Akiknek semmi nem jó

A Néprajzi Múzeum új épületének átadásán és a körülötte kialakuló vitában több fontos dolog nyilvánvalóvá vált. Először is, hogy abban az országépítő munkában, amit a kulturális infrastruktúra fejlesztése terén megindítottunk, s amelynek egyik emblematikus része a Liget Budapest projekt, továbbra sem számíthatunk Karácsony Gergelyre. A főpolgármester még mindig nem érti, hogy a Városliget nem a zuglóiaké, hanem az egész fővárosé. Pontosan úgy, ahogy Budapest sem csak a budapesti állandó lakcímmel rendelkezőké, hanem minden magyar emberé. Vidéken születtem, vidéken élek, de rajongásig szeretem ezt a világviszonylatban is kiemelkedő jelentőségű, építészetileg is különleges szépségű várost, s büszke vagyok rá, hogy nap mint nap itt dolgozhatok, járhatok mú­zeumba, színházba, koncertre. El kell tehát fogadnunk, hogy Budapestet s különösen annak nemzeti kulturális infrastruktúráját a kormánynak a főpolgármester nélkül, sőt inkább ellenében kell fejlesztenie. A Liget­projekt ellenzői részéről pedig nem helyes érv az, hogy a buda­pestiek az ellenzékre voksoltak tavasszal, hiszen a főváro­siak nagy többsége támogatja a fejlesztéseket. Sőt már élvezi is a csodálatos játszóteret, a fantasztikus Magyar Zene Házát vagy a másfél évszázada áhított Néprajzi Múzeumot.

Baán László miniszteri biztos avatási beszédéből végre az is mindenkinek egyértelművé válhatott, hogy miért tartották meg a sokak által méltatlanul vaskefének csúfolt ötvenhatos emlékművet, s miért lehet akár az újrakezdés emlékművének is tartani. Emlékszem, képviselő koromban én is voltam olyan lakossági fórumon, ahol alig tudtam lecsillapítani a népharagot, mikor számonkérték rajtam, miért nem távolítjuk el „a forradalom emlékét meggyalázó gyurcsányi vaskefét”. Fontos volt, hogy elhangzott Baán László helyes interpretációja, amely rámutatott a mű egyébként nagyon is egyszerű, könnyen felfejthető szimbolikájára: az egymástól távol lévő rozsdás oszlopok egymáshoz közeledve egyre fényesebbek lesznek, mígnem összeállnak egy fénylő ékké, amely képes feltörni a kövezetet is. Jelen esetben az egykori Felvonulási tér macskakövét éppen úgy, ahogyan a for­radalmárok tették 1956-ban. Mi ez, ha nem az összefogás erejét kortárs eszközzel bemutató alkotás?