Volt egy kis mizéria a Vencel téren. Nem, nem, semmi komoly most, semmi önfelgyújtás. Nem úgy, mint Jan Palach annak idején. Csak valami gyengített verzió, ahogy egy rendes, jóléti konzumtársadalomhoz illik. Egy kora őszi, napsütéses napon hetvenezren rázták az öklüket, és skandálták: Csehország az első! A tömeget vélhetően elsősorban az ott is elszabaduló energiaárak hajtották ki a térre; a tüntetők azt is követelték, hogy a kormány semleges álláspontot foglaljon el az orosz–ukrán háborúban.
A németek nagyon figyelték, mi történik. Prága elég érdekes hely számukra, és nem csak a sör miatt. Ott sokszor történik olyasmi, ami máshol csak ritkán, mondjuk egy kis ablakon kihajigálás. Ha így folytatódik a kontinensen a politikai bizonytalanság eszkalációja, legyen a defenesztráció olimpiai szám! – gondoltam magamban. Csak nyugodtan, csak békésen, semmi erőszak. De most inkább azért kötötte le a németek figyelmét a kis szomszéd demonstrációja, mert hasonló megmozdulások náluk is várhatók. És a politikai követelések ott sem lesznek súlytalanok: az ország cselekvési autonómiája egy részének visszaszerzése az Európai Uniótól, a nemzeti érdekek hangsúlyosabb figyelembevétele, és ha lehet, mielőbbi béke.
Ráférne egy jó kis Aranybulla az Európai Unióra”