Húsz év, hét felismerés

Az első az volt – 2002-ben, a választás utáni forró augusztusban –, hogy morálisan elfogadhatatlannak tartottam az eredményt. Számomra a magyar jobboldal ekkor nyert értelmet. Egy-két hét alatt megírtam a Konzervatív kiáltványt, felismerve, hogy a Kommunista kiáltvány a rendszerváltástól önmagában nem válik érvénytelenné. A második felismerés az volt, hogy a jobb és bal a politikában viszonyítási pontok, konkrét tartalmukat a politikai küzdelemben alakítjuk ki a kitűzött politikai célok megfogalmazásakor.

A harmadik felismerés az volt, hogy van egy politikus, Orbán Viktor, aki érzékeny intellektuális kérdésekre is, mi több, maga is eligazodik a politika metafizikai kérdéseiben. A negyedik az, hogy minden és mindenki csak úgy képes viselkedni, cselekedni, ahogy a természete diktálja. A baloldal liberalizálódott minden belső meggyőződés nélkül. A magyar baloldal megélhetési liberálissá vált. Mit jelent ez? Azt, hogy a dolgok megítélésében a balt összeköti a liberálissal a progresszió vallásos és morális tisztelete, szemben a retrográdokkal, akik – szerintük – a jobboldalt képviselik. Világszerte és itthon is a morális megítélés tradicionális fogalompárját – mi a jó, mi a rossz, vagy mi a helyes, mi a helytelen – átvette a modern morális megítélés mércéje, azaz mi progresszív és mi retrográd.