Szárazabban

Csíkszentsimonba megyünk, a sörgyárba könyvbemu­tatóra. Tizenegy óra utazás. Kocsmai sátor előtt, jó hangulatban zajlik a bemutató. A zirci apát is bemutatja söreiket. Mire a kóstolóhoz érünk, felmelegszenek a kis palackok. A nagyszínpadon az Eucharist & Mező Misi. Készülődnek a biciklisek, másnap reggel indul a Ferbit, azaz az egyhetes ferences biciklitúra.

Estére Oroszhegyre érünk, ami leginkább a haza mostanában. Az út mellett aszfaltozógépek sorakoznak. Kiszellőztetjük az üres házat. A víz megáll a csapban, a szél is megáll, zaj sincs, a naptár a falon nem lapozódik tovább.

Megszoktuk, hogy nincs a csapban víz nyár derekán, de olyan még nem volt, hogy a Bosnyák-patak kiszáradjon. Idén ez is megtörtént. Eszembe jut nagy­anyám története: 1946 volt a nagy szárazság éve, akkor ment el ő is két barátnőjével tizennégy évesen Temesvárra szolgálni. Nem volt mit enni, menni kellett.

Most újra közeledik ez az időszak, talán nem egyszeri lesz. A kaszálón, ahol kétszázhetven bála szokott lenni, ott most csak kilencven lett. A gabonánál is hasonló az arány.

Fürdeni bemegyünk Zoliékhoz, az ács barátomékhoz, nekik saját forrásuk van, fürdőházuk külön, az nem fért be a székely parasztházba. Zoli újította fel a Mikesek zabolai kastélyának a tetőszerkezetét, és számos nagy projektet vezetett le. Egy udvarhelyi alapítvány indított ácstanfolyamot, amelyen a résztvevők hagyományos faépítési technikákat sajátítanak el az ő vezetésével.

Az udvaron miccset sütünk kecskehúsból. Iza, Zoli felesége megmutatja a szövőműhelyét. Székely ruhához sző anyagot. Eljárt idős asszonyokhoz gyűjteni, tanulni tőlük, beszélgetni velük. Azon kevés magyar­országi lányok egyike, akik meggyökereztek Székelyföldön, eszébe se jut visszamenni. Nagyon jót tesz a helyi közösségnek. Meglátta azokat az értékeket, amiket a helyiek már nem gondoltak annak. Érkezésével lett betlehemes a falu azon részén is külön, ahol ők laknak, lett bál, lett műhely, lett szövés. Kis kovászként van jelen. Zolival jól kiegészítik egymást.

Épp Magyarlapádról érkeznek haza a tánctáborból tele élményekkel. A két kamasz gyereküket is vitték. A fiú csapkodja a lábát, a lány felveszi végre a szoknyát. Ez is a tábor hozadéka. Észre se vesszük, és már beöltözünk mi is székely ruhába. Feszítünk a tükör előtt. Iza elmagyarázza a szövésfajtákat… Errefelé nem ciki a népviselet. A helyiek is felveszik ünnepnapokon. Iza kölcsönzőként is működik. Van rá igény. Egyre többen mennek hozzá kölcsönözni és vásárolni is.

Másnap átmegyünk Ivóba, az Öreg Szivacsba, a tulajdonos be kellett álljon a konyhára, a fia viszi a quadosokat, a lányuk felszolgál, a férj intéz minden egyebet. Nem találnak embert a konyhára, pincért se. Estefelé felmegyünk a leshez, megnézzük a medvéket, mi újság velük. Útközben egy székely atyafival találkozunk, aki felvette a gömbtalpú cipőt, kérdezi, hogy nem láttuk-e a lovait szekérrel, mert ő elszenderedett szénacsinálás közben, a lovai meg otthagyták. Másik dimenzióban van az ember, mi is átlépünk az időkapun. Öt medve, két róka jön be a les elé. A les nyílásából mintha egy dokumentumfilmet néznénk. Két vérmedve osztozik egy disznón, néha felmordulnak, ha a másik nagyobbat akar tépni. Három másik kukoricázik inkább, két róka meg amit el tud csenni a disznóból, azt viszi.

Este régi fotókat nézegetünk. Családtörténet, kicsit megmártózunk a múltban. Eszembe jut az óvodáskorom. Itt, a faluban dédanyámnál laktam, a Vígaszó patak mellett. Az aszó aszályt, kiszáradást jelent; időszakosan kiszáradt a patak akkor is, most is száraz.

Bejárjuk Csíkot, Gyergyót, visszafelé Sikaszóban egy anyamedvével és két kis boccsal találkozunk, ahogy átkelnek az úton. Felmegyünk Nyúládba, ahol újra búcsú­járó hely épül. Az volt ott valaha, csak éppen a környékbeliek olyan dolgokat műveltek, amiért Batthyány Ignác püspök lóháton jött el Gyulafehérvárról, és személyesen bontatta le a kápolnát, így 1783-ban megszűnt búcsújáró hely lenni. Az emberek továbbra is feljártak áldozócsütörtökön, de a pap nem.

Most folyamatban van a kérelem, hogy újra megszentelt hely legyen, újra hivatalos búcsújáró hellyé váljon. Szép oltárt építettek az oroszhegyiek oda kalákában. Rajtuk nem múlik.

Így épül a jövő a múltból. Szárazabban, takarékosabban, szerényebben, több munkával, de azért menni fog ez is.

Fotó: Daniel MIHAILESCU / AFP