Az egyetemes sportvilág máig beérhetetlen rekordját produkálta az 1972-es müncheni olimpián Mark Spitz amerikai úszó: hét versenyszámban hét aranyérmet szerzett világcsúccsal. A fél évszázados jubileum kapcsán Spitz tehetségről, szerencséről és a mentális felkészülés fontosságáról beszélt, és kitért arra is, mit jelentenek számára édesapja magyar gyökerei.
Csisztu Zsuzsa interjúja a Mandiner hetilapban.
Többször is megnéztem az Olympic Channel önnel készített és a jubileum kapcsán a napokban publikált, ötvenhárom perces emlékfilmjét, amelyet a müncheni olimpiai uszodában vettek fel. Archív felvételek egész sora mutatta a fiatal Mark Spitz minden mozdulatát a versenyek alatt. Van arról emléke, hogy már akkor is ennyire figyelték a a sportfilmkészítők?
A német kormány akkoriban öt országból kért fel híres forgatócsoportokat, hogy készítsenek filmet az olimpiáról. Én már akkor is számos versenyszám világcsúcstartójaként, de még egyéni aranyérem nélkül érkeztem Münchenbe. Mexikóban elkövetett hibáimból tanulva – akkor tizennyolc évesen hat aranyéremmel kalkuláltunk, ám csalódásunkra csak két váltóaranyra futotta – kifelé semmilyen szám szerinti elvárást nem fogalmaztam meg. Mivel azonban az első döntős versenynapomon rögtön két aranyérmet szereztem, 200 méter pillangón és a 4×100-as gyorsváltóval, ráadásul mindkettőben világcsúccsal, hirtelen nagy lett körülöttem a nyüzsgés. Akkoriban persze sokkal szabadabban mozogtak a stábok és a versenyzők is, mint ma, és sokszor olyan teleobjektíves kamerákkal dolgoztak, hogy fogalmam sem volt arról, hogy éppen engem filmeznek. Kiderült aztán, hogy az olimpiai bizottságnak legalább háromszáz órányi anyaga volt rólam; a legnagyobb része engem is meglepett, hiszen akkoriban nem volt ismétlés, nem volt az internetről letölthető semmilyen anyag, a szereplésünk a világ előtt addig tartott, amíg úsztunk, majd kiléptünk az eredményhirdetésre.
Mely felvételek és filmrészletek szerezték a legnagyobb meglepetést?
Leginkább a medencén kívüli pillanataim és az, hogy egész sok felvétel volt a szüleimről, akiket persze alig láttam a játékok alatt. Most a müncheni visszautazás alkalmával a forgatócsoport folyamatosan azt hallotta tőlem: „Nahát, ez így volt? Erre sem emlékeztem!” Arra viszont igen, hogy a szüleim mesélték, a híres színész Kirk Douglas is ott szurkolt mellettük, és arra is, hogy már ötszörös győztesként az eredményhirdetésre sétálva egy férfi odahajolt, és a fülembe súgta: „Helló, Mark! Johnny Weissmuller vagyok.” Ő nemcsak a híres Tarzan, de ötszörös olimpiai bajnok volt, elsőként úszta a 100 gyorsot egy percen belül. Így folytatta: „Sok sikert, fiú!” Most igazi időutazás részese lehettem. Noha az eltelt években sokszor voltam a felújított müncheni uszodában, az máig megőrizte olimpiai karakterét.
Az Év Sportolója-gála díszvendégeként 2020-ban úgy fogalmazott, hatalmas szerepük volt a szüleinek és a szerencsének abban, hogy az úszás felé fordult. Ötven év távlatában fel tudná idézni a kezdeti pillanatokat?
Nagyon is élénken élnek az emlékezetemben. 1959 nyarát írtuk, kilencévesen a barátommal együtt édesanyáink beadtak minket egy nappali táborba, hogy mozogjunk valamit. A nyakláncfűzéstől a szaladgáláson át mindenfélét csináltunk, de amikor az első nap délutánján egy húszfős csoportban odaállítottak minket egy tanuszoda rövidebb oldalára, fogalmam sem volt, hogy ott és akkor elindult valami az életemben. Egy évvel később már tizenhét korosztályos országos rekordot tartottam, pedig sem nekem, sem a szüleimnek fogalma sem volt arról, mi a valódi versenyúszás. Igazából pénzünk sem lett volna akkor már a hivatalos úszás kurzusaira, ha az ottani edző, Sherm Chavoor nem mondja azt a szüleimnek, hogy ingyen is elvállal. Ő később sikeres olimpiai edző lett, olyannyira, hogy a női olimpiai csapat másik városban zajló felkészülése miatt állandóan a telefonon lógott, én meg robotpilóta üzemmódba kapcsoltam, meg is rekedt az úszásom. Ekkor a George F. Haines által irányított Santa Clara úszóklub következett, ide már apám döntése miatt kerültem. Valóban hatalmas szerepük volt a szüleimnek, óriási erőt adott, hogy mindig ott álltak mögöttem. Nem is sejthettük, hogy egy új korszak jött el a pályafutásomban. Az 1964-es tokiói olimpián már a négy aranyérmet szerző Don Schollander melletti pályára kerültem, és a négy évvel idősebb bajnok magát a világot jelentette nekem. Tizenöt évesen persze kisebb voltam és gyengébb, egy évvel később már nagyobb, de még mindig mögötte, viszont úgy húzott maga mellett, mintha zsinórra kötött volna. Először három méter hosszú volt az a képzeletbeli zsinór a lábától számítva, aztán kettő, egy, és a végén az én kezembe került át képletesen, hiszen épp az ő 400 gyorson tartott világcsúcsát javítottam meg tizenhét évesen egy meghívásos versenyen Santa Clarában.
Azután folyamatosan jöttek a világcsúcsok. A számok nyelvén: hetven fontos úszása volt rangos világeseményeken, ebből harmincötöt világcsúccsal nyert meg. Münchenben elképesztő módon százszázalékos teljesítménnyel zárt.
A mexikói olimpia utáni négy évben megtanultam valami fontosat: hogy a fej a kulcs a sikerhez. Amikor életem első világcsúcsát úsztam, senki nem tudta, hogy az üres pillanataimban folyamatosan vizualizáltam, hogyan fogok felzárkózni a messze előttem úszó Schollanderhez. Persze lehetetlen volt, mivel négy másodperccel volt jobb az ideje, mint az enyém. De képzeletben szép lassan le tudtam dolgozni a hátrányt. Minden nappal egy kicsit jobban ráúsztam odabenn a fejemben, és pontosan elképzeltem, mi fog történni: a fájdalmat, amit a tüdőmben és az izmaimban érezni fogok, a klór szagát az orromban, a fal keménységét, ahogy elrúgom magam, sőt a víz suhogását a fülemben, hiszen akkor még nem hordtunk úszósapkát.
De nem ám, sőt egészen nagy hajjal és emblematikus bajusszal vágott neki a müncheni olimpiának!
Az egyik interjúban az olimpia alatt, amikor a bajuszomról kérdeztek, nem tudom, mi lelt, de azt találtam mondani, hogy egyáltalán nem zavarja az áramvonalasságot, épp ellenkezőleg: elvezeti a vizet a számról, amikor kiemelem a fejem levegővételkor. Ebből persze semmi nem volt igaz, de már láttam, ahogy a szovjetek elkezdtek bajusznövesztéssel kísérletezni a játékok alatt! (Nevet) Az viszont nagyon is dilemmát okozott nekem öt aranyérem után, hogy mi legyen a favorit számmal, a 100 méteres gyorssal. Úgy gondoltam, noha én tartom a 100 méteres gyors világcsúcsát, az már a hatodik számom lesz, lehet, jobban járok, ha inkább a hátralévő aranyesélyes váltót vállalom inkább. Mégiscsak hatból hat arany sokkal jobban hangzik, mint a hétből hat egy ezüst vagy bronz mellé. Sajnos akkor még nem létezett 50 méteres gyors, vagyis a prémiumnak számító versenyszám az egész olimpián a 100 gyors volt. Tudtuk, aki azt megnyeri, az a bolygó leggyorsabb embere a vízben. Ma már történelem, hogy azt is megnyertem, méghozzá világcsúccsal, és a hetedik váltót is hoztuk. Egy nappal később bejelentettem a visszavonulásom, majd jött az a borzalom, amit azóta is fekete szeptembernek nevezünk.
Mit gondol, az uszodában véghez vitt történelmi tettét beárnyékolta az izraeli sportolók ellen elkövetett merénylet? Hogy értékeli mindezt a mai perspektívából?
Igazából pont a mai eszemmel és látásmódommal vagyok csak képes helyén kezelni mindezt. Mark Spitz megnyert hét aranyérmet hét világcsúccsal, és róla szólt akkor a müncheni olimpia. Ez tény. Amit én a sportban akkor elértem, hatalmas és példátlan történet volt. Sajnos azonban huszonnégy órával később már egy másik jelentős hírtől lett hangos az olimpia: a merénylettől, amelyben meggyilkoltak tizenegy izraeli sportolót. Összeforrt a nevem ezzel az olimpiával, és talán még magasabbra emelt, mint bárki gondolta volna. Ez a nyári játékok és ez a tragédia lett a kiindulópontja az összes azóta rendezett olimpia első számú szervezési feladatának, a biztonság megteremtésének. Érdekes, hogy épp Michael Phelps 2008-as szereplése, amikor nyolc aranyat nyert Pekingben, hozta el a reneszánszát mindannak, amit én Münchenben elértem. Akkor újra reflektorfénybe került a teljesítményem – speciális úszódresszek és szakmai stábok nélkül. Amikor kérdezik, ki volt minden idők legnagyobbja az úszósportban, nos, nincs kétségem, ha Michael visszarepülne az én időmbe azon feltételek közé, amelyek közt én úsztam, vagy a fiatal énem a mai technológiai lehetőségek közé, bizonyosan holtverseny lenne köztünk, mivel mindkettőnkben van valami extra nyaktól felfelé.
