Radikális kudarc – a Jobbik két évtizedes felemelkedése és bukása

Kacsoh Dániel és Pálfy Dániel Ábel írása a Mandiner hetilapban

***

„A Jobbik Magyarországért Mozgalom előtt álló elsődleges feladat a kommunista utódpárt és a vele összeforrt szélsőséges liberálisok eltávolítása a politikai hatalomból” – olvasható még ma is a párt honlapján a 2003. októberi alapító nyilatkozat. Látva az utóbbi évek fordulatait, kommunikációját és szövetségi politikáját, ugyancsak rosszul öregedett a dokumentum néhány további vállalása. Például ez: „A parlamentben a mindenkori jobboldali kormány lelkiismerete kívánunk lenni. Meg akarjuk jeleníteni a nemzet jövőképét, programunkban ezért a nemzet egészét kívánjuk képviselni.” A Fideszbe is beleálló, ám végül a Gyurcsány Ferenc által ismét leuralt balliberális oldallal együttműködő párt a következő megállapítását sem vette komolyan: 
„A posztkommunista baloldal szociális érzékenység híján a nagytőke, a bankárok és a felső tízezer érdekeit szolgálja.”

Egyetemről a politikába

A Jobbik a jobboldali gondolkodású egyetemistákat összefogó ifjúsági szervezetként indult 1999-ben – e sorok egyik írója egy helyi csoport tagjaként izgulta végig a 2002-es parlamenti választás eredmény­váróját. A polgári oldal szoros bukása vezetett aztán ahhoz, hogy a mozgalomnak a balliberális oldalból ab ovo nem kérő, a kormányzati pozíciót frissen elveszítő Fideszben pedig csalódó tagjai arra jutottak: pártot alapítanak. Erre 2003-ban került sor. Az elnök Kovács Dávid lett, helyettese a szintén az ELTE berkeiből Nagy Ervin. Szabó Gábor pártigazgató a kezdetek óta meghatározó pozíciót lát el a vezetőségben – forrásaink egyöntetűen értetlenségüket fejezték ki, hogy az egykor radikális gondolkodású, kiváló szervezőként ismert Szabó hogyan tudta megőrizni ennyi vezetőcsere és irányváltás után is a posztját.

A 2006-os választáson a Jobbik a parlamentből 2002-ben kieső MIÉP-pel szövetségben indult a Harmadik Út fantázia­név alatt – „mérsékelt”, 2,2 százalékos eredménnyel. A párt ekkor lépett a radikalizmus útjára, következett az aktív részvétel az őszödi beszéd és a gyurcsányi megszorítások nyomán beinduló utcai csetepatékban, majd a Magyar Gárda 2007-es megalapítása, válaszul a katasztrofális vidéki közbiztonságra. A következő évek cigánygyilkosság-sorozata tekinthető a honi rasszizmus erősödése jelének, egyúttal látlelete volt az előítéletesség ellen inkább budapesti tüntetésekkel és nyilatkozatokkal küzdő, kudarcos kormánypolitikának. Ráadásul az embertelen tettek elkövetői körénél titkos­szolgálati kapcsolódás is felmerült, máig a levegőben hagyva a kabinet esetleges közvetlen felelősségét a történtekben.

Ebben a közhangulatban a Jobbik tabudöntögető, az antiszemitizmussal és a cigányellenességgel is kacérkodó antiestablishment politikája a 2009-es európai parlamenti választásra meghozta a sikert. A párt a 2006-os rendőri jogsértések elleni küzdelemben magának nevet szerző, a Fidesz pártalapítványa által is kitüntetett egykori ENSZ-munkatárs, Morvai Krisztina listavezetésével csaknem 15 százalékos eredményt ért el, több körzetben a regnáló MSZP-t is megelőzve. Bekerült az uniós parlamentbe a Jobbik mellett máig kitartó Balczó Zoltán és a kezdeti időszak egyik meghatározó figurája, Szegedi Csanád – rá még visszatérünk.

Ekkor azonban már nem a választási kudarctól és a gárda­alapítástól besokalló Kovács Dávid, hanem Vona Gábor volt a pártelnök, s ő elődjénél jóval keményebb hang­vételű megnyilvánulásokat engedett meg magának. Megkerestük most mindkettejüket, ám egyikük sem kívánt nyilatkozni. A párttal a balratolódás miatt 2018-ban szakító Morvai Krisztinát pedig többszöri próbálkozásunk ellenére sem tudtuk elérni.

Gárdából a parlamentbe

A 2010-es országgyűlési választáson még az egy évvel korábbi eredményt is sikerült megugrania a Jobbiknak: 16,67 százalékot ért el, ez az akkor még jóval nagyobb parlamentben 47 képviselői helyet jelentett. Az ünneplés azonban elmaradt. „Az EP-választás eufóriája után a 2010-es parlamenti választási szavazatarányt látható csalódással fogadták a párt főhadiszállásán. 2009-ben dicsőség és reflektorfény övezte a jobbikos ünneplést, egy évvel később nemcsak a hangulat volt visszafogottabb, hanem a figyelem is máshova, elsősorban a kétharmados többséghez már az első fordulóban közel kerülő Fidesz és a semmiből bejutó LMP felé fordult. A Jobbik által túlzottan felfokozott várakozások, a választási győzelemről, de legalábbis az MSZP biztos megelőzéséről szóló magabiztos nyilatkozatok azt a furcsa helyzetet eredményezték, hogy még a kiugró siker is némi keserű szájízt hagyott maga után” – állapította meg Tudatos radikalizmus című közös tanulmányában Bíró-Nagy András és Róna Dániel.

Ezt a korszakot mások mellett olyan politikusok fémjelezték, mint az orosz kapcsolatai miatt később kémbotrányba keveredő Kovács Béla, az apostoli királyságra vágyó, liberális újságírókat fenyegető Zagyva György Gyula, az uniós zászlót égető Novák Előd, a pártsajtót is szervező Pörzse Sándor vagy a korábbi hallgatói önkormányzati elnök Szávay István. És sorra jöttek a botrányok, nagyot szólt például Szegedi Csanád ügye. Egy kiszivárogtatott hangfelvétel szerint az EP-képviselő édesanyja zsidó származású, amit az anti­szemitizmussal kacérkodó párt politikusa később megerősített – majd kilépett a pártból. Ezzel mindenesetre nem erősödött a párt előítéletesség-mentességének imázsa. Azóta Szegedi elszámolási vitába keveredett az Európai Parlamenttel, amiből máig tartó bírósági ügy lett, s közben zsidó hitre tért, sorsáról nemzetközi dokumentumfilm is született. Kerestük őt is, ám lapzártánkig nem reagált levelünkre.

Ugyancsak 2012-ben vetette fel egy országgyűlési felszólalásában az Izraelt akkor rendszeresen támadó Gyöngyösi
Márton jelenlegi pártelnök: „Itt lenne az ideje annak, hogy felmérjük azt, hogy az itt élő, és különösen a magyar 
Országgyűlésben és a magyar kormányban hány olyan zsidó származású ember van, aki bizonyos nemzetbiztonsági kockázatot jelent Magyarország számára.” A Gyöngyösi által később nyelvbotlásnak titulált listázási szöveg ellen az összes többi parlamenti párt tiltakozott, Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető is felszólalt a Mazsihisz, a Hit Gyülekezete és az Élet Menete Alapítvány Kossuth téri tüntetésén – ám Karácsony Gergely 2019-ben már elfogadhatónak tartotta újdonsült szövetségesének korábbi megnyilvánulását.

A náci romantikától a Spinoza-házig

A 2014-es választáson némileg megint javított a párt, ami az ekkor már csak 199 fős törvényhozásban 23 mandátumra volt elég. Sőt, a 2015-ös tapolcai időközin Rig Lajos jobbikos színekben tudott nyerni, megszerezve ezzel a párt első egyéni képviselői mandátumát. Aztán jobbikos politikusok sorra nyertek polgármesteri helyeket is, például Janiczak Dávid Ózdon.

Következett a néppártosodás időszaka, a radikálisok háttérbe szorítása, Vona Gábor felépítése – a pártelnök vizslákkal fotózkodott, és az ATV portréműsorában a riporterrel közösen fekvőtámaszozott –, illetve az ilyen mondatok: „Aki náci romantikára vágyik, az ne a Jobbikban keresse!” Vona a liberális törzshelynek számító Spinoza-házba is elment egy beszélgetésre, a jobbikos Alfahír újságírója pedig a Síp utcai székházban készített kedélyes interjút az antiszemitizmus-veszély miatti tiltakozásban évtizedese hagyományokkal bíró Mazsihisz rabbijával. A pénzügyi elszámolási hiányosságokkal küzdő Jobbik igyekezett levetkőzni radikális múltját s új támogatókat szerezni.

