A Fidesz sorban negyedik kétharmados győzelme után érdemes megvizsgálni az ellenzéki közgazdászok felelősségét abban, hogy közösségük gazdasági álomvilágban él, elszakadt a valóságtól, és így reagálni sem tud rá érdemben.
Mihálovics Zoltán és Oláh Dániel írása a Mandiner hetilapban.
A választási eredmények tükrében úgy tűnik, hiába sorakoztak fel jól ismert közgazdászok az ellenzéki térfélen, mintha épp ők torzították volna el az egységes ellenzék gazdasági valóságérzékelését. Könnyen lehet, hogy ez nem volt tudatos, ám a szakma csúcsán lévő, tapasztalt közgazdászokkal szemben joggal fogalmazódhatott volna meg az az elvárás, hogy reálisan mérjék fel a helyzetet, valós problémákat azonosítsanak, és reális megoldásokat kínáljanak rájuk. Ehelyett többségük nemhogy árnyalt elemzéssel terelte volna a siker felé az ellenzéket, hanem több esetben épp ők fogalmaztak meg gazdasági álhíreket. Önmagukat sikeresen legitimálták saját politikai törzsük előtt, s részt vettek a közös ellenzéki illúzió felépítésében. Éppen azok, akiknek a feladata a társadalmi-gazdasági folyamatok mindenki másénál mélyebb, adatokra és tapasztalatokra épülő ismerete és beható elemzése. Ebben ezek a közgazdászok elbuktak, így mára szakmai hitelességük is megkérdőjeleződött. A tudósoktól szokatlan vágyvezérelt gondolkodás miatt a választóknak értelmezhetetlen volt az általuk előadott gazdasági történet, a közösségükön belül pedig senki nem mert nyílt kritikát megfogalmazni velük szemben. E kör annyira elfogult politikai aktivistává vált, hogy számára minden egyes, a magyar gazdasággal kapcsolatos pozitív hír vagy adat kontextusából kiragadott vagy adathamisító kormányzati sikerpropaganda, ami elrejti a tragikus valóságot.
Az ellenzékkel elhitették közgazdászai, hogy a hazai gazdaság soha nem látott válsággal küzd, s az emberek rendkívül elégedetlenek a Fidesz tizenkét éves kormányzásával. Saját terminológiát és szókincset építettek fel, illetve használtak: maffiaállamról, mindenható államról, kleptokráciáról, haveri kapitalizmusról, korrupciós kockázatról és terjeszkedő árnyékgazdaságról beszéltek, ezzel erősítve a nézetet, hogy Magyarországon a kormányzat miatt rossz élni, mindent felemésztő, központilag felépített korrupció, illetve óriási jövedelmi-vagyoni egyenlőtlenségek vannak, és a többségnek már csak legfeljebb parizerre elég a jövedelme.
Adta magát a következtetés: az elnyomó Nemzeti Együttműködés Rendszerét csak gazdasági és hatalmi praktikák tartják egyben, a társadalom döntő többsége alig várja, hogy bárkire szavazhasson a nyomorba taszító kormánnyal szemben. Úgy látszik azonban, az ellenzéki közgazdászok számára a korrupció leginkább az, amiből kimaradnak: Király Júlia egy interjúban már elismerte, hogy a korrupció ellenzéki győzelem esetén sem szűnne meg, nem lehet egyik napról a másikra felszámolni.
A balliberális közgazdászok által hangsúlyozott képben Magyarországot korrupt oligarchák uralják, miattuk nem jut a nyomorgó tömegnek, és emiatt gyarapszik a csalódott fideszesek csoportja. A valóságba kitekintve egyre sikeresebb, keményen küzdő magyar cégeket, előrelépni tudó közmunkásokat, fiatalokat, szakembereket és családokat, illetve csalódott baloldali szavazókat találtak volna.
A magyar út a saját régiónkon belül is leszakadáshoz vezet – riogatott Győrffy Dóra MTA-doktor a múlt év végén a G7 portálon. A leszakadásunkról szóló állításokat már azzal az alapvető ténnyel meg lehet cáfolni, hogy 2013 óta gazdasági növekedés tekintetében folyamatosan az unió élbolyában vagyunk, gyorsabban növekszünk, mint a nyugati országok, és a választás előestéjére azt is elértük, hogy hazánk visszaelőzze Szlovákiát, és Görögország után lehagyja Portugáliát is gazdasági fejlettségben. Ennek tükrében különösen hatnak azok a 2020-as nyilatkozatok – például Chikán Attiláé –, amelyek leszögezték, hogy a magyar kormány gazdaságvédelmi csomagja indokolatlanul kicsi, elavult elvekre épül, és szociálisan érzéketlen, cserben hagyja az embereket.
