Döntöttek a szlovákok: katonákat küldenek a válság kellős közepébe
„A feszültség fokozódása érezhető” – mondta a szlovák védelmi miniszter.
Nem szeretnék olyan korban megöregedni, amikor ezer évig igaznak tartott tapasztalati tényeket kérdőjeleznek meg – mondja Kovács Ákos dalszerző. Karácsonyi beszélgetés a Kossuth-díjas előadóművésszel a háború sújtotta évről, profetikus sorokról és az evangélium megérintő erejéről.
Kacsoh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban.
2020 őszén Az utolsó békeév címmel adott ki lemezt. Aztán idén kitört a háború. Prófécia?
Akinek füle van a hallásra, szeme a látásra, nagyjából sejthette, a történet hova futhat ki. Nyilván reméltük, hogy nem így lesz, de csak kiprovokálták ezt a háborút. A prófécia szó talán erős ide, de egyáltalán nem örülök, hogy az előérzet beigazolódott. Az idő előrehaladtával egyre több évfordulót élhet meg az ember: idén tízéves a 2084 című lemez, ez az egyértelmű antiutópia George Orwell klasszikusa nyomán, és éppen húsz esztendeje jelent meg az Új törvény, ezen is hallhatók a mai gondjainkat megelőlegező dalok, mint például az Élj a mában, amely sajnálatos módon most még aktuálisabb, mint a megszületésekor volt.
Viszont az a két évtizedes „jóslat”, hogy az „égi lesz az új törvény”, nem vált be.
Egyelőre. A két évtizeddel ezelőtti dal szerint a fiúk is lányok, az áldás is átok – ez is többet jelent ma, mint akkor. Azon próbáltam poénkodni, hogy a tévét nézed, de ő is néz téged – mára pedig beigazolódott, hogy a kommunikációs eszközeink tényleg figyelnek bennünket. Mi lettünk az árucikk, a magunkról megosztott információkkal akaratlanul is fizetünk az ingyenesnek reklámozott szolgáltatásokért. Rémisztőnek tartom, hogy a digitális bennszülöttnek számító fiatal generáció képviselői ennek nem csupán tudatában vannak, hanem fenntartások nélkül elfogadják, mintha nem értenék a veszélyeit. Rossz nézni, hogy számukra természetessé válnak a központi narratívák, amelyek megszabják, mitől kell félni, hogyan kell gondolkodni, milyen morálisnak hazudott irányt kötelező elfogadni.
Mire gondol?
Számos témát lehetne mondani, de gondoljunk például a klímahisztériára. Amíg az éghajlatváltozás kapcsán rendezett csúcstalálkozókra több száz magángéppel érkeznek a nagy hatalmú résztvevők, egyik se dumáljon nekem a klímáért érzett felelősségről. Egyre nyilvánvalóbb, hogy akik folyton a szén-dioxid-kibocsátás csökkentéséről papolnak, valójában az emberiség csökkentését értik alatta.
Mit gondol az orosz–ukrán háborúról? Hogyan kell, illetve lehet túlélni ezt az időszakot?
Jó lenne, ha énekesek nagyhatalmak közötti konfliktusokat tudnának feloldani, de nálam hozzáértőbb, okosabb emberek a kisközösségek megerősítésében, a felelősségteljesebb, önellátásra képesebb életmód kialakításában hisznek. Ki kell szakadnunk a mindennapokat uraló globális rendszerek kényelméből, csak így csökkenthetjük az ideológiai nyomásgyakorlás esélyeit. Több konkrét példa is kínálkozik, kiragadok egyet: az utolsó percig ellen kell állni a készpénzhasználat megszüntetésének.
Azzal mi a gond?
Mindegy, milyen indokkal próbálják magyarázni, de a készpénz megszűnése alapvetően a szabadság drasztikus csökkenésével, végső soron elvesztésével jár. Elég talán Trudeau úr Kanadájára gondolni, ahol a kormány ellen tüntetők bankszámláját egy mozdulattal lenullázták, ezzel gyakorlatilag zárójelbe téve a demokrácia intézményét. Ilyen és hasonló szélsőséges lépésekre bizonyosan lehet számítani a globalistáktól, úgyhogy nem árt rájuk felkészülni.
Lesz ukrán zászló az évzáró nagy koncerten a Papp László-arénában?
