Születőben Új-Oroszország

Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban

Mariupol kapujában egy hatalmas, orosz nemzeti színekre festett Mariupol felirat köszönti azt, akit az élet mostanában az ostromban súlyos károkat szenvedő kikötővárosba sodor. Az ilyen installációk egyáltalán nem ritkák arrafelé, minden nagyobb város határában ott virítanak a grandiózus feliratok. A mariupoli már az orosz helyesírás szerint hirdeti a város nevét, miközben a hónap elején a TASZSZ szerint a helyi szimfonikus zenekar is megkezdte a működését. Mariupolban minden szép és minden jó szeretne lenni – és július végére talán ivóvíz is lesz.

A kelet-ukrajnai területek egy részének Oroszországhoz való „visszatérése”, ahogy orosz nacionalistáéknál a történésekre hivatkozni szokás, a gyakorlatban iszonyatos mértékű pusztítással járó folyamat. Akár a kioltott, derékba tört és tönkretett emberi életeket, akár a megsemmisített épületeket és infrastruktúrát vesszük, a támadó orosz erők egyáltalán nem kímélik Kelet-Ukrajnát és a Donyec-medence vidékét, amelyre egykor még Putyin is úgy hivatkozott, hogy Novorosszija, vagyis Új-Oroszország.

Az „egykort” itt szó szerint kell érteni. Vlagyimir Putyin nyilvánosan csak egyetlenegy alkalommal használta ezt a kifejezést az Ukrajna keleti részén található, orosz ajkú többség lakta vidékre, méghozzá a Közvetlen vonal Vlagyimir Putyinhoz című tévéműsorban 2014-ben. Az adás koncepciója az, hogy a nézők Oroszország minden tájáról betelefonálhatnak vagy kérdéseket küldhetnek Putyinnak, aki a stúdióban a csinos műsorvezető hölgyek őszinte csodálatára részletes, átgondolt és néha még humoros válaszokat is ad. Mivel Oroszország abban az évben foglalta el a Krím félszigetet, és támadta meg a helyi szakadárokat támogatva a Donyec-medence környékét, természetesen volt a terület jövőjét firtató kérdés. Putyin akkor azt mondta, Oroszország elveszítette Novorossziját, és bár az emberek ott maradtak, most már annak az országnak a polgáraivá kell válniuk, amelyikben élnek.

Azóta nyolc év telt el, a világ pedig fordult egy nagyot. Novorosszija akkor szélsebesen kikopott Putyin szókincséből, ami hatalomtechnikai szempontból érthető döntés, mert a kifejezés nyilvános használata után – Alekszandr Dugin vezetésével – felbátorodtak a szélsőségesen nacionalista hangok Moszkvában. Megerősítve érezték magukat, az elnök pedig éppen ezt szerette volna elkerülni. A Donyec-medence elleni támadás során a Kremlnek elsősorban arra a higgadtságra volt szüksége, amely a Krím félsziget gyors és zökkenőmentes elcsatolását lehetővé tette, a szélsőségesek térnyerése a kommunikációs térben pedig épp az ellenkezőjét idézte volna elő.

Nota bene: ma már vastag szemellenző szükséges ahhoz, hogy valaki azt higgye, Oroszország továbbra is úgy viszonyul a kelet-ukrajnai területekhez, ahogy Putyin a nyolc évvel ezelőtti tévéműsorban sugallta. Az elmúlt hónapokban rengetegen tanulták meg az orosz kézre kerülő Herszon, Berdjanszk és Mariupol nevét, s sokan talán a végül el nem foglalt Mikolajivra is emlékezhetnek.

A mostanáig ismertté váló, egymásnak szinte mindig ellentmondó információk alapján Moszkvának nincsenek különösebben romantikus elképzelései az elfoglalt területekkel kapcsolatban. Elsősorban erőforrást jelentenek Oroszországnak, amit lehetőség szerint minél gyorsabban és minél hatékonyabban ki kell aknázni.

Az orosz állami hírügynökség a múlt héten jelentette, hogy Zaporizzsja – Zaporozsje – környékéről rövidesen megindulhat a gabona kivitele Oroszország, Törökország, Szíria és Afrika felé. Ehhez mindenekelőtt a berdjanszki kikötő lerombolt részeinek helyreállítására volt szükség, s mivel a kikötőváros mélyen az oroszok által ellenőrzött területen fekszik, egyelőre az sem fenyeget, hogy az ukránok megzavarják az exportot.

A gabonakivitel jelentőségét az orosz nemzetgazdaság és a világgazdaság helyzetét tekintve nehezen lehetne eltúlozni. A vállalkozás sikeréhez persze Törökország együttműködésére is szükség van. E sorok írásakor még bizonytalan, hogy Ankara hajlandó lesz-e kiengedni a gabonaszállító teherhajókat a Fekete-tengerről – Moszkva mindenáron igyekszik ezt elérni, de a törökök érthető okokból ragaszkodnak a lapunk hasábjain többször is megénekelt brókerszerepükhöz.

A gabonaexport teljes fordulatszámon való pörgetéséhez viszont a szétbombázott mariupoli kikötő helyreállítására is szükség volna, de szinte kizárt, hogy őszig befejeződjön, ahhoz túl nagy pusztítást végeztek a tengerparti város ostroma során. Ugyanebből az okból a város új urai – Mariupol a Donyecki Népköztársaság része lett – az Azovsztal újjáépítésével sem számolnak. A gigászi vasmű a város ukrán védőinek utolsó menedéke volt, s jórészt elpusztult az ostromban.

A posztszovjet térségben kirobbanó korábbi konfliktusokhoz hasonlóan Moszkva Kelet-Ukrajnában is folytatta az első ránézésre rendkívül nagyvonalúnak tűnő állampolgársági politikáját. Az Ukrajnától 2014-ben elszakadó két de facto állam, a Donyecki és a Luganszki Népköztársaság területén élők néhány éve már egyszerűsített eljárásban, kedvező feltételek mellett juthatnak orosz állampolgársághoz, ami nem mellékesen belépőt jelent az oroszországi szociális ellátó­rendszerbe is. Az oroszok Herszon és Zaporizzsja, illetve a környező területek elfoglalása után hamar lehetővé tették, hogy az ottaniak különösebb nehézségek nélkül vegyék fel az orosz állampolgárságot, sőt július közepe óta minden ukrán állampolgár kérhet orosz útlevelet – függetlenül attól, hogy tud-e oroszul, vagy élt-e egyáltalán Oroszországban.

Ez hármas célt szolgál. Nem lehet nem észrevenni az egyértelmű oroszosítás motivációját az intézkedés mögött – igaz, a Donyec-medencében és környékén lakók többnyire egyébként is orosz ajkúak –, amit Kijev jogosan sérelmez. Van azonban egy másik, önbeteljesítő dimenziója is a lépésnek. Oroszország hosszú ideje azzal a – sokszor nem is alaptalan – hivatalos indoklással avatkozik bele a posztszovjet országok életébe, hogy az ott élő orosz kisebbséget hátrányos megkülönböztetés éri, így Oroszországnak anyaországként kötelessége a védelmére kelni. Könnyű belátni, hogy Moszkva „új oroszokat gyárt” az elfoglalt kelet-ukrajnai területeken, valójában csak újabb ürügyet kreál magának a különleges hadművelet folytatására: minél több az orosz külföldön, annál többet kell megvédeni.

Azonban nem szabad elfeledkeznünk a harmadik vetületről sem. Oroszország az elfoglalt területeken egy talán minden másnál fontosabb erőforrásra talált: emberekre, akiket felhasználhat a háborúban. Az ukrán propaganda már most azzal vádolja az oroszokat, hogy hamarosan hozzálátnak a mozgósításhoz a mariupoliak között, bár a „hamarosan” október elején következhet be, ugyanis hagyományosan ekkor kezdődik az őszi sorozás Oroszországban – a nyárinak éppen e sorok írásakor lett vége, így erről a mariupoliak lecsúsztak.

Úgy néz ki tehát, hogy az oroszok Kelet-Ukrajna megszállásának első hónapjaiban – mondhatni, hagyományőrző jelleggel – elsősorban az ország kifosztásával vannak elfoglalva. A legfontosabb kérdésre, vagyis hogy vajon magába olvasztja-e Oroszország az elfoglalt területeket, egyelőre nehéz választ adni, bár a kritikus fontosságú infrastruktúra – kikötők, vasutak – helyreállítása és az orosz állampolgárság ilyen nagy mértékű kiterjesztése arra enged következtetni, hogy Moszkva hosszú távon is számol Novorosszijával, amit nem akar Új-Oroszországnak nevezni.

Nyitókép: Orosz katonák az elfoglalt Mariupol új, orosz feliratánál. Fotó: AFP/Yuri Kadobnov