Mintha az emberek szomjasak lennének a hiteles dolgokra.
Másnap átmegyünk Ivóba, az Öreg Szivacsba, a tulajdonos be kellett álljon a konyhára, a fia viszi a quadosokat, a lányuk felszolgál, a férj intéz minden egyebet. Nem találnak embert a konyhára, pincért se. Estefelé felmegyünk a leshez, megnézzük a medvéket, mi újság velük. Útközben egy székely atyafival találkozunk, aki felvette a gömbtalpú cipőt, kérdezi, hogy nem láttuk-e a lovait szekérrel, mert ő elszenderedett szénacsinálás közben, a lovai meg otthagyták. Másik dimenzióban van az ember, mi is átlépünk az időkapun. Öt medve, két róka jön be a les elé. A les nyílásából mintha egy dokumentumfilmet néznénk. Két vérmedve osztozik egy disznón, néha felmordulnak, ha a másik nagyobbat akar tépni. Három másik kukoricázik inkább, két róka meg amit el tud csenni a disznóból, azt viszi.
Este régi fotókat nézegetünk. Családtörténet, kicsit megmártózunk a múltban. Eszembe jut az óvodáskorom. Itt, a faluban dédanyámnál laktam, a Vígaszó patak mellett. Az aszó aszályt, kiszáradást jelent; időszakosan kiszáradt a patak akkor is, most is száraz.