Szeretem a debreceni Nagyerdőt. Megérint. A tájépítészeti alkotás váltakozik itt az ősi erdő nyomaival. Az egyik pillanatban még sétányon jársz, körötted elegáns éttermek, rollerező fiatalok, szökőkút és virágágyások, aztán odébbállsz, betérsz egy kis ösvényre, ahová már nem vezet kövezett, csak kitaposott út, és mindjárt égig nyúló fák vesznek körül, élők és holtak, utóbbiak lábon vagy már eldőlve, s tudod, hogy jó helyen vagy.
Állítólag nevét is ezekről a fákról kapta, ami – tekintve a bő évszázada biztosan itt álló példányok impozáns méreteit – nem légből kapott feltételezés. De nem volt csekély a kiterjedése sem. A mai parkerdő területén két évszázada még „őserdő burjánzott”, írja Térey János, „susogó lombú tölgyekkel, idáig, ilyen mélyre a sűrűbe csak Csokonai merészkedett a tanítványaival”.
Másfél évszázada akkurátusan elkormányozzuk a vizet az Alföldről”
Egy része egyébként az ország első természetvédelmi területe, 1939-ben jegyezték be.
Sárossy Ferenc több mint fél évszázada dolgozik a magyar földdel. Tolcsván főagronómus volt, Mezőkövesden a hajdani Matyó termelőszövetkezetben főkertész, majd elment Megyaszóra agronómusnak. Riportunk.
Megértettem, hogy nekem nem szabad semmiféle kapcsolatot ápolnom azzal a világgal, ami úgy működik, hogy rámutat valamire és azt mondja, ez az enyém. Győrffy Ákos írása.
Orbán szerint az eddigi MCC-s tapasztalatok biztatóak: „többször is részt vettem tanévnyitókon és beszélgetéseken, és azt látom, hogy ez egy sikeres kezdeményezés.