Hatmillió elveszett élet – már csökken az abortuszok száma, de ez nem volt mindig így

Szalai Piroska írása a Mandiner hetilapban.

Az abortusz 1956-os liberalizálásától 2021-ig 8,25 millió gyermek született, és 6,08 millió terhességmegszakítást hajtottak végre legális körülmények között a Központi Statisztikai Hivatal nyilvántartása szerint. E veszteség négyszerese a két világháborúban elszenvedett emberveszteségünknek, ami a becslések szerint 1,5 milliós volt.

Bár kétségtelen, hogy az abortusz nem családtervezési eszköz, az utóbbi hatvanhat évben és ma is sokan másképp gondolkodnak erről. Minden embert, nőket és férfiakat egyaránt megilleti az a jog, hogy maguk dönthessenek az életükről és a testükről. Az abortált magzat azonban nem az anya sejtjeinek egy halmaza, ahogy ezt a szélsőséges feminista nézeteket vallók hirdetik. Többek között azért sem, mert a humánbiológia alapvetése, hogy az emberi élet a fogantatás pillanatától önálló dns-sel, egyedi genommal rendelkezik.

Az abortusz legalizálása óta eltelt hatvanhat év fele-fele arányban esik a kommunista rendszer időszakára és a demokratikus jogállaméra – az évforduló kapcsán a Szent István Intézet felkérésére készült tanulmányban adatokkal, grafikonokkal tényszerű megközelítésben kívántuk bemutatni azokat a folyamatokat, intézkedéseket, amelyek befolyásolták az abortuszok, illetve a születések számát, vagyis a nők, családok döntését arról, hogy vállalják-e a megfogant gyermek világrahozatalát.

Több abortusz, mint megszületett gyermek

Az abortuszt a világon először a kommunista Oroszországban legalizálták 1920-ban, ám az alacsony születésszám miatt 1936-ban ismét betiltották, majd Sztálin halála után, 1955-től újból engedélyezték. Hazánkban 1953-ban – a Szovjetunió példáját követve – az addig is érvényben levő tilalmat jelentősen megszigorították, s mellette úgynevezett gyermektelenségi adót is bevezettek. Erre azért volt szükség, mert a második világháború végétől nem tartatták be következetesen az abortuszt tiltó rendelkezéseket, mivel az itt állomásozó szovjet katonák nagy számban erőszakolták meg és ejtették teherbe a magyar lányokat, asszonyokat. A szigorítás hatására 1953 és 1955 között évenként több mint 200 ezer gyermek született, ami azóta is a valaha mért legmagasabb éves magyar születésszám. Ezt a három évet szoktuk Ratkó-korszaknak hívni Ratkó Anna miniszter után, aki előbb a népjóléti, majd az egészségügyi tárcát vezette.

Magyarországon az abortuszt először az 1956. június 4-ei, 1043/1956. számú minisztertanácsi rendelet tette legálissá, ekkortól az állami intézményekhez kötött művi terhességmegszakítás bármikor elvégezhető lett, elegendő volt hozzá az anya kérése. Érdemes megjegyezni, hogy napra pontosan 36 évvel az abortuszt legalizáló rendelet előtt írták alá a trianoni békediktátumot. Magyarország számára talán az egész történelme során e két rendelkezés okozta a legnagyobb veszteséget, de a múlt században biztosan. A békediktátummal elvesztettük az ország területének kétharmadát, iparának 70-80 százalékát, vasúti és úthálózatának, természeti javainak, legjobb földjeinek nagy részét, erdőinek 95 százalékát. A Horvátország nélküli 18,3 millió főnyi lakosságából 7,6 millió maradt, 10,6 milliót megkérdezésük nélkül elcsatoltak az anyaországtól.

Az abortusz legalizálásának következtében az 1956-os forradalom utáni véres megtorlások kezdetén, már 1957-ben 100 ezer fölé ugrott a terhességmegszakítások száma, majd egészen 1969-ig emelkedett a 207 ezres maximumig. 1959 és 1973 között minden évben jóval több abortusz végeztek, mint ahány gyermek megszületett; az elmúlt hatvanhat évben összesen végrehajtott magzatelhajtások 44 százaléka erre az időszakra esik.

Az 1000 élveszületésre jutó abortuszok vizsgálata során is hasonló folyamatokat figyelhetünk meg, mint amit a legális terhességmegszakítások számánál láttunk. A legrosszabb arányt 1964-ben értük el, a második legrosszabbat pedig 1969-ben. A világon a születések számánál több abortuszt csak a keleti blokk országaiban tartanak nyilván a statisztikák. A valaha mért legrosszabb arányt Románia produkálta 1965-ben, ahol 3997 abortusz jutott 1000 élveszületésre, a második legrosszabb mért adat szintén 1965-ben volt a Szovjetunióban 2011-es értékkel, a harmadik pedig 1992-ben Bulgáriában, ahol 1491 abortuszt regisztráltak 1000 élveszületésre. Magyarország tehát a hatvanas évekbeli adataival a világ azon öt országa között foglalt helyet, ahol a legmagasabb a magzatelhajtások aránya.

