Amit most látunk, csupán a nyitánya a deglobalizáció korának. A következő évtizedek három legfontosabb trendje a népességcsökkenés, a tengeri kereskedelemben eluralkodó káosz és a klímaváltozás miatt visszaeső élelmiszer-termelés lesz. Mindez nem mindenkit érint ugyanúgy – állítja Peter Zeihan geopolitikai elemző.
2022. szeptember 21. 16:42
p
2
0
0
Mentés
Böszörményi-Nagy Gergely
Peter Zeihan amerikai geopolitikai elemző, energetikai, pénzügyi és mezőgazdasági vállalatok tanácsadója. Ötvenéves, pályája nagyobb részében a magyar származású George Friedman árnyékában munkálkodott a híres Stratfor elemzőintézetnél. Új könyvével azonban saját jogon is rárúgta az ajtót a nemzetközi összefüggések iránt affinis nyilvánosságra.
Fotó: Brain Bar
A szerző fő állítása, hogy a legújabb kori történelem következő nagy korszaka a deglobalizáció lesz, ami deindusztrializációval, deurbanizációval és elnéptelenedéssel jár, és szükségszerűvé teszi a káoszt. Szerinte az 1980 és 2015 közötti időszak – tágabban az utóbbi hetven év – bősége, megbízhatósága és viszonylagos stabilitása egyfajta anomália volt az emberiség történetében, mostantól minden, amit megszoktunk, drágábban és nehezebben érhető majd el. Ennek három legfontosabb okát a demográfiai folyamatokban, Amerika mint tengeri hegemón hatalom visszaszorulásában, illetve az éghajlatváltozás hatásaiban látja. Egyrészt a világszerte gyorsan öregedő népesség jelentős csökkenést eredményez a munkaerőben. Másrészt az USA egyre kevésbé lesz képes szavatolni a globális vízi útvonalak biztonságát – visszatérhet a kalandfilmekből ismert kalózflották dominanciájának kora. Harmadrészt a klímaváltozás aláássa az élelmiszer-termelést a világ kulcsfontosságú részein, mintegy négymilliárd ember ellátását lehetetlenítve el.
A történelem megértéséhez meg kell fejtenünk a nagy kognitív átmenetek titkát; a társadalmak a tudásszerzés, a termelés és a hatalomgyakorlás hármas metszetében léteznek, a nagy változások előidézője pedig minden esetben a hitrendszerek átalakulása – vélte Ernest Gellner, a „filozófiai antropológia” mestere.
A felsőoktatási intézmények előszeretettel gondolnak magukra a haladás zászlóvivőiként, ám saját megújulásukkal szemben többnyire radikálisan konzervatívok. Vízió, idő és a kisszerűség levetkezése is nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a képesek legyenek megőrizni relevanciájukat, és felkészüljenek a jövőre.