A földi élet rendkívül ellenálló: nem az a veszély, hogy eltűnik, hanem hogy sivárabb és unalmasabb lesz. Ha meg akarjuk őrizni az élet minőségét, a kulcs a biológiai sokféleség védelmezése lesz.
Robert Dunn biológus, az Észak-karolinai Állami Egyetem professzora. Pályája jelentős részében a közép-amerikai esőerdők regenerálódását tanulmányozta, a csaknem teljes kiirtásukat és a mezőgazdasági hasznosítást követően. Arra volt kíváncsi, hogy mennyi időbe telik a biológiai sokféleség visszatérése a kizsigerelt földterületekre. Ekkor tűnt fel neki, hogy sokéves munkálkodása után is „kevesebbet tud az esőerdőkről, mint egy nyolcéves amazóniai kisgyerek”. A felismerésére épülő alázat azóta is szerzőnk védjegye.
A jövő ökológiáját bemutató szép és izgalmas könyvében Dunn az egész bolygóra kiterjeszti a természet ellenálló képességéről folytatott kutatásait. Meggyőződése, hogy ez utóbbit jelentősen alábecsüljük: a nyers természeti erők és az organikusan fejlődő élet sokkal teherbíróbb, mint azt az emberiség mindenhatóságáról fantáziáló politikusok, technológusok vagy éppen zöldszervezetek gondolnák. Sőt, ahogy a Homo sapiens „egyre inkább visszavonul a fertőtlenített terekbe”, a „sterilitás bunkereibe”, annál inkább tapasztaljuk majd, hogy képtelenek vagyunk uralmunk alatt tartani a természetet – benne mikrobiális ellenfeleinkkel. A Harvard Egyetem egyik kísérletében nemrég a halálos dózis sokezerszeresének (!) megfelelő antibiotikummal kezeltek egy baktériumot, amely nemcsak túlélte a megpróbáltatást, de alig tíz nap alatt kifejlesztette rezisztenciáját. Ugyanez a képesség fedezhető fel a házi poloska vagy éppen a mezőgazdasági kártevők esetében is. Azt már csak én teszem hozzá, hogy az USA kísérleti atomrobbantásainak helyszínét adó Bikini-atollon vagy éppen Csernobil szűkebb környezetében ma nagyobb biológiai sokszínűséget mérnek, mint valaha. A földi élet „algoritmusa” olyan erős, hogy azt a természettudomány jelenlegi törvényeivel le sem tudjuk írni.
A novellakezdetek aprólékos „realitásleírásokba” burkolóznak, hogy megágyazzanak valami nyugtalanítónak; ez a valami alig várja, hogy előtörjön a háttérből. Kovács Gergő írása.
Vonnegut azon kevés amerikai szerző közé tartozott, akit a szocialista cenzúra is befogadott; része volt a kortárs irodalmi kánonnak itthon éppúgy, mint nyugaton, már életében is. Petri Lukács Ádám írása.
A Meta újabb különös bírósági ügybe keveredett: egy teljesen ártatlan névrokon ügyvéd hónapokon át harcolt azért, hogy visszakapja fiókját.
Visszatérnek a jól megszokott hétköznapok, bele kell rázódni a tanév rutinjába. Gyermektraumatológusként ilyenkor évről évre a balesetek számának jelentős emelkedését látom. Kőnig Róbert írása.
Ifjabb Lomonici Zoltán rávilágított: „főként online térre támaszkodó jelölő szervezetek mozgástere szűkül, míg azok a pártok és jelöltek, amelyek eddig is hagyományos kampányeszközökre építettek, várhatóan kevésbé érzik meg a változást.
A modern társadalmak időanalfabéták. Mivel nem értjük a természetes folyamatok sebességét, elveszett az időarányérzékünk, és szükségszerűen csak rövid távú döntéseket hozunk. A megoldás? Legyünk egy kicsit mindannyian geológusok – javasolja Marcia Bjornerud.
A budapesti emberek kárára zsarolja a kormányt a főpolgármester.
Az Euractivnak is feltűnt az Európai Bizottság elnökének harciassága.