Nagyot fordult a világ: pár évvel korábban még valamennyi parlamenti párt felszólalt Gyöngyösi Márton zsidók listázásáról szóló nyilatkozata ellen, a baloldal pedig egyenesen politikai karanténba zárta volna a Jobbikot, ekkor már Heller Ágnes filozófus is a Fidesszel szembeni teljes összefogást propagálta. Havas Henrik és más balliberális közéleti személyiségek 2014-ben még a Jobbik ellen készítettek kampányvideót, a műsorvezető később a párt médiájában vállalt szerepet. A teljes ellenzéki összefogás azonban nem jött létre, amit Vona később a Mandinernek nyilatkozva nem győzött hangsúlyozni, mondván: „Én 2018-ban nemcsak Orbánnal, hanem Gyurcsánnyal szemben is indultam Jobbik-listavezetőként. Én soha nem fogtam össze Gyurcsány Ferenccel.”

Simicska Lajossal viszont igen. 2015 februárjában bekövetkezett az úgynevezett G-nap, vagyis a nagyvállalkozó obszcén megjegyzéssel kísért szembefordulása Orbán Viktorral. Azt követően Simicska egyre inkább beállt a Jobbik mögé, kedvezményes plakáthelyekkel és médiumaival is segítve a kampányát. Emiatt Vonáéknak gondjuk akadt a hatóságokkal is.

A 2018-as országgyűlési választáson története legjobb eredményét érte el a párt: közel 1,1 millió listás vokssal, 19 százalék feletti szavazataránnyal a második helyen végzett, és 26 mandátumot szerzett. Az eredményt mégis csalódásként élték meg, miután a kampányban a párt prominensei azt mondták: kormányzásra készülnek.

Megint magasra tették a lécet. Vona már előzetesen felajánlotta lemondását arra az esetre, ha ez nem sikerülne. Bár a kampányban voltak egyeztetések a Jobbik és a többi ellenzéki párt között, együttműködés nem valósult meg köztük. Ebből arra lehet következtetni: a Jobbikban valóban hittek benne, hogy leválthatják a Fidesz–KDNP-t.

A pártelnök lemondott. A radikális szárnyhoz tartozó, korábban háttérbe szorított Novák Előd és az annak idején Vona Gábor meghívására a Jobbikba belépő Toroczkai László is felszólította, távozzon. Az exelnök visszavonult a pártpolitikától, közéleti szerepvállalása jelenleg az általa létrehozott Második Reformkor Alapítványban végzett tevékenységében, valamint médiaszereplésekben, publicisztikák közlésében merül ki.

A relatív sikertől a parizerig

Vona távozása után gyakorlatilag kettészakadt a párt. A májusi tisztújításon Toroczkai László és Dúró Dóra indult az elnöki és elnökhelyettesi pozíciókért a Sneider Tamás, Gyöngyösi Márton kettős ellen. A radikálisok egy csúnya tisztújítási kampány végén minimális különbséggel veszítettek, és az új vezetés gyorsan igyekezett is leszámolni velük. Toroczkai Lászlót kizárták, mire Dúró Dóra és férje, Novák Előd kilépett. Őket követte két országgyűlési képviselő, Apáti István és Fülöp Erik, valamint több polgármester és regionális igazgató. A távozók néhány hónappal később megalapították új pártjukat, a Mi Hazánk Mozgalmat.

Kilépési hullám indult, teljes vidéki alapszervezetek álltak fel, és a nyár végére tagságának legalább felét elvesztette a Jobbik. Ha ez nem lett volna elég, a párt óriási összeget bukott, miután az Állami Számvevőszék megállapította: a 2018-as választást megelőző kampányban 331,67 millió forint értékű tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el. Ezt az összeget vissza kellett fizetnie a Magyar Államkincstárnak, és ugyanennyivel csökkentették az állami támogatásukat is.

Sneider Tamás nem tudta feljebb tornázni a támogatottságot, de arra még volt ereje, hogy miután ősszel Volner János megkísérelte átvenni tőle a vezetést, kiszorítsa őt a pártból. A Jobbik a 2019-es EP-választáson elért 6 százalékos eredménnyel történelmi mélypontra zuhant – azóta pedig már van lejjebb. Az őszi önkormányzati választáson már a baloldali pártokkal összefogva állított jelölteket, a meg­hasonlott párt elveszítette identitását. 2020 januárjában újabb tisztújítás következett, az elnöki pozíciót a frakcióvezetőként provokatív parlamenti megnyilvánulásaival kétes hírnevet szerző Jakab Péter szerezte meg. A Jobbik ekkorra nemcsak első, hanem legtöbb másodvonalbeli ismert, kompetens politikusát elveszítette, Jakab pedig a megmaradt, hozzá hűséges arcokból válogatta össze saját csapatát.

