Örök Lilibet – hetven éve uralkodik II. Erzsébet

Greczula Levente László írása a Mandiner hetilapban.

Elöljáróban érdemes megjegyezni: a júniusi hosszú hétvége nem esett egybe a királynő trónra lépésének évfordulójával. II. Erzsébet – aki addig leginkább csak Lilibet volt – 1952. február 6-án, édesapja, a dadogós VI. György halála után lett az Egyesült Királyságnak és a Nemzetközösség független országainak a királynője, illetve a Nemzetközösségnek a feje. Koronázását azonban csak jóval később, 1953. június 2-án tartották, így a mostani platinajubileum inkább afféle köztes megoldás, mint tényleges évforduló.

A korona

De mi szükségük van a briteknek egyáltalán királynőre vagy éppen királyra? A legtöbb magyar diák valamikor általános iskolában, esetleg középiskolában jól megtanulja, hogy a brit király vagy királynő „uralkodik, de nem kormányoz”, vagyis jóformán „csak úgy van”, esetleg néha ellátogat egy-egy iskolába, lóversenyre, netán átad egy vasútállomást vagy valami hasonlót. De akkor minek van? Hagyománytiszteletből? Nos, ennél azért jóval többről van szó. A brit alkotmányos monarchia évszázados történelmi hagyományokból táplálkozik, a mindenkori uralkodónak alkotmányos szempontból pedig sokkal lényegesebb a szerepe az állam működésében, mint amit az első blikk sugall. A legtöbben azt is megtanuljuk az iskolában, hogy az Egyesült Királyság és az alkotmányosság esete nehéz ügy, hiszen az országnak nincs olyan kartális alaptörvénye, mint például hazánknak vagy Németországnak. De ez nem jelenti azt, hogy nincsenek olyan történelmi hagyományok, gyakorlatok és törvények, amelyek összességét végső soron ne tekinthetnénk alkotmánynak. Az uralkodó megkerülhetetlen szerepe is ebből a külső szemlélő számára zavarosnak és átláthatatlannak látszó hagyomány- és jogrendszerből szemlélve tűnik csak ki igazán.