Az életét áldozta az orrszarvúkért

Farkas Anita írása a Mandiner hetilapban.

„Minden álom csak annyit ér, amennyit elérünk belőle”, ez volt a mottója Gyöngyi Krisztiánnak. A sors különös játéka, hogy egy átlagos kiskunhalasi családba születve számára ez az álom – részben a nagy magyar utazók, Széchenyi Zsigmond, Almásy László, Kittenberger Kálmán leírásainak hatására – Afrika lett. Állhatatosságának, küzdőszellemének köszönhetően pedig nemcsak hogy eljutott a fekete kontinensre, de a mai napig a legelismertebb állat- és természetvédők közt említik a nevét. Persze, ahogyan az lenni szokott, kacskaringós és nehéz út vezetett odáig, mire 1999-ben megérkezett Zimbabwébe.

A sona törzsbe tartozó vadőrökkel járta a bozótot, orvvadászok nyomait keresték, illetve a nagy emlősöket, valamint a veszélyeztetett fajok előfordulását tanulmányozták. Innentől kezdve pedig nem volt megállás, előbb a tanzániai főiskolán tanult vadvédelmet, a Kenti Egyetem Durrell Természetvédelmi és Ökológiai Intézetében végzett, majd mesterképzésre járt a Norwichi Egyetem alkalmazott ökológia szakán. Orrszarvú-ökológusként 2011-ben érkezett először Malawiba, és 2012-től haláláig a Liwonde Nemzeti Park orrszarvú-megfigyelő és -kutatási projektjének koordinátoraként minden erejével azért küzdött, hogy életben tartsa a helyi feketeorrszarvú-populációt.

A kereskedelmi matrózból lett állatvédő küzdelmes történetét a National Geographicnek is dolgozó világutazó, Balogh Boglárka foglalta izgalmas, filmszerűen pörgő kötetbe Gyöngyi Krisztián özvegye, Bedő Orsolya emlékei alapján. Orsolya 2007-es megismerkedésük óta nem csupán a tanulmányaiban támogatta a férjét, a kezdetektől fogva egyértelmű volt az is, hogy vele tart Afrikába. „Tudtam, hogy a kapcsolatunknak csak így lehet jövője. De ezt egyáltalán nem éreztem áldozatnak, sőt. Az orrszarvúvédő projekt munkálataiban a soha meg nem szűnő pályázat- vagy riportírásoktól kezdve az állatmegfigyelésekig és az izgalmas befogásokig mindenből kivettem a részem. Emellett a helyi iskolákban tartottam vadvédelmi és környezetvédelmi órákat, a kisiskolásokkal együtt ültettünk fákat, majd évekig gondoztuk őket. Aztán megérkezett Estella lányunk, aki Malawiban fogant, Kiskunhalason született, hat hónapos korában pedig már utaztunk is vissza” – emlékszik vissza. 

2017 júniusában is együtt voltak Ruandában, ahol a férje az országba visszatelepített rinocéroszok beszoktatásán és a helyi vadőrök kiképzésén dolgozott egy ideig. A tragédia napján, 7-én egy négyfős csapat tagjaként közelítették meg az egyik sebesült orrszarvút, a felbőszült állat azonban kitört, és Gyöngyi Krisztián a helyszínen belehalt a támadás okozta sérülésekbe.

„A halála napján, amikor elhagytam Afrikát, nagyon dühös voltam a kontinensre, amiért bár annyi boldog évet adott nekünk, elvette tőlünk a férjet, társat és apát. Ez a düh a hosszú hónapok alatt csillapodott, és ha orrszarvút látok, vagy olvasok róluk, ma már ugyanúgy megdobban a szívem. Krisztiánnak hatalmas vágya volt, hogy Estellának megmutathassa az érintetlen vadont. Nagyon bízom benne, hogy idővel teljesíthetem ezt a kívánságát, és mire vissza­térünk Afrikába, lesz még mire rácsodálkozni a lányomnak. Többek között ezért született meg ez a könyv. Egy példa­értékűen elhivatott, szenvedélyes, az igazságért mindig kiálló ember portréján, életművén keresztül talán ráirányíthatjuk a figyelmet arra is, hogy a természet- és állatvédelem nem egyszerűen egy divatos téma. A Föld forrásai végesek, a jövőnket éljük fel az elpazarlásukkal.”

(Balogh Boglárka: Az orrszarvúk hajnala. Scolar Kiadó, 2022)