Költői képek a természetről 

Győrffy Ákos írása a Mandiner hetilapban.

A költő, író, esszéista Végh Attila kamaszkorától kezdve fotózik, de évtizedeknek kellett eltelnie ahhoz, hogy a film közelébe érjen. Egész eddigi életműve felfogható egyetlen közelítésként is, nevezetesen az általa kitalált sajátos, meta­fizikus ihletésű természetfilmhez való közelítésként. Mert ezek a filmek különös módon Végh írásművészetének esszenciái is egyben. Verseinek, esszéinek erős képisége, sűrűsége, rétegzettsége változik mozgóképpé. Előző – sorrendben második – filmje, A bennünk élő Börzsöny már számos szakmai díjat és elismerést kapott itthon és külföldön egyaránt, ami elég ritka dolog annak fényében, hogy Végh szerint ez volt az első igazi, „rendesen megcsinált” filmje, amelyben már nem nagyon látszanak hibák. E mű titka egyfelől a képi világában van, másfelől a tempójában. Vagy talán leginkább e kettő együttes hatásában: az atmoszférájában. Azt írtam, metafizikus természetfilm, ami azt jelenti, hogy A bennünk élő Börzsöny a lassú természetfilmek és a költői meditációk sajátos keveréke. A cél itt nem az ismeretterjesztés, hanem inkább egyfajta érzékenyítés, kísérlet a természet finomszerkezetének feltárására. Ahogy a film címében is áll, itt a természet bennünk élő visszfényén van a hangsúly. Növényeket és állatokat látunk, az évszakok körforgását, de mindezt nem „direktben” kapjuk, hanem valami sajátos, áttetsző rétegen keresztül, a melankólia és költői tekintet fátylain átszűrve. Ha valaki megnézi ezt az alkotást, nem fogja megtudni belőle, milyen a Börzsöny. Ennél egyszerre többet és kevesebbet fog megtudni. Nem tudja meg, milyen a „valóságos” Börzsöny, azt viszont megtudja, hogy milyen az a Börzsöny, amely az ember lelkében él. Egyfajta lelki térkép ez a film, a finoman megkomponált képek ösvényein vezeti el a nézőt a katarzisig.