Amikor Magyarországon járt, a Nemzeti Sport és Csillag Péter újságíró segítségével családfakutatásba kezdtünk, és a hivatalos születési adatok és családi ágrajz alapján kiderült, az apai felmenői nagyszülői és dédszülői ágon Magyarországról, részben Nyírkarászról vándoroltak ki az Egyesült Államokba. A 2017-es budapesti vizes világbajnokságon is jelen volt, akkor az egyik amerikai tévécsatorna szakértőjeként. Elképzelhetőnek tartja, hogy újra eljöjjön hozzánk, és akár meglátogassa felmenői szülőhelyét?
Nagyon is, hiszen csodálatos pillanatokat töltöttem Magyarországon a feleségemmel, Suzyval. Valóban hihetetlen a gének kiszámíthatatlan és mesés játéka, hogy honnan és mit hozhat az ember a felmenőitől. Annyit mindenképpen üzennék a mai kor fiatal magyar úszóinak, hogy a tehetség mindössze egyetlen faktor. Az sohasem szerencse, hanem mindig döntés kérdése, hogy mit kezdünk a tehetségünkkel. Először is kell legyen egy álom, hogy hova akarsz eljutni. Ám az csak álom marad, ha nem ragadod meg a lehetőséget, és nem fektetsz hatalmas energiát abba, hogy valóság legyen belőle. Eszerint kell élned, lélegezned, enned, innod, és legfőképpen eszerint kell a mindennapi edzésmunkát elvégezned úgy, hogy sose félj közben a kudarctól. Mert kudarcok lesznek az úton. De nem az tesz igazi bajnokká valakit, hogy sosem hibázik, hanem hogy a bukásaiból és a kudarcaiból milyen hamar és mekkora alázattal tud újra felállni.
Mark Spitz nyírkarászi felmenőiről
Szalánczi Krisztián családfakutató Hajnal Enikő családfaállító segítségével több magyarországi és amerikai adatbázis, levéltár anyagát vizsgálva, a Spitzcsalád múltjának dokumentumait keresve érdekes következtetésekre jutott. Mark Spitz apja, Arnold Spitz a kaliforniai Turlockban született 1925-ben. A szülei Morris Spitz és Alice Schwalb voltak. A szakemberek felkutatták, hogy a világ egyik legsikeresebb sportolójának dédanyja, Elefánt Terézia Nyírkarászról származik, az ükapa, Elefánt Móric pedig a falu szeszfőzője volt. A születési és halálozási, valamint a népszámlálási adatokból egyértelműen kiolvasható a családfakutatók elmondása szerint, hogy Morris Spitz már az USA-ban született, de a szülei Magyarországról vándoroltak ki.
***
30 éves lett a félig vajdasági Nevergreen, ezt pedig új albummal és koncerttel ünnepelte a hazai doom- és gothic-élet legismertebb zenekara. A Harag és remény ráadásul méltó megjelenése a csapatnak.
Mindjárt itt a karácsony, és ez a legnagyobb vágyam: legyen békesség, jó lenne az egész világban, de legalább itt, Magyarországon; olyan szép ország a miénk, és olyan sok benne a tehetség, erre kellene inkább koncentrálni a sok energiapazarló küzdelem helyett – mondja az idén kilencvenéves Bodrogi Gyula. Ünnepi beszélgetés a bokszmeccsekről, a siker kiszámíthatatlanságáról és az örökre velünk maradó csodákról.
Interjút adott a korábbi főpolgármester.
A zenész őszintén értékelte a kormányfő törekvését a békére, miközben az EU-t komoly kritikával illette.
A sztársportoló három aranyéremmel és világcsúcsokkal zárta a budapesti vb-t.
Izgalmas időszakot értékelt a miniszterelnök, aki kijelentette: Brüsszel elszakadt attól a valóságtól, amelyben élünk!
Az 58 utast szállító busz eddig ismeretlen okok miatt letért az útról, és hajtott az Asvatnet nevű tóba.
Az Eagle S tankhajó horgonya akadt be a kábelbe, a hatóságok továbbra is fenntartják, hogy esetleg szabotázs lehetett.
