A valóság nem „ösmerése”

Nietzsche szerint „a meggyőződés nagyobb ellensége az igazságnak, mint a hazugság”. Ha mellé teszem Esterházy Péter híres bonmot-ját is, hogy „kutya nehéz úgy hazudni, ha az ember nem ösmeri az igazságot”, akkor talán a magyar közélet egyes szereplői számára is hasznos gondolkodnivaló bontható ki az idézetekből. A megtévesztés és a hazudozás méltán kap nagy figyelmet a politikai kommunikáció értékelésekor, de érdemes azt is tisztázni, hogy a vakság a valóság felismerésére bizonyos szempontból még súlyosabb jelenség. A két idézet csokorba kötésével tehát természetesen nem a hazudozás legitimálása a célom, mint ahogy szerzőik sem ezért fogalmazták meg őket. A közel­múlt magyar közéletének egyes történései azonban apropót szolgáltatnak arra, hogy a valóság tudatos félremagyarázása, illetve a valóság felismerésére való teljes képtelenség különbségén tűnődjünk el.

Az országgyűlési választás után nagy médiafigyelmet kapott az ellenzéki szavazatszámláló bizottsági tagok ráébredése a körülöttük lévő valóságra. Régóta hajtogatott ellenzéki magyarázat, hogy a kormánypártok nagyarányú választási győzelmeiben sorozatos választási csalások játszottak közre. 2022-ben ezért minden szavazókörbe delegáltak ellenzéki tagot – ami üdvözlendő, hiszen a választások lebonyolításába és eredményébe vetett széles körű bizalom demokráciánk elemi érdeke. Megdöbbentő volt olvasni a megfigyelők beszámolóit arról, hogy legnagyobb meglepetésükre tömeges csalás helyett azt tapasztalták: magyarok milliói a legjobb meggyőződésük alapján szavaznak úgy, ahogy. Egyfelől elismerés illethetné azokat, akik önkritikus belátásukkal a nyilvánosság elé léptek, másfelől szürreális volt szembesülni azzal, hogy számos baloldali véleményformáló esetében nem félremagyarázásról volt szó korábban, hanem a magyar valóság ilyen mértékű nem „ösmeréséről”.