A felzárkózással párhuzamosan a hazai gazdaság a régióban egyedülálló munkaerőpiaci hátrányból indulva is képes volt sikereket elérni, 800 ezer munkahelyet teremtve. Napjainkban pedig már ott tartunk, hogy meghaladjuk a visegrádi országok, az Európai Unió és az eurózóna átlagos foglalkoztatási szintjét is. 2002 és 2010 között a nettó reálbérek 13 százalékkal nőttek, 2010 óta viszont a foglalkoztatási fordulat eredményeként 70 százalékos a növekmény. Ezzel párhuzamosan a minimálbér reálértéke megduplázódott 2010 óta, 2002 és 2010 között pedig csökkent. Az ellenzéki közgazdászok igyekeztek eltagadni a sikereket.
A munkapiaci fordulat, benne a közmunkával, tömegeknek adott jövedelmet és munkát, és ezzel a munkából származó társadalmi státusz, önbecsülés és a helyi közösségek szövetének megerősödése is együtt járt. A segély helyett munkajövedelmet szerző szegényebb csoportokban sokan szembesülhettek azzal, hogy akár többszörösére nőtt a jövedelmük tizenkét év alatt. A szerb–amerikai közgazdász Branko Milanović is rámutatott, hogy 2010 után az alacsonyabb jövedelmű csoportok nagyobb jövedelmi növekedést tapasztalhattak, mint a gazdagabbak; ez teljes mértékben progresszív jövedelempolitikai képet mutat, amelynek eredményeként a szegényebbek nagyobbat lépnek előre, mint a gazdagok.
A Makronómnak korábban nyilatkozó brit közgazdász, Robert Skidelsky szerint a magyar kormány képes a józan észre hallgatni a gazdasági ideológusok helyett. „Valóban vannak sikerek, és a munkahely-garancia magyar modellje is kiváló, nagymértékben elősegítette, hogy a cigányságot is beillesszék a rendszerbe” – fogalmazott a közgazdász. Felmerül a kérdés, hogy ha egy a magyar politikai kommunikációval nem feltétlenül szimpatizáló, progresszív külföldi kutató képes volt félretenni politikai érzéseit s elfogulatlanul vizsgálni a magyar valóságot és gazdaságpolitikát, akkor erre miért nem voltak képesek a magukra független, objektív gondolkodóként tekintő hazai ellenzéki értelmiségiek. Ők miért megvásárolt és félelemben tartott, tudatlan vidékiekről beszélnek?
Az ellenzéki holdudvar megmondói szerint a családokat segítő lépések a gazdaságba való durva, szakszerűtlen, torzító beavatkozással járnak, fenntarthatatlanok, átmeneti segítséget vagy alamizsnát jelentenek csak, ráadásul aljas hatalmi érdeket szolgálnak. „Nehéz úgy jó döntéseket hozni, ha az ember kiindulópontja nem valódi. A Magyarország jobban teljesít szlogen félrevezető, ebben az értelemben pedig káros, mert az embereknek valótlan képet ad. A kormány médiapolitikája és propagandája viszont tényleg hatékony, az emberek nagyobb része ezért elhiszi. A rezsicsökkentés valóban jelentős csökkentés, és idetartozik a devizahitelesek kimentési problémája is. Ezek közgazdaságilag jól belátható módon nem vezetnek hosszú távú fenntartható, pozitív következményekhez. Pillanatnyilag viszont lehet velük eredményt felmutatni” – nyilatkozta Chikán Attila 2013-ban.
A magyar gazdaságpolitika, illetve a 2010 utáni válságkezelés időközben modellértékűvé vált. A Makronómnak a Nemzetközi Valutaalap magyar igazgatója és igazgatóhelyettese is azt mondta, hogy a szervezet által javasolt megszorítások elutasítása nagyon is helyes lépés volt, és mára maga az IMF is felülbírálta álláspontját, a magyar megközelítést is ajánlva az országoknak. Egyes ellenzéki közgazdászok mégis minden ténynek az ellenkezőjét híresztelték: hogy 2010 után a kormány valójában hatalmas megszorítást hajtott végre, és ezután is csak a beáramló uniós pénz tartotta lendületben az önmagától életképtelen, fenntarthatatlanul működő, korrupt magyar közmunkásgazdaságot. A valóság ezzel szemben az, hogy a hazánknak járó uniós forrásoknál több profitot vittek ki nyugati vállalatok az országból. Chikán Attila egyébként már 2011-ben kijelentette, hogy szerinte Matolcsy György politikája tankönyvszerűen megvalósíthatatlan.
Mellár Tamás közgazdász, a KSH volt elnöke, ellenzéki parlamenti képviselő Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelöltet és a Jobbikot kárhoztatta, és egyenesen hibának tartotta az egykori nemzeti radikális párt bevételét az összefogásba. Pedig ő is sokat tett azért, hogy az ellenzék egy alternatív gazdasági világ kényelmében ringassa magát: a gyors bérnövekedés kapcsán megkérdőjelezte a statisztikákat és korábbi munkahelye, a KSH adatainak hitelességét. 2019-ben kiszámolta, hogy szerinte valójában harmadannyival nőnek a bérek, mint amivel a kormány büszkélkedik.
Bod Péter Ákos a bruttó hazai össztermék tekintélyes növekedését úgy kommentálta, hogy a GDP-növekedés csak egy mutatószám, és a magyar gazdaság helyzete nem írható le egyetlen számmal. Azonban a tavalyi, soha nem látott nagyságú, 7,1 százalékos gazdasági növekedésnek mégiscsak lehet valami köze a jóléti folyamatok alakulásához.
Mérő László matematikus esete a valósággal való tanulságos szembesülés. A balliberális bel-pesti környezet buborékjában működő kutató vidéki szavazatszámlálóként megtapasztalta azt, hogy hibás a vidéki embereket sötétnek, elmaradottnak, agymosottnak beállító, nagyobb városokban jellemző sztereotípia. Kérdés, hogy hallunk-e a jövőben a balliberális közgazdászoktól is hasonló önkritikus, a valóságra rácsodálkozó mondatokat.
A választási bukás utáni percekben az ellenzéki pártok kihátráltak Márki-Zay Péter mögül, és ez a közgazdászcsoport sem vállalt felelősséget. Sőt, pozíciói megőrzése érdekében továbbra is az elmúlt tizenkét évben hangoztatott paneleket ismételgeti, hatalmas gazdasági válságot és súlyos megszorításokat vizionál – azt várva, hogy egyszer majd csak bejönnek a jóslatai. Addig is visszatérnek kényelmes egyetemi katedráikra és akadémiai irodáikba, hogy a tétnélküliség nyugalmával folytassák munkásságukat az adófizetők pénzéből. Noha az egyetemi-kutatói világban zajló, az utóbbi évtizedekben példa nélküli fejlesztések gyümölcseit ők is élvezik, szívesen játsszák az elnyomott ellenzéki közgazdász szerepét, amely felelősséggel nem, népszerűséggel annál inkább járhat.
Az erősen baloldali kötődésű és mindig kritikus intézetvezető, a GKI elnöke, Vértes András 2020-ban így nyilatkozott a Magyar Nemzetnek: „az elmúlt öt-hat év gazdaságpolitikája igazi profi munka”. Az ellenzék szakértői ahelyett, hogy ebből az alaptézisből indultak volna ki, a Jakab Péter-féle parizerkampány mögé gyártották a nyomorstatisztikákat. Hiába keresnénk a hárommillió mélyszegénységbe zuhanó magyart – ezzel riogatott két éve az ellenzék idei államfőjelöltje, Róna Péter –, 2010 és 2019 között a szegénységgel vagy társadalmi kirekesztődéssel fenyegetett állampolgárok arányát tekintve hazánk a 22.-ről a 9. helyre zárkózott fel az unióban.
Nem leszakadáshoz, hanem felzárkózáshoz vezethet a magyar út – Oláh Dániel írása a mandiner.hu-n
Nyitókép: MTI / Szigetváry Zsolt, MTA, MTI / Soós Lajos, MTI / Máthé Zoltán, Ficsor Márton, Mátrai Dávid, MTI / Szigetváry Zsolt
Kiderült, a kormány a szakmai érdekképviseleti szervezetekkel történő előzetes egyeztetés nélkül hozta meg döntését egyes külföldi munkavállalók foglalkoztatásának megszünéséről.
„Magyarország jövője szempontjából elengedhetetlen a kiszámítható gazdasági környezet és a forint stabilitásának megőrzése” – fogalmazott a miniszterelnök.
A szervezett baloldal 2026 tavaszára lényegében széthullott.
Az egyik kesztyűt a Tisza sikerrel vette fel helyettünk: visszaszerezte az elrabolt nemzeti jelképeket.
A Tisza-kormány tervei szerint a jelenlegi 27 százalékos áfakulcsot 5 százalékra csökkentenék.
És igen, van gond a tiszás államtitkároknál is (a miniszterek okésak voltak), de ők nem 16 éve, hanem 2 hete képviselők.
Görög Márta kijelentette, „Magyarország készen áll arra, hogy aktív és konstruktív partnerként vegyen részt a munkában”.
A Kreml szerint jó és baráti hangulatban zajlott Vlagyimir Putyin és Gerhard Schröder négyszemközti találkozója. A hallgatás azonban csak tovább erősíti a kérdést, milyen szerepet szánhatnak a volt német kancellárnak.