Szigorítás és támogatások

A terhességmegszakítások száma 1973-ról 1974-re drasztikusan, 40 százalékkal csökkent, az élveszületések száma pedig 19 százalékkal nőtt. A legtöbb elemzés ennek egyedüli okaként a törvényi szabályok szigorítását említi. 1974. január 1-jétől a törvény korlátozta azt a kört, amelynek engedélyezhető volt az abortusz, ők a nem házas, három vagy több gyermekes, 35 év feletti, illetve a súlyos lakhatási problémákkal küzdő vagy szegénységben élő nők voltak, kiegészítve azokkal az anyákkal, akiknek az életét fenyegette a terhesség. Ráadásul jelentős díjat is felszámoltak, ha nem egészségügyi okból végezték az elhajtást. Továbbá ekkor tb-támogatással bárkinek könnyen elérhetővé váltak a hormonális fogamzásgátló szerek.

A jogi szigorítás mellett valószínűleg az is fontos tényező volt, hogy a gyermeket vállaló családok ettől az évtől jelentős anyagi előnyhöz jutottak. 1973-ban létrehoztak egy komplex szociálpolitikai csomagot, amely a korábbinál jóval nagyobb mértékben javította a lakhatási körülményeket. Ahhoz, hogy az úgynevezett panelforradalom idején a hatalmas lakótelepeken frissen felépülő lakásokra vásárlóképes keresletet teremtsenek, ki kellett bővíteni a gyermekek után járó támogatások rendszerét, s jelentősen meg is kellett növelni a mértéküket és az elérhetőségüket. Ekkortól már a „beígért, bevállalt” gyermekre is járt olyan mértékű hitel és szocpol támogatás, amivel hozzá lehetett jutni egy kétszobás lakó­telepi lakáshoz. Az 1973-as csomag emellett megemelte a gyest, valamint a családi pótlékot, és bevezette a gyermekek után járó pótszabadságot is.

Az abortuszok száma 1981-ig csökkent, majd ismét emelkedni kezdett az életszínvonal, a reálkeresetek csökkenése miatt. A családok anyagi biztonságérzete romlott. Ebben az időben olyan mértékű anyagi hátrány lett a gyermekvállalás, amilyen addig nem volt Magyarországon. Az abortuszok száma a rendszerváltás idején érte el hazánkban a 90,5 ezres lokális maximumot, azaz nyolc év alatt 12 ezerrel nőtt.

Javulás a kelet- és közép-európai térségben

Az 1989-től Közép- és Kelet-Európában lezajló rendszerváltások mindenhol súlyos gazdasági és demográfiai krízissel jártak. A legális abortuszok számának legnagyobb kiugrását Romániában tapasztalhattuk, ott 1990-ben az előző évi szám ötszörösére, csaknem egymillióra emelkedett a terhességmegszakítások száma, s tizenöt év alatt, 2004-re csökkent vissza az 1989-es szintre. Nagymértékű emelkedést produkált Bulgária és Észtország is. Az előbbi 1992-re, az utóbbi pedig 1993-ra javult vissza az 1989-es szintre. Az Eurostat adatai szerint Magyarországon és más országokban a 2008 körüli években s utána is tovább csökkent a terhességmegszakítások száma.

Tavaly összesen 21 907 abortusz történt hazánkban. Ez azt jelenti, hogy 1000 szülésre 235 abortusz jut, s 1000 reprodukciós korban levő nő közül több mint 9-nek volt abortusza. Az Eurostat legfrissebb, tavalyelőtti adatai szerint nálunk volt a harmadik legrosszabb arány az unió tagállamai között Bulgária és Észtország után. Nem elvitatható tény, hogy hazánkban a terhességmegszakítások száma folyamatosan csökken, ma már a rendszerváltáskori szint negyedénél is kevesebb. A környező országokban azonban még jelentősebb javulás tapasztalható, Csehországban 15, Bulgáriában 13, Szlovákiában pedig 11 százalékra esett vissza az arányuk. Még nem állíthatjuk, hogy itthon véget ért a demográfiai tél, de a 2010 óta tartó javulást mindenféleképpen pozitívnak kell értékelnünk.

Ott születnek meg a tervezett, várt gyermekek, ahol a szülők megfelelő anyagi biztonságban érzik magukat, és a következő évekre is megfelelőnek ítélik az anyagi kilátásaikat. Orbán Viktor miniszterelnök többször kijelentette, a kormánynak figyelnie kell rá, hogy Magyarországon a gyermekvállalás anyagi értelemben is előny és ne hátrány legyen.

Fájóan nehéz terhet örököltünk az előző generációktól. A statisztikák alapján arra következtethetünk, hogy szinte minden család múltjában kell lennie legalább egy abortusznak. Ezek még túl közeli példák, a családunkban is velünk élnek az emlékek, társadalmi és személyes veszteségek, ki nem beszélt drámai történetek. A 2022. szeptember 15-én életbe lépő „szívhangrendelet” kapcsán felmerülő, sokszor szélsőséges hangvételű ellenző vélemények is ezt támasztják alá. Jó volna, ha mi lennénk az a társadalmi sebeket gyógyító generáció, amely nem adja tovább ezt a történelmi terhet a mostani fiataloknak, és meri az élet szeretetét és méltóságát felmutatni. Nem könnyű, ám annál fontosabb és szebb küldetés.

Nyitókép: MTI / Mónus Márton