Az új vezetés szép lassan kiszorította a párt befolyásosabb politikusait: Szávay Istvánt, Bencsik Jánost, Varga-Damm Andreát és a korábbi elnököt, Sneider Tamást is. Akit pedig nem száműzött, azt a háttérbe szorította, mint történt az egy időre Szabó Gábor pártigazgatóval, valamint Staudt Gáborral – akit szintén hiába kerestünk, nem nyilatkozott. Gyöngyösi Márton EP-képviselőként akkor még a háttérben maradt.

A Jobbik ezután már nyomokban sem emlékeztetett a nemzeti radikális pártra. Logót és arculatot cserélt, alapszabálya helyett pedig egyre inkább egy úgynevezett elvi nyilatkozat lett az irányadó. A párt ekkorra teljesen betagozódott a baloldali-liberális ellenzéki formációk csoportjába. Közösen indítottak jelöltet az időközi választáson, és részt vettek az ellenzéki előválasztáson is.

Gyurcsánytól a bukásig

A Jobbik olyan sikeresen építette fel a parizerért rajongó lázadó politikus brandjét, hogy Jakab Péter egészen az utolsó pillanatig vezetett az ellenzéki kormányfőjelölt-aspiránsok versenyében, és a párt a közvélemény-kutatásokban is visszaerősödött 10 százalék fölé. Jakab azonban elbukott az előválasztáson, és hiába volt a Gyurcsány-párttal kötött paktum, a Jobbik az országgyűlési választáson is gyenge eredményt ért el, s mindössze 10 fős frakciót alakíthatott. Több százezer szavazót veszített, és a felmérések szerint 3 százalékra csökkent a támogatottsága.

Jakab ennek ellenére nyert a tisztújításon, ám öröme nem tartott sokáig. Utóbb kiderült, már az előválasztási bukás óta nem bíztak benne igazán, és a botrányt kavaró cikkek jó része a pártból kiszivárgó információk alapján született. Újbóli elnökké választását követően meg is támadták. Épp az a Potocskáné Kőrösi Anita szállt vele szembe, akit a tisztújításon elnökhelyettesként maga mellé emelt. Jakab Péter a növekvő nyomás hatására lemondott a pártelnöki posztról, a helyére Gyöngyösi Márton került.

A volt elnököt a frakció­vezetői posztról is leváltották, etikai eljárás indult ellene és kabinetfőnöke ellen. Végül augusztus elején, egy Gyöngyösivel való nyílt levélváltást követően kilépett a pártból. Augusztus 20-án bejelentette, hogy A Nép Pártján néven új politikai formációt alapít. Itt tart a Jobbik 2022 augusztusában.

***

***

***

Nagy Ervin filozófus, a Jobbik volt alelnöke

A Jobbik ősbűne, hogy összefogott azzal a Gyurcsány Ferenccel, akivel szemben valaha létrejött. 2002-ben a Fidesz vezette koalíció elvesztette a választást, és visszatértek a balliberálisok, a MIÉP pedig kiesett az Országgyűlésből.

Ez az érzelmi sokk volt a pártalapítás gyújtópontja. 2003-ban a már egyetemeken működő mozgalomból egy olyan, keresztény értékeket valló, nemzeti alapon álló, antikommunista pártot hoztunk létre, amelynek legfontosabb célja az volt, hogy kisöpörje a posztkommunista erőket a közéletből. Anyagi erőforrás és média nélkül, végül a MIÉP-pel összefogva sem váltunk elég erőssé ahhoz, hogy 2006-ban átlépjük a parlamenti küszöböt. A valódi áttörést az őszi rendőrterrorra adott határozott válasz hozta meg, hisz a Gyurcsány-kormány legradikálisabb kritikusai voltunk.

Vona Gábor vezetésével a Jobbik a szélsőjobbra indult el, a Magyar Gárda megalapítása, a „cigánybűnözés” fémjelezte kampány és a nyílt antiszemitizmus megjelenésével többen távoztunk a pártból. Mi, akik alapítóként ekkor kiléptünk, a Fidesz szövetségesévé szerettünk volna válni, Vona Gábort is azért választottuk ki és támogattuk, mert ő tagja volt az Orbán Viktor által alapított polgári körnek, így bíztunk abban, hogy ez garancia lesz a közeledéshez.

