A szkíta kurgántól a honfoglaló magyarokig

Kovács Gergő írása a Mandiner hetilapban.

Mali Péter, a szolnoki Damjanich János Múzeum régésze lapunknak elmondja: a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. megbízásából az M4-es gyorsforgalmi út építését megelőző feltárással kezdődött a történet, az építkezés által veszélyeztetett lelőhelyeket mentették meg és dokumentálták. A hasonló beruházások előtt a tervezett nyom­vonalon a szakemberek terepbejárást végeznek, és a felszíni jelenségek alapján be tudják határolni, hol várhatók régészeti leletek. A régész hangsúlyozza, hogy a törökszentmiklósi lelőhely speciális: egy kurgán, avagy kunhalom területén ásnak. A halom maga mint kiemelkedő tájelem régről ismeretes, és szinte minden esetben jelentős régészetileg. A feltárás júniusban indult, és november végéig tartott.

A lelőhely története a kunhalom építésével kezdődött: a vaskorban, 2800-2600 évvel ezelőtt egy fontosabb személy meghalt, és sírja fölé halmot emeltek. A halom köré egy 7 méter széles és 2,5 méter mély árkot húztak, hogy magasabbnak tűnjön. „A sírban maradt lódarabok és fakamra arra utalnak, hogy – ellentétben a korábbi feltételezéssel – vaskori szkíta kurgánról van szó, amely az első Magyarországon. A vaskori kurgánok gazdagsága ismert volt, így sajnos a szarmaták kirabolták a 3,6 méter mély sírkamrát” – mondja Mali Péter. A kurgánok nagy többsége a késő rézkorból való, emlékeztet a régész. A halomemelés szokása a délorosz, ukrán sztyepp vidékére vezethető vissza, az onnan bevándorló népek hozták be a Kárpát­-medencébe. A temetkezés gazdagságát nem a sírba helyezett tárgyak mutatták, hanem hogy a közösség mennyi energiát, munkát fektetett az elhunyt síremlékének létrehozásába.

„Ez a szokás a sztyeppen sokáig fennmaradt: gyakran régi kurgánokat használtak a magasabb rangú személyek temetkezési helyéül új halom emelése helyett. A sztyeppről frissen bevándoroló avarok és magyarok jól ismert, kiemelkedő, nagy presztízsű temetkezési helyeket találtak maguknak a kurgánokban. A szarmaták ugyancsak a sztyeppről érkező nomádok, így számukra is fontos helyszínek a kurgánok, ami megmagyarázza a halmon található kicsi, de igen gazdag településüket” – meséli a szakember.

Közel nyolcszáz évig nem éltek itt emberek, de aztán a 2. század közepe körül szarmaták költöztek a dombra: falujuk igen gazdag római leletekben, közel száz luxuskerámia-töredék, úgynevezett terra sigillata, valamint Antoninus Pius és Marcus Aurelius korából származó pénzek kerültek elő. Külön érdekesség és újabb információ a római kapcsolatokra a macskák jelenléte, amelyeket a rómaiak hoztak a Kárpát-medencébe. „Az ásatáson már hat teljes és közel tucatnyi részleges macskavázat találtunk, e mennyiség még a provinciában is ritkaság, nemhogy a birodalom határain túl lakó barbároknál.” A falut a hun korban adták fel végleg, ezt a kor divatjára jellemző csontfésű mutatja. A falu gödrei közé 600 után, a korai avar korban egy gazdag temetőt ástak be, az előkerült húsz sír mindegyikében lóbőrt, lószerszámokat, illetve bronz, ezüst, arany ékszereket és fegyvereket találtak.

Az utolsó régészeti korszak a területen a honfoglalás kora. „Két temetkezésünk van ebből az időszakból, az elhunytak mellékleteik alapján feltehetően a honfoglaló magyarok első generációjához tartoztak, így viseletükben sok keletről származó tárgy fordul elő, amely őrzi a Volga vidéki eredetet és a keleti rusz kereskedőkkel való kapcsolatok emlékeit” – osztja meg a régész.

Az avar sírok mindegyikében volt lóbőr, vele ló­koponya és lábvégek, amelyeket nyúzáskor nem vettek ki a bőrből, valamint lószerszámok, kengyelek, zablák és szíjelosztók. „Meglepő módon nem találtunk övkészleteket, és csak két sírban volt nyoma annak, hogy kirabolták és elvitték ezeket a jellegzetes, díszes viseleti elemeket” – meséli Mali Péter. Hozzáteszi: jellemzőbbek a fülbevalók különböző típusai bronzból, ezüstből, aranyból, valamint a ruhára felvarrt ezüst- és aranylemezkék és díszes bronzgombok. „Külön érdekesség egy fennmaradt bőrcipő, ez jelenleg restaurálás alatt áll, így még nem láttam, mennyi maradt meg belőle, de egy biztos: szerves anyagból készült ruhadarab 1400 év távlatából unikálisnak számít. A cipőt amúgy a több mint száz díszítő ezüstszegecs konzerválta számunkra. Emellett két íj és tegez is előkerült. A veretek formája, díszítése az avar kor elejére teszi a sírokat, és úgy tűnik, nem az általános trendeket követik.”

A két honfoglalósírban az avar sírokhoz hasonlóan lóbőr és lószerszámok voltak, csak a formájuk változott a divattal, a használattal. A fiatal nő vázán a Volga vidékére visszavezethető övkészletet találtak, amelyből eddig csak egy hasonló került elő Magyarországon. „Az idős nő sírjából az övet ellopták, de így is gazdagságot sugárzott: ezüst fülbevalót, ezüst karperecet viselt, ruháján, cipőjén bronzveretekkel, amelyek közül a kis pörölyre emlékeztető veretek a keleti ruszokkal, más néven varégokkal vagy keleti vikingekkel való kapcsolat lenyomatai” – tájékoztat a kutató.

A leletek alapján nagyon korai sírokról beszélhetünk a honfoglalás korán belül. A nem jellegzetes leletek és a kurgánra való temetkezés is a sztyeppi szokások erős jelenlétét mutatja mindkét korszakban. „Feltételezzük, hogy az illetők első generációs bevándorlók voltak, akik még nem alkalmazkodtak az új környezethez, vagy jobban ragaszkodtak a régi szokásokhoz, mint a legtöbb, egyéb sírokban fekvő társaik, akiknek a sírját eddig megismertük.”

Fotók: Mandiner-archív