Néhány hete egy konzervatív konferencia szünetében – úgy tűnik, elég sok ilyen van mostanság – megkérdeztem egy fiatalembert, akit már korábbi rendezvényeken is láttam, mit gondol a panelbeszélgetésekről, a beszédekről. Úgy válaszolt: „Ó, nem foglalkozom velük, csak azért jöttem, hogy ismeretséget kössek olyan emberekkel, akiknek hatalmuk van.”
Elég furcsa és őszintén szólva ellenszenves ez a hozzáállás. Az eseményen a középjobb legértelmesebb, legérdekesebb és leginnovatívabb gondolkodói vettek részt. A program korunk éles kérdéseivel foglalkozott, olyan témákkal, amilyenekről ma a konzervatívok Európában és Amerikában is vitatkoznak. De ez nem érdekelte a fiatalembert. Eszközként használod az embereket – gondoltam magamban, miközben felháborodottan továbbálltam. Ez nem konzervatív és bizonyosan nem keresztényi hozzáállás.
Ha valaki más embereket csak a saját céljaira használ – kizárólag egy projekt, karrier vagy anyagi források megszerzésének elősegítőjét látva bennük –, az az embert mechanizmussá vagy eszközzé silányítja, az embert önmagát fosztja meg teljes emberi létezésétől. Ez a hozzáállás persze meglehetősen elterjedt manapság. Sajnos egyes konzervatívoknál is megjelent, ahogy a fiatalemberrel folytatott rövid beszélgetésemből is kitűnt.
Természetesen mindannyian el akarjuk érni a céljainkat, másokkal együttműködve – amikor barátainkkal és családunkkal vagyunk, amikor új embereket ismerünk meg. Ez természetes. De amikor csak a célszerűség marad az emberi kapcsolatainkból, amikor egy személy karaktere, személyisége és alapvető emberi méltósága félre van dobva, akkor nem a helyes úton járunk. Ha nem megy el a vitákra, rendezvényekre a fiatalember, akkor alapvetően lealacsonyítja azokat az eszméket és értékeket, amelyek több száz embert hoztak el az eseményre. Gyakorlatilag minden résztvevőt kiszakít a kontextusból, és ezzel a tettel semmibe veszi az esemény célját. Aláássa a rendezvény értékét azzal, hogy mint saját machinációinak fogaskerekeit kezeli az embereket.