Egy tanulási kényszer alatt álló kormány

Meseszép célokat tűzött maga elé Németország hárompárti kormánykoalíciója a megújuló energia, a karbonsemlegesség vagy éppen az „értékalapú külpolitika” területén. Úgy vélték, hogy idővel más országok is követik ennek az erkölcsi nagyhatalomnak a példáját. Alig három hónapnyi kormányzás után azonban rohamléptekben érkezett meg a valóság. A németek közül sokan jó ideig el sem akarták hinni, hogy az ukrán határon összevont orosz csapatok a Krím félsziget és kisebb kelet-ukrajnai területek után egy egész országot le akarnak igázni. A valóság és az illúzió ütközéséből azonban mindig a valóság kerül ki győztesen. Aki illúziókon ábrándozik, az tanulni kényszerül, akárcsak most Németország kormánya.

A pacifizmusára évtizedeken át oly büszke Szövetség ’90 – Zöldek párt talált vissza a leggyorsabban a reálpolitikához. Ukrajna esetéből tanulta meg: egyszerűen fegyver kell ahhoz, hogy elhárítsák a szabadságot fenyegető veszélyt, és elrettentéssel szavatolják a békét. Ráadásul Oroszország nukleáris képességeinek felemlegetéséből lehetett érezni, az elrettentés igenis működik. A költségvetési fegyelem fenntartása érdekében a pénzügyi tárcához körömszakadtáig ragaszkodó Szabad Demok­rata Párt hirtelen teljesen helyénvalónak találta a hatalmas hitelfelvételt azért, hogy a hadsereg egyszer talán bevethető állapotban legyen majd. A szociáldemokrata kancellár pedig a politikai fordulatot bejelentő beszédében csodák csodájára Németország „nemzeti érdekeiről” beszélt. Azokról a nemzeti érdekekről, amelyeket évtizedeken át a multilateralizmus és az általános érvényű értékrend árnyékába szorítottak. Nem is csoda, hogy szinte senkivel nem egyeztette ezt a beszédet, hiszen csak a tervezett megdöbbentés fojthatta bele a szót mindazokba, akik mind ez idáig komolyan vették a németek világháború utáni pacifizmusát, és sóvárogva várták, hogy a hárompárti koalíció folytassa – csak hát éppen erélyesebben – a Merkel-kormányok klasszikus zöld–szociáldemokrata politikáját. A kormány eredetileg klíma- és energiapolitikai megfontolásokból növelni akarta a fosszilis energiahordozók árát, de az ugrásszerű piaci áremelkedés tükrében végül pont költséges ellentételezésekről kellett hogy határozzon.