Reggel, mételyek ellenszere

Lágyan zengj a csodáról, emberi nyelv – kezdhetném Dsida Jenővel szólva. A reggel csoda, a mindennapi remény születése. Minden reggel húsvét, az éjszaka nagypéntek. „Csak az éjszakát engedd el, Uram, / mikor sötét van, […] csak azt a napszakot, a kiszolgáltatottság óráit engedd el”. Bennem lüktetnek Oravecz Imre Fohászának sorai. „[A] mélyvilági kínt ismeritek?” – kérdezi Pilinszky az Apokrifben. Az éjszaka az, „neve az árvaságnak”, ahogy a vers mondja.

A reggel ennek a kínnak, az árvaságnak a vége, vagy a véget érés ígérete, valóságos feltámadás. A gonosz ismét elbukott, ma is felkelt a nap. Amit a mindfulness tanít, a tudatos jelenlét, évek óta elkíséri a reggeleimet. A reggel az életunalom ellenszere. A reggel fegyver a túléléshez. A reggel a boldogság, jó esetben kisugárzik az egész napra. Mintha önálló entitás volna, hű szövetséges, aki hív, gyere, részesülj bennem, válj velem eggyé.

A felismerés, hogy a reggel számomra több, mint egy napszak, s a mindennapi újjászületést rituálékkal szükséges megtisztelnem, nagyjából hét-nyolc évvel ezelőttre datálható. Akkoriban persze nem újjászületésként gondoltam rá, egyszerűen csak élveztem, hogy van. Mert máshogyan van, ha figyelünk rá. A reggel tőlünk függetlenül mindennap megtörténik, eseménnyé viszont általunk válik. A szivárvány sem csak eső és napfény: mi hozzuk létre azáltal, hogy akként látjuk. Kell hogy minden napnak legyen célja, s ebbe az irányba a reggel indít el. Ami azonban még akkor is élvezhető, ha ez a cél még, már vagy éppen most nincs meg.

Az is szerencsés, persze, aki az estével van ugyanígy. A tavaszi-nyári esteledést, mely különös átmenet a teleologikus nappal és a dementorként érkező éjszaka között, szintúgy szeretem. A reggel mégis más. A napkezdet profán szertartásának kiemelkedő pontjait a lassú, élvezetes reggeli, a kávékészítés akkurátus mozdulatai és az olvasás jelentik. Nem vagyok egyedül: nemcsak az élmény és a hit van velem, de egy remek szerkezet, az ajándékul kapott Bialetti Brikka is, amely egyszerre képes szép cremaréteget varázsolni a kávé tetejére, és megőrizni a kotyogósokra jellemző aromás ízeket. Ez a reggel kiteljesedése, ahhoz hasonlatos, mint amikor a hegytetőn megállunk, hogy körbenézzünk, magunkba szívjuk a tájat, akár a kávé illatát, engedjük, hogy a látvány sajáttá váljék, s mint a fekete, belülről melegítsen fel. Egy külön élet játszódik le ekkor, a munkanap konkrét és rideg valósága előtt.