Ókori bronzszobrot találtak Pomázon

Sal Endre írása a Mandiner hetilapban

A megtaláló a törvényben előírt beszolgáltatási kötelezettségének eleget téve leadta a leletet Pomáz jegyzőjének. Az önkormányzat 2020-ban gyűjteményi elhelyezésre átadta a szobrot a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti tárának.

A házak óvó, védő istenei és őrszellemei, a lárok a római családok mindennapos kultuszának középpontjában álltak, és a ház ünnepeinek a részesei voltak. Ők feleltek a családtagok boldogulásáért, a háztartás gyarapodásáért és bőségéért, gondoskodtak a házban élő személyek jólétéről és egészségéről is. Az elrejtett családi értékeket gyakran rájuk bízták, hogy sértetlenül megőrizzék őket.

Kultuszuk elsősorban a család tűzhelyéhez kötődött, amelyet minden hónap kezdő és kilencedik napján, valamint idusán és az ünnepnapokon koszorúval díszítettek, és ott hozzájuk imádkoztak, nekik áldoztak. Nem véletlen, hogy Pompeji házaiban a lárok kultusz­helye és falra festett képei jellemzően a tűzhelyt magába foglaló konyhában vagy annak szomszédságában volt. Ezzel szemben bronzszobrocskáikat inkább a gazdagabb házak reprezentatívabb közösségi tereiben, például az átriumban helyezték el.

Feltételezhető ezért, hogy a pomázi lárszobor eredetileg a Lugi-dűlőben fekvő, a Krisztus utáni 1. század végén, a 2. század elején már létező római villaépület házi szentélyéhez tartozott.

ami gyakorlott és igényes művészt feltételez. Az ezüst és vörösréz fémberakás alkalmazása, valamint az öntés, illetve a hidegmunka minősége ugyancsak azt mutatja, hogy a szobor egy felkészült, művészi minőségű plasztikák sorozatgyártására képes bronzművesműhelyben készülhetett.

A viszonylag kis méretű, 11 centiméter magas szobor bronzöntéssel készült. A szemeket ezüst-, a tunikát vörösréz berakás díszítette. Felületét sötét szürkészöld, összefüggő patina borítja, sérülés csak a fejen és a bőség szaru hátoldalán látszik.

A pomázi szobor a császárkori lárábrázolásoknak az úgynevezett második típusát képviseli. Ennek megfelelően nem lendületes táncmozdulatban, ivószaruból bort öntve, hanem nyugodt, álló testhelyzetben mintázták meg. A kéztartás az áldozatbemutatás jellegzetes mozdulatát idézi, amelynek során a csészébe helyezett tömjént vagy italáldozatot a tűzbe öntötték.

Becses darab, s immár a Magyar Nemzeti Múzeum régészeti tárában pihen.