Lesz víz?

A fejlett világban természetesnek tekintjük a biztonságos és bőséges ivóvizet. Pedig kevesebb mint száz évvel ezelőtt még a világ leggazdagabb országaiban, az Egyesült Államokban és az Egyesült Királyságban is kevesek kiváltsága volt a tiszta vízhez való hozzájutás – és erre a jövőben is egyre nagyobb az esély. Megnyitjuk a csapot, és a víz ömleni kezd. Kihúzzuk a dugót, és a használt víz eltűnik a lefolyóban. Bele sem gondolunk, de a mindennapi cselekedeteink mögötti rendszer olyan súlyos kihívásokkal néz szembe, amelyeket nem oldhatunk meg a vízhez fűződő kapcsolatunk megváltoztatása nélkül – írja könyvében David Sedlak környezetmérnök, a Berkeley Egyetem professzora.

Ahhoz, hogy a közhelyeken túl is értelmezni tudjuk a víz szerepét az emberi civilizációban, értenünk kell azt a három „forradalmat”, amely az elmúlt háromezer évben a mindennapi vízhasználat terén bekövetkezett. Az első (Víz 1.0) a korai római vízvezetékek létrehozása volt, ami lehetővé tette a sűrűn lakott városok létrejöttét. A másodikat (Víz 2.0) az ivóvíz- és szennyvíztisztító rendszerek kifejlesztése jelentette, a harmadik (Víz 3.0) pedig a ma is használatos víztározókat, föld alatti csatornahálózatokat és tisztítóműveket (ideértve a klórozás, a szűrés és az újrafelhasználás technológiáit) foglalja magába. Ezek a műszaki ugrások tökéletes példái annak, hogyan képes a Homo sapiens lépésről lépésre olyan kiterjedt rendszereket létrehozni, amelyek milliók életminőségén javítanak. Szerzőnk meg nem énekelt hősöknek nevezi azokat a mérnököket, várostervezőket, politikusokat és közegészségügyi szakértőket, akik a vízhasználat forradalmasításával felvirágoztatták közösségeinket.

Természetesen minden rendszerszintű előrelépés magával hozta a maga válságait, például a vegyi anyagok keveredését az ivóvízzel, vagy éppen olyan városok létrejöttét, amelyek földrajzi környezetében eleve lehetetlen volt a fenntartható vízgazdálkodás. Sőt, a soron következő technológiai előrelépést mindig az előző rendszer válsága alapozta meg. „Az új megoldásokat gyakran a frontvonalban fejlesztették ki – a víz esetében a legnagyobb problémákkal küzdő közösségekben. Innen terjedtek aztán tovább az új módszerek a világ többi részére.”