A miénken biztosan nem. De az ukrán politikusok elképesztő arroganciája, a magyarokkal szembeni leplezetlen gyűlölete ellenére sem árt felismerni, hogy a szomszédunkban háború zajlik, esztelen pusztítással, ártatlan áldozatok ezreivel. Elkeserítő, ahogy a hadifoglyokkal bánnak ebben a konfliktusban – mindkét oldalon. Büszke vagyok rá, hogy a háború elől menekülő ukránok százezreiről gondoskodott Magyarország, messze erején felül segítve minden területen. Béke várhatóan akkor lesz, ha az amerikaiak úgy döntenek, hogy ez a húzás nem jött be, és leállítják a hadiszállításokat. Az orosznak hazudott ukrán rakéták lengyelországi becsapódása, a harmadik világháború kirobbantására tett kísérlet még a számtalan kihívással küzdő amerikai elnöknek is sok volt, ennek nyugodtan örülhetünk. Szakértő egészen biztosan nem vagyok, az ember néha azt sem tudja, mit higgyen el a rászakadó hírek közül, de annyi biztos, hogy itt elképesztően aljas játszma folyik, elsősorban Európa ellen, ami aligha lehet az oroszok érdeke.
A választás előtt azt mondta, a külföldi titkosszolgálatok műveleti területté nyilvánították Magyarországot. Ez is jórészt igazolódni látszik, elnézve az ellenzék tekintélyes összegű amerikai kampánytámogatását.
Örülnöm kéne, hogy igazam lett? Ez egy horrorisztikus történet, egyedülálló mélypont az újkori magyar történelemben. Laikusként azt képzelem, hogy ahol ilyesmi megtörténhet, ott nehéz nemzetbiztonságról beszélni.
„A jelen végképp elvadult / Elavult térkép lett a múlt / A jövő eltűnt, elgurult / A közös égbolt ködbe borult” – énekli a Magunk maradtunk című kisfilmjének címadó dalában. Ennyire borúlátó?
Ennek a dalnak a szövege egyértelműen a filmbeli magányos taxis történetére reflektál, de annyit mondhatok, aggódva figyelem a gyerekeim generációját. Ha nem vigyázunk, hosszú évtizedek után ők lehetnek az első nemzedék, amelynek kevesebb szabadság jut, mint a szüleinek. Eddig minden új generáció fokozatosan egyre több lehetőséget kapott, de időközben megkezdődött a megfigyelésalapú világállam kiépítése, ami sok jóval nem kecsegtet. Annyi biztos, hogy nem szeretnék olyan korban megöregedni, amikor ezer évig igaznak tartott, tapasztalatokon nyugvó, alapvető tényeket kérdőjeleznek meg. Nemcsak szobrokat és eszményeket próbálnak porba dönteni, hanem természettudományos törvényeket, írott és íratlan szabályokat, az életet évezredek óta mederben tartó közmegegyezést is. A se Istent, se embert nem ismerő globális liberalizmus minden újabb ötlete katasztrofális következményekkel jár: a társadalommérnökösdi, az erőszakos bevándoroltatás, a párhuzamos társadalmak létrehívása, a mezőgazdaság és az élelmiszerellátás tönkretétele az állítólagos „zöldpolitika” érvei mentén, az energia-útvonalak szétzilálása, a transzideológia nevében megcsonkított gyerekek egyértelműen jelzik, mi itt a valódi cél. Összességében úgy tűnik, az emberiség visszametszésén, a teremtett világ lerombolásán dolgozó erők mintha siettetnék a katasztrófa felé tartó folyamatot. Hogy eszeveszetten kapkodnak, azt láthatjuk pozitív jelnek is.
Elég mozgalmas évet zár a világ, de ön sem unatkozott 2022-ben.
Néha azt is fárasztó végiggondolni, mi minden történt idén. A januári évadnyitó nagy koncert után országszerte számos író-olvasó találkozón mutattam be az Ezt nem lehet megúszni című novelláskötetemet, majd áprilisban kijött a Magunk maradtunk, az első kisjátékfilmem. Ennek megjelent a filmzenéje, több klipet is forgattunk hozzá. Közben zajlott a turné, a Partiumba, Erdélybe, Felvidékre és Délvidékre is eljutottunk a szokásos helyszínek mellett, tizenhét állomáson több mint százhúszezer érdeklődőnek játszottunk. Két korábbi albumunk bakelit-újrakiadását is elindítottuk, és a napokban jelent meg a januári koncertfelvétel dvd-n. A nézőink jóvoltából időközben sikerült a YouTube-on elérni a százezer feliratkozót. A csatornánkon évek óta rengeteg komoly anyag érhető el ingyen: a klipek mellett teljes koncertfilmek, közvetlen hangvételű kérdezz-felelek videók, stúdiótechnikai anyagok, és még sorolhatnám. Az idei turné során tizenegy werkfilmepizódot forgattunk, ezek egyenként is sok munkát sűrítő, izmos produkciók.
