Büszke vagyok a feleségemre – Veres István a Mandinernek

Sal Endre interjúja a Mandiner hetilapban.

Novák Katalin köztársasági elnök életútját ismerhetjük, a first gentleman, vagyis az ön életéről ellenben keveset tudunk. Az érdeklődés viszont fokozódik, hiszen az államfő férjeként szerepelhet majd a televízióban és az újságokban. Mit lehet tudni a gyermekkoráról?
Miskolcon születtem, Avas-délen, a lakótelepen nőttünk fel az öcsémmel együtt. Korán megismertem a várost, kisgyerekként ugyanis Diósgyőrre jártam úszni, így iskola előtt minden reggel átutaztam Miskolcon. Aztán Sárospatakra kerültem középiskolába, amit végül a miskolci Földes Ferencben fejeztem be, onnan pedig egyenes út vezetett a Buda­pesti Közgazdaságtudományi Egyetemre. Szüleim példáját követve lettem közgazdász.

Ők is ott végeztek?
Igen, pedig mindketten borsodiak, és Pesten, az egyetemen ismerkedtek meg. Édesapám a diploma megszerzése után egy számítástechnikával foglalkozó cégnél helyezkedett el, később hosszú ideig a Szerencsejáték Zrt.-nél dolgozott, egyre felelősségteljesebb beosztásban. Onnan ment nyugdíjba is. Édesanyám előbb statisztika–számvitel szakos tanár volt, majd a miskolci Semmelweis-kórház gazdasági vezetőjeként teljesedett ki a hivatása. Mindketten hosszú ideig dolgoztak egy munkahelyen, talán ezt a típusú kitartást, hűséget is tőlük tanultam.

A közgazdaságtant a szülei példája adta az életében. Ki akarta jobban? Ők vagy ön?
Természetesen minden gyerek kíváncsi arra, hogy mit dolgoznak a szülei. Ha ráadásul az édesanya és az édesapa szakterülete hasonló, akkor elkerülhetetlen, hogy hazavigyék a munkát. A szakkifejezéseket elég hamar megtanultam, hiszen a vacsoraasztalnál gyakran elhangzottak ilyenek. Ezzel a feleségem is így van, hiszen az ő szülei mindketten orvosok. Kisgyerekként megtanulta a betegségek latin elnevezését. A szüleink hivatása nem csak nekem volt vonzó példa, hiszen a testvérem is közgazdász lett.

Milyen szakon végzett az egyetemen?
A kilencvenes évek második felében egyre élénkebb lett a hazai pénzügyi piac, kiteljesedett a gazdasági liberalizáció, egyre közelebb kerültünk az európai pénzügyi vérkeringéshez. Vonzónak és izgalmasnak találtam ezt a világot, ezért a pénzügyi szakirányt választottam, és egyáltalán nem bántam meg, hiszen azóta is ezen a szakterületen dolgozom.

Térjünk még vissza egy kicsit a családra. Mit hoz Veres István otthonról?
A családomnak köszönhetően nekem megadatott az, hogy az egyetemen csak a tanulással kelljen foglalkoznom, nem kellett dolgoznom azért, hogy tanulhassak. Ezzel együtt már akkor elkezdtem pénzt keresni, tanítottam, fordításokat vállaltam. Jó érzés volt, hogy a saját tudásommal is hozzá tudok tenni valamit a mindennapjaim anyagi fedezetéhez. A szüleim első generációs értelmiségiek. Időbe telt, mire megértettem, valóban átéreztem, mekkora erőfeszítést igényelt szeretett nagyszüleimtől, hogy taníttassák a gyerekeiket. Sokan természetesnek tartjuk, hogy tanulhatunk, pedig nem az. Az egyik nagymamámnak négy elemije volt, számára szóba sem kerülhetett a továbbtanulás. De azért mindent megtett, hogy a fia gimnáziumba vagy egyetemre mehessen, másodállást vállalt érte. Tőle, aki egy abaújkéri parasztházban élte le az életét, a falu határát is alig-alig lépte át, rengeteget kaptam és tanultam.

Mi az, amit mindebből a saját családja életében is továbbvitt?
A család fontosságát. Ebben hasonlóan gondolkodunk a feleségemmel. Mi is azt szeretnénk, hogy a gyermekeinknek hiteles példát mutassunk, amely támaszt jelent nekik az egész életükben. Szerencsések vagyunk. A felmenőinknél nem volt válás, szétesett családi történetek, kitartottak egymás mellett. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem voltak nehézségek az életükben. Az én szüleimnek például idén lesz az ötvenedik házassági évfordulójuk, az aranylakodalom. Sokszor belegondolok, mekkora értéke van önmagában annak, hogy két ember ennyi időn át kitart egymás mellett. Mennyi közös öröm és mennyi küzdelem van mögötte! Kati szülei is majdnem ötