Összeomlás fenyegeti a nyugati civilizációt, energiaválság közeleg – Gelencsér András a Mandinernek

Szalai Laura interjúja a Mandiner hetilapban.

Húsz éven belül katasztrófa várható, összeomlik a civilizációnk – mondta nemrég egy, a 24.hu-nak adott interjúban, amivel rendesen felkavarta az állóvizet. Tényleg ennyire rossz a helyzet?

Először is tisztázzuk a fogalmakat. Civilizáció alatt a világ gazdagabbik felét, a többségében nyugati, modern, jóléti társadalmakat értem, amelyekre a túlfogyasztás jellemző.

amelynek egyenes következménye, hogy az évtizedek során megszokott jólétünk alapjaiban rendül meg. Erőforrásválság eddig is volt a világban, leszámítva a jóléti államokat – például Indiában vannak olyan tízmilliós lakosú nagyvárosok, ahol naponta öt-hat órát állnak sorba az ötvenfokos melegben egy palack vízért akár több héten keresztül is. Dél-­Afrikában is közel kerültek már ahhoz, hogy sokmilliós nagyvárosok víz nélkül maradjanak. A világ szegényebbik felén, ahol egyébként szintén fogyasztói társadalom működik, az elégséges energiafeltételek is hiányoznak: India egyes tartományaiban előfordulnak többórás teljes áramszünetek. Na, az ilyen jelenségekhez a modern, jóléti társadalmak nincsenek hozzászokva, de fel kell készülnünk: ami máshol mindennapos, az Európában is megjelenhet akár belátható időn belül, és súlyos hiányok, korlátozások lehetnek az élet egyes területein.

Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd

A háború mennyire gyorsította fel ezt a folyamatot?

Lehet, hogy kissé optimista voltam a húsz évvel kapcsolatban, mert látva a háború következményeit, jóval hamarabb is szembesülhetünk ezzel. Lassan ott tartunk, hogy akár a következő hónapokban bekövetkezhet az imént vázolt állapot  – hetek óta készítenek fel bennünket az esetleges energia-, üzemanyag- és élelmiszerhiányra. Az erőforrásválság egyébként is bekövetkezett volna, de a háború – a hozzáférés, a szállítás ellehetetlenülésével – előre hozta.

és mindenki megérzi – legyen akár egy iparág vagy bármely ország. Ugyanezt már a koronavírus-járvány esetében is megtapasztalhattuk, a pandémia is megszakította az ellátási láncokat, és logisztikai problémákat, hiányt okozott. Megjegyzem, a háború és a covidjárvány sem aszteroidacsapás, mindkettőt a globális világ működése termelte ki magából. Amíg nem utaztak tömegek a kontinensek között, igen kevés esély volt világjárványok gyors terjedésére, a háború pedig a társadalmak közti küzdelem a nyersanyagokért, erőforrásokért.

Mennyire reális Európa energiafüggetlensége Oroszországtól?

Egy ekkora energetikai rendszer átállítása nem hónapokban, hanem években mérhető. Ráadásul az alternatív megoldások biztosítása sem egyszerű: hiányzik a logisztika, a megfelelő infrastruktúra és a szállítási kapacitás. Nem is beszélve arról, hogy olyan forrásokról – palagázról, palaolajról – beszélünk, amelyek kitermelése rendkívül környezetszennyező, a fosszilis energiahordozók közül a legrosszabb fajtájúak, óriási az ökológiai lábnyomuk. Ha pedig nagy tömegben szállítunk belőlük Európába, az tovább rontja a környezeti hatásukat. A folyamatos ellátáshoz szükséges kapacitások – megfelelő tartályhajók, fogadóterminálok – erősen korlátozottak, nagy költség- és időigényű beruházásokról van szó. Másfelől a megújulónak nevezett energiatermelési módok elterjedéséhez hatalmas mennyiségben kritikus nyersanyagok is kellenének – utóbbiak szintén nem állnak rendelkezésre a kontinensen.

az általa folyamatosan igényelt mennyiségben lényegében se energiahordozója, se nyersanyaga nincs. Ennek fényében az orosz gázfüggőség azonnali lecserélése amerikai palagáznak, kínai érdekkörben levő ritkaföldfémnek vagy közép-afrikai kobaltbányáknak való kitettségre, hát, minimum kérdőjeles. Én ezt nem megnyugtató megoldásnak, hanem inkább a cseberből vederbe tipikus esetének érzem.

Mi történne, ha orosz gáz nélkül maradnánk?

Gyakorlatilag nincs mozgástér, a Magyarországon kiépített és működtetett földgáz-infrastruktúrának rövid távon nincs alternatívája. Képtelenség ennyi idő alatt bármilyen nem földgázalapú erőművet létesíteni vagy a meglevők kapacitását megnövelni, hogy a szükséges mennyiségű villamos energiát – és hőenergiát – elő tudjuk állítani. Az sem alternatíva, hogy fatüzelésre álljon át mindenki, hiszen rengeteg lakásban, épületben nincsenek meg hozzá a feltételek. Ráadásul tűzifából sem lehetne korlátlan mennyiséget felhasználni, az erdőgazdálkodás nem bírná, és fenntarthatósági szempontból sem vezetne jóra. És akkor a levegőminőségre gyakorolt hatásait még meg sem említettem. Ha tehát nem jönne orosz gáz kellő mennyiségben, jelentős korlátozásokat kellene bevezetni az energiafelhasználás terén, ami az ipart, a közintézményeket és a háztartásokat egyaránt érintené. Megjegyzem, fenntarthatósági szempontok miatt is érdemes lenne ezt mielőbb elkezdeni, hiszen sokan olyan célra használnak energiát, ami nem tartozik a létfenntartáshoz, például úszómedencét fűtenek télen, és sorolhatnám. Bőven lehetne hol spórolni, ám a korlátozó intézkedések nagy társadalmi elégedetlenséggel járnának.

Ha már klímacélok, a jelen körülmények között van-e realitása annak, amit ma zöldítés kapcsán az EU megfogalmaz? Mit szól a minapi döntéshez, miszerint 2035-től kizárólag olyan új személygépkocsikat lehet majd értékesíteni az unióban, amelyek szén-dioxid-kibocsátása nulla?

Ha a teljes életciklust vesszük figyelembe, akkor ilyen jármű egyszerűen nincs. Az anyagok bányá­szata, szállítása, a gyártás egyes fázisai jelentős kibocsátással járnak, csak ezt nem divatos emlegetni. Tény, hogy

A szén-dioxidnak teljesen mindegy, hogy hol kerül ki a légkörbe: a gépkocsi kipufogóján, az akkumulátorgyár vagy a villamos energiát előállító erőmű kéményén, pontosan ugyanúgy elkeveredik a légkörben, és száz-kétszáz évig ott marad. Megjegyzem, kétségtelen, hogy az éghajlatváltozásban hatalmas a szén-dioxid szerepe, de súlyos tévedés kizárólag erre koncentrálni.

Milyen hatással lehet a háború a magyar élelmiszer-ellátásra? Várható idehaza hiány?

Magyarország mezőgazdasági adottságai nem rosszak, bár az Alföldön tapasztalt óriási aszály és a következményei nagy aggodalomra adnak okot, s ezzel a jövőben is számolni kell. Hazánkban biztosítható lenne az élelmiszer-termelés, csakhogy ott nem áll meg a dolog, hogy megtermeljük a gabonát, kezdeni is kell vele valamit. Márpedig az élelmiszeripar nincs túl jó állapotban, viszonylag kevés feldolgozókapacitás működik itthon. A tárolók, gyárak létesítése pedig idő- és ráfordításigényes.

Ilyen világvége-hangulatban mi a feladatunk mikroszinten?

Képzeljük el, hogy egy hőlégballon gondolájában ülünk, amely süllyedni kezd, és szeretnénk megakadályozni, hogy lezuhanjunk. Szimbolikusan mit dobnánk ki belőle? Miről tudunk lemondani? Mi az, amire nincs szükségünk, vagy amit helyettesíteni tudnánk mással? Ehhez felül kellene vizsgálni a szokásainkat. Kicsit hangolódjunk rá, mi lenne, ha nem tudnánk annyi áramot vagy gázt használni. Ahogy az imént utaltam rá, ha mondjuk van az otthonunkban szauna vagy úszómedence, akkor ne használjuk annyit. Vagy ne vegyünk olyan eszközt, amely zabálja az energiát – a kedvencem a lombfúvó, amely óriási zajjal és porral jár, és egyébként tökéletesen helyettesíthető a több ezer éve feltalált seprűvel…

Szinte biztos, hogy előbb-utóbb szükség lesz lemondásokra, ha erre tudatosan készülünk, kevésbé fog meglepetésként érni minket a helyzet. Ha pedig végül mégsem kell annyi mindent kidobni a gondolából, mint amennyire számítottunk, még örülünk is neki.

Nyitókép: YING TANG / NURPHOTO / NURPHOTO VIA AFP