Mi jelenti még a kihívást?
Mindig a következő feladat érdekel. Lelkiismeretes igyekszem lenni, így neveltek, meg akarok felelni, szeretem elvégezni a dolgom. Családos ember vagyok, ami önmagában is tartogat kihívásokat, ilyen tempó mellett főleg. 2022 végéhez közeledve, a decemberi 17-ei arénára készülve én is érzem, hogy elég sokat kivett belőlem ez az év. És még nincs vége! Anna lányom, aki a 2019-es turné állomásain fellépett velem, a végén azt mondta, nagyon élvezte, hálás az élményért, de nem jön többet, ennyi utazás egy életre elég volt neki. Én meg harmincnégy éve ülök a turnébuszban. (Nevet) A sok zötykölődés nem a kedvencem, de ennyi idő után is örömet ad a koncertezés, az emberekkel való találkozás, a rengeteg szeretet, amivel körülvesznek bennünket. Délvidékre életem során először idén jutottam el. Egy Tóthfalu nevű, hatszáz lelkes település focipályáján, a csillagos ég alatt tízezren hallgatták a koncertünket – éppen június negyedikén, a nemzeti összetartozás napján, Trianon évfordulóján. Hatalmas élmény volt. Innen is szeretettel üdvözlöm Jenő atyát, akinek az áldozatos munkája nélkül mindez nem jöhetett volna létre.
Említette a következő generációt. Érez felelősséget, hogy példát mutasson neki?
Szülőként azt tanultam meg, hogy az ember nem a nagy szózatokkal nevel, hanem azzal, ahogyan él. Nem minden szabályt vagyunk képesek maradéktalanul betartani, de ha élni akarunk, szükség van korlátokra. Sokan azt hiszik, a magamfajta ember életmódja merő csillogás, két óra ugrándozás a színpadon, és kész. Az igazság az, hogy türelem, energia és szorgalom is kell ehhez a műfajhoz, és bizony sok lemondással is jár. Mindez nem panasz, és nem is dicsekvés: a valódi munka a budai Lenfonóban az éjszakai műszak, na, az tényleg kemény. A gyerekeim nemcsak a sikert látják, hanem azt is, mennyi mindennel küszködik az apjuk. Igyekszem derűvel, odaadással csinálni a dolgom, azt a részét is, ami esetleg kevésbé tetszik. Nagy szerencsém, hogy egyáltalán dolgozhatok, értelmes munkát végezhetek. A dalok, a koncertek, a megnyilvánulás sok formája hat az emberekre: ennél nagyobb jutalom nincs. A produkció minden részlete érdekel, ha borítót tervezünk, ülök a grafikus mellett hajnalig, ott vagyok a tördelővel, amikor készül a könyv. Az évek során megtaláltam azokat a munkatársakat, akik értik és értékelik ezt a hozzáállást, néha még élvezik is, ha együtt hozunk létre valamit.
Milyen visszajelzések érkeztek az első kisfilmjére?
A leglényegesebb, hogy a közönség szereti a filmet. Sok vetítésen ott voltam, gyakorta találkoztam lelkes, döbbent, könnyes tekintetekkel. Az is sokat jelent, hogy nagy mesterek biztattak: megtiszteltetés, hogy Koltai Lajos világhírű operatőrünk, aki maga is rendez, tanít, személyesen jött el a stúdiómba, hogy megnézze a Magunk maradtunk első kópiáját, András Ferenc, a Dögkeselyű veterán rendezője pedig meghatottan hívott fel, és bátorított, hogy folytassam. A Magyar mozgókép fesztiválon az öt legjobb közé kerültünk, emellett Juhász Viktor operatőr kollégám a kisjátékfilmben végzett munkájáért elnyerte a Magyar Operatőr Díjat, amelyet Zsigmond Vilmos és V. Kovács László legendás filmesekről neveztek el. A munkánkat bemutatták a Los Angeles-i magyar filmfesztiválon, a versenyfilmek közé válogatták Torontóban és Bukarestben. A filmünk több kategóriában is győzött a sanghaji rövidfilmfesztiválon, legutóbb pedig Milánóban nyertünk a Milan Gold Awardson. Vagyis gyűlnek szépen a pozitív visszajelzések. Örülök mindezeknek, de igazi sikernek azt tartom, hogy felelevenítettünk egy nagyjából ötven évvel ezelőtti filmes szemléletet: Makk Károly, Huszárik Zoltán vagy Andrej Tarkovszkij hatása egyértelműen megjelenik a filmben.
Az alkotásban benne van a magyar történelem és karakter, de Kovács Ákos is. Mit akart üzenni vele?
Bevallom, nem szeretek üzengetni. A film alapjául szolgáló novellában egy egyszerű közép-európai kisember monologizál a saját életéről. A főszereplőt a történelmi hullámverés ide-oda csapkodja, totális vesztes, mégis szeretné győztesnek, túlélőnek látni és láttatni magát. Tulajdonképpen apám generációjának próbál emléket állítani ez a film, annak, ahogyan ők viszonyultak a tárgyakhoz, a rendszerhez, egymáshoz. Ahogy a túlélés lehetőségeit kutatták.
Nyilván sokfajta világnézetű embert kell a feladatra hangolni egy ilyen nagy munka során. Vajon lehet ez recept nagyobb léptékben is az együttműködésre?
Jólesik, hogy a kezdeti érthető gyanakvás után a filmszakma egy része befogadott, azok mindenképpen, akikkel együtt dolgoztam. A stáb tagjaira is sikerült átragasztani a lelkesedést, ez nagy sikerélmény. Mindig ebben hittem. Csak szeretettel és lelkesedéssel lehet közösen dolgozni, együtt alkotni, akkor is, ha a világ dolgait esetleg teljesen másképp látjuk.
Jó, de a nyilvánosságban ön jó ideje csak az egyik oldal popikonjaként jelenik meg.
Hogy ki miként tart számon, nem az én dolgom, és bevallom, egyáltalán nem érdekel. Mindenkihez szeretnék szólni, nem utasítok el senkit. Beszélni, írni viszont mindig csak arról tudok, ami foglalkoztat, és olyan módon, ahogy én látom. Élvezem, ha a komolyabb közös munkák során sikerül berögzült előítéleteket megdönteni.
Visszatérve a filmre: lesz folytatás?
Most az új dalok mellett két forgatókönyv vázlatán dolgozom, ötlet bőven van, de azt hiszem, a közeljövőben nem a film műfajára fog koncentrálni a költségvetés: a szomszédban dúló háború hatásai, az infláció, a családok segítése összehasonlíthatatlanul fontosabb, nagyobb anyagi erőt igénylő feladat, mint bármi más. Otthon írni, munkába feledkezni meg nem kerül semmibe.
Mit kíván karácsonyra az országnak?
Békét. Először is a lelkünkben, aztán körülöttünk. Nem a szépségkirálynő-választások álságos világbékeálmát, hanem valódi lelki harmóniát, ami nélkül élni sem lehet. Legalább részben, legalább ilyenkor.
És mit jelent önnek a karácsony? Mi az ünnep valódi jelentése?
A Fény a sötétségbe jött, de a sötétség nem ismerte fel. Aki egyszer megérzi, mit is jelent ez az evangéliumi mondat, az más emberré lesz. A saját teremtményei közé jött maga az Isten, mégsem ismerték, és ma sem ismerjük fel, sokan el is utasítják. Az időtlen megjelenik az időben, a testetlen megtestesül, a halhatatlan vállalja a halált, ráadásul értünk. Szegény ember az, akit nem érint meg ez a gondolat legalább egyszer az élete során. Ez az áldozatos, valódi, feltétel nélküli szeretet, ami ünneppé teszi az életet. Ez hozhatja el bennünk a békét, amire mindenki vágyik.
Kovács Ákos
Énekes, dalszerző, a magyar kulturális élet meghatározó alakja. 1968-ban született Budapesten. A Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerzett diplomát. Kezdetben a Bonanza Banzai együttes frontembere, szövegírója volt, három évtizede szólistaként működik. Pályája során több mint 30 albumot rögzített, telt házas koncertjeit tízezrek látogatják. A Terror Háza Múzeum zeneszerzőjeként a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét vehette át. 2012-ben Kossuth-díjban részesült. Színházi munkák és több verseskötet után tavaly ősszel jelent meg az első novellagyűjteménye. Forgatókönyvírói és rendezői bemutatkozása a Magunk maradtunk című kisjátékfilm, amely számos hazai és nemzetközi elismerést kapott. Nős, négy gyermek édesapja.