Vona azonban új elnökséget állított fel, és a Fidesz ellen fordult. A nyilvánosság már azt a szélsőséges kirohanásokra is hajlandó Jobbikot ismerte meg, amely bárhová pozicionálta is magát, a Fidesztől távolságot tartva, de megmaradt antikommunista, nemzeti értékeket felvállaló pártnak, és amely a nemzeti radikális szubkultúra politikai képviseletét szép lassan átvette a MIÉP-től. A következő nagy identitásváltás szintén Vona időszakában indult el, ő kezdett bele a néppártosodás folyamatába, amit a sajtó cukisodásnak nevezett, de valójában a jobboldalról a baloldalra való átpozicionálás volt.

Hiába tolja ma el a felelősséget magától a közben influenszerré vált exelnök, a Jobbik nemzeti jellegének elvesztésében, baloldalhoz való közeledésben, illetve az ebből eredő morális és politikai válságban oroszlánrésze volt. Vona Gábor hidat épített, a hídon viszont már Jakab Péter kelt át: a Jobbik megérkezett a baloldalra, és a szivárványkoalíció részévé vált. 2022-re összefogott azzal a Gyurcsány Ferenccel, aki ellenében létrejött.

Jakab Péter megpróbálta rehabilitálni Gyurcsány Ferencet a rendőrterror bűnei alól azzal, hogy elfogadta szövetségesének. Ez akkora változás volt, ami identitásvesztéshez és morális-politikai válsághoz, végül a párt halálához vezetett. Amíg költségvetési támogatás lesz, addig valamilyen pártképződmény működni fog a helyén, de a Jobbik története igazából véget ért.

***

Novák Előd, a Mi Hazánk alelnöke, a Jobbik egykori alelnöke, országgyűlési képviselője

Nem szívesen beszélek ma már a Jobbikról, hiszen ez a múlt, mi pedig a jövőbe tekintünk, a politikai tanulságokat viszont érdemes levonni a Jobbik bukásából. A párt 2014-ben az eredeti, radikális politikával a listás szavazatok több mint 20 százalékát tudta megszerezni. Ez számomra azt mutatja, hogy hiteles politikával jó eredményeket lehet elérni. Azóta ráadásul még inkább radikalizálódott a közbeszéd és a Fidesz is, ami mind arra utal, hogy van tere a radikális nemzeti politikának. A Jobbik 2016-ban mégis letért erről az útról. Ez Vona Gábor döntése volt, ezzel kezdődött a Jobbik tragédiája.

Persze sokan asszisztáltak hozzá, de Vona volt az, aki ezt kitalálta és kikényszerítette. Szerintem hibás, sőt erkölcsileg és taktikailag is vállalhatatlan döntés volt, ami a türelmetlenségből és a minél gyorsabb hatalomra kerülés vágyából fakadt, amiért semmi, még a meghasonlás sem drága. Innen egyenes út vezetett a párt mai helyzetéig. Úgy érzem, 2018-ban még meg lehetett volna menteni a Jobbikot. Mi meg is próbáltuk, közel is voltunk hozzá, és ha az ellenfél nem csal, és a pártapparátus nem a Vona-féle politikát támogatja, sikerülhetett volna

Az, ami ezután következett, már említésre sem érdemes. Itt már nem volt és nincs is szó elvekről, csak a párttámogatás és a frakciópénzek ideig-óráig való birtoklásáról. Vona Gáborban legalább annyi becsülendő, hogy ő tényleg akart valamit, nem elégedett meg a középpárt elnökének kényelmes pozíciójával. Mégis, hiába volt az ő távozása után még lejjebb, az ősbűnt ő követte el.

A hajó léket kapott, és lehet, hogy lassan süllyed, de már nem lehet megmenteni. Mindebből számomra a legfontosabb tanulság az, hogy a politikus és a párt legfontosabb erénye a hitelessége, az elveihez való hűsége, és amennyiben valaki letérne a pártja alapító nyilatkozatában kijelölt útról, az vagy fejezze be a politizálást, vagy alapítson új pártot, mert különben ezeket végleg elveszíti. Egy belső harcokkal terhelt, meghasonlott pártnak pedig nincs jövője.

Nyitókép: MTI/Soós Lajos