Vámos Tamás írása a Mandiner hetilapban.
Sokan sokféleképpen próbáltak már magyarázatot találni arra, hogy mi állhat a magyar labdarúgó-válogatott mindent felülmúló Nemzetek Ligája-szereplésének hátterében: csapatunk Anglia, Németország és Olaszország ellen négy mérkőzésen 7 pontot gyűjtött, és ezzel az A divízió 3. csoportja élén áll. A Mandiner a csoda tíz okát gyűjtötte össze.
1.
Az egyik legfontosabb dátum 2018. június 12. Négy éve ezen a napon hívta fel Marco Rossit Nápolyban Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke, hogy a gyalázatos Georges Leekens-korszak után vállalja el a szövetségi kapitányi posztot. (A belga úriemberrel a magyar válogatott négy barátságos mérkőzésen mindössze egy döntetlenre volt képes – Fehéroroszországban –, és kikapott hazai pályán Kazahsztántól, Skóciától és Ausztráliától.) Minderre így emlékezik vissza Rossi a róla szóló, Olasz meló Magyarországon című könyvben: „2018. június 12-ét valószínűleg sohasem felejtem el, ha száz évig élek is. Akkor értem pár napja haza Pozzuoliba a Salernói-öböl partjáról, ahol a családdal nyaraltam, s készültem a visszaútra Dunaszerdahelyre, hogy megkezdjem a második idényemet a DAC csapatánál, amellyel a klub fennállásának legjobb eredményét értük el. Miközben Mariellával, a feleségemmel bevásárolni indultunk, éppen azon törtem a fejemet, miképpen tudnánk megerősíteni a csapatot.
Ma már felnőtt és beérett egy olyan nemzedék, amelynek tagjai a világ legerősebb bajnokságaiban hétről hétre nemzetközi szintű teljesítményre kényszerülnek”
Persze csak ha az elnök úr, Világi Oszkár is úgy akarja. Hogy majd az új, 2018–2019-es idényben jó eséllyel indulhassunk harcba a megnövekedett étvágyú szurkolótáborunk által megálmodott bajnoki címért. És ekkor a telefon csörgése riasztott fel vezetés közbeni merengésemből. Benyomtam a gombot, s a hang, amely beleszólt, valahonnan átkozottul ismerősnek tűnt. »Good morning, Mr. Rossi? Could we have a short talk on an important matter? I am…« Nem volt szükség a bemutatkozásra, akkor már tudtam, ki van a vonal túlsó végén. Az a valaki, akinek a telefonhívására tudat alatt már több mint egy éve vártam, de a várakozás annyira reménytelennek tűnt, hogy magamnak sem mertem bevallani, s éppen ezért lassan meg is feledkeztem róla. »I know, Mr. Csányi, it’s you, Mr. President. What can I help you?« – dadogtam.”