itt valami egészen más királyságról és más országról van szó. „Az én országom nem e világból való.” Ebbe nem lehet beleszületni és belenőni. Ezt nem lehet hatalmi szóval megteremteni s közvéleménnyel és közhangulattal fenntartani. Akit a tömeglélektan erői sodornak feléje, az nem tud mit kezdeni vele. Aki az igazság diadalát, a kereszténység „győzelmét”, az evangélium „uralmát” történelmi síkon várja, az kiábrándul belőle. Csak az, aki a kisdedet el tudja fogadni királynak, a nyolc boldogságot alkotmánynak, az evangéliumot örömhírnek, mondhatja el magáról: „Megtaláltuk, akiről Mózes törvényében és a prófétáknál szó van: a názáreti Jézust.”

Egyre vallatom a szívemet, s a diadalmas férfi arca rajzolódik ki előttem, Krisztusé. Aki sohasem igazságtalan, de mindig több, mint igazságos. Thomas Mann külön fejezetet szentelt József történetében annak, hogyan fedezte fel Ábrahám az Istent. Miért ne? Ha az ember fölfedezheti Amerikát, az atomok titkát, ha fölfedezheti a vírusokat és az antibiotikumokat, miért ne fedezhetné föl az Istent is? Fölfedezni csak azt lehet, ami van. Miért ne fedezhetném föl az Uralkodót szívem csitíthatatlan vágyaiban? Hiszen vágyaink idősebbek, mint mi vagyunk. Ábrahám, Izsák és Jákob álma nem az övék, hanem az emberé. Miért volna baj, hogy saját képemre és hasonlatosságomra álmodom meg azt az Istent, aki előbb alkotott meg engem saját képére és hasonlatosságára? Ezért tudok ujjongva borulni a bölcső elé, amikor fölhangzik fölötte a kiáltás: „Íme, eljött az uralkodó Úr!” Az álmaim Istene találkozik a valóság Istenével.

2022 adventján, karácsonyvárásban. 

A szerző irgalmas rendi szerzetes, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke.

Nyitókép: Gettyimages