„Egyre jobban zavart a nagyvárosi lét rossz rezgése” – vallja Csernus Imre. A pszichiáter sok éve Noszvajon él, és építi új, neki megfelelő kis világát. Városról és vidékről, férfiakról és nőkről, feltörő félelmeinkről és a változtatás esélyeiről beszélgettünk. Most kávét főz, felszolgál, vendégeivel cseveg – és ezzel tökéletesen elégedett.
Farkas Anita interjúja a Mandiner Útravalóban
Lassan tíz esztendeje annak, hogy eladta fővárosi lakását, és vidékre költözött. Elege lett a kiabálásból?
Egyáltalán nem vagyok kiabálós, még ha sokan azt gondolják is rólam. Ha felemeltem a hangomat, annak mindig oka volt. Ma már máshogy, de ugyanolyan lényegre törően fejezem ki magam. A budapesti életemet azért számoltam fel, mert egyre jobban zavart a nagyvárosi lét rossz rezgése. A nagyvárosban élő emberek jó része állandóan rohan, ingerlékeny, frusztrált, feszült, nyugtalan – és mindez hatással van az egészségükre is. Ez a felismerés nem tetszett, elkezdtem nem jól érezni magam. Amellett, hogy egyébként semmi bajom Budapesttel, nagyon szép hely gyönyörű épületekkel, ma is bármikor szívesen vagyok ott rövid ideig. Pláne hogy a munkáim egy része oda köt. Mivel az életem legfontosabb célja a megújulás, valószínűleg egy idő után beleunnék abba is, ha csak az egri Depresso kávézót és a Csendülőt csinálnám. Sok mindennel foglalkozom: előadást tartok szerte az országban, cégeknél végzek krízisintervenciót, és sportolókkal is foglalkozom. Mások mellett a tokiói olimpián bronzérmes női vízilabda-válogatottnak is én vagyok a mentális segítője.
Amit érzek, azt kimondom; amit szeretnék, megteszem; és mindezért vállalom a felelősséget”
Hogyan került éppen Eger környékére?
Mivel rengeteg előadást tartottam és tartok ma is országszerte, tudatosan figyelni kezdtem azokat a tájakat, településeket, ahol jól érzem magam. Így találtam rá erre a vidékre, és nem bántam meg a döntésemet. Sok barátom lett, nem kívánkozom el innen. Szeretem, hogy a noszvajiak és általában a falvakban élők még észreveszik a másikat, köszönnek egymásnak az utcán, akár le is állnak beszélgetni. A nagyvárosban lakók meg lehet, hogy hosszú évek alatt egyszer sem váltanak szót a szomszédjukkal, még a nevét sem tudják.
Meg is tudott itt gyökerezni?
Ennek egy titka van: ha a városi ember nem felejti el, hogy ő a jöttment, és nem viselkedik úgy, mint ahogyan a városiak szoktak, tehát nem lesz nagyképű, hanem szerény, odafigyelő, alázatos, és megfogja a munka végét éppen úgy, ahogyan a falusiak – ez kulcsfontosságú. És akkor egy idő után el fogják fogadni. Persze óvatosan szemlélik, hogy ki ő és mit akar, de ha a nagyvárosi allűröket nem veti le, akkor soha nem lesz a közösség tagja. A városi ember úgy állítja be a dolgokat, hogy ő mindig mindent tud. Ez nem igaz.
A városi ember úgy állítja be a dolgokat, hogy ő mindig mindent tud. Ez nem igaz”
Előbb úgy fogalmazott, hogy a nagyvárosok rossz rezgésének mindenféle mentális és fizikai betegség a következménye. A mindannyiunknak megálljt parancsoló koronavírus-járvány nem javított kissé a helyzeten?
Ellenkezőleg. A nagyvárosi ember életében a járvány éppen hogy nem tett jót. Azért nem, mert pont egy olyan életelemét szüntette meg, ami miatt olyan sokan nagyvárosban laknak. A nyüzsgés, a „fontos vagyok, megállás nélkül élményeket szerzek” érzete egyik pillanatról a másikra megszűnt, rengetegen bezáródtak a kis lakásukba. És bár az ország minden pontján voltak fertőzések és halálesetek, egy vidékinek ott volt a kert, a természet, a tavaszi, nyári, őszi teendők. Arról nem is beszélve, hogy a tyúkok járvány idején is enni kérnek, a gyümölcsöt meg le kell szedni és eltenni befőttnek. A városi ezzel szemben jellemzően mit csinált? Lement a multik boltjaiba, megvette a kaját vagy online rendelt valamit, és nézte a falat hónapokon keresztül. Miközben persze konfrontálódott a ki nem mondott félelmeivel, mert nem volt mivel kompenzálnia őket.
Vizsgálat indult az odeszai hadkiegészítő parancsnokság munkatársai ellen, miután egy videofelvétel tanúsága szerint erőszakosan léptek fel egy nemrég orosz fogságból kiszabadult ukrán katonával szemben. Az incidens hatalmas felháborodást váltott ki, tovább szítva a toborzási módszerekkel kapcsolatos társadalmi feszültséget.
A mentők azonnal kórházba szállították, de már nem tudták megmenteni az életét.
Ezeknek az embereknek a többsége az orosz-ukrán háború során halt meg, egy kisebb részük pedig külföldre menekült.
Ez lenne a kiút az ostobaság országából.
A csalóknak egy kalocsai nő megtakarítására fájt a foguk.
A kérdés nem az, hogy a kormány „csak anyákat lát-e”, hanem hogy a kritikusai képesek-e egyáltalán családban gondolkodni?
Arra azonban nem tért ki, hogy ő maga hány éven keresztül szolgálta az általa szervezett bűnözéssel vádolt hatalmat.
Olaf Scholz rendkívüli megszólalásában arra kérte a koalíció tagjait, hogy tartsák fenn az egyre népszerűtlenebb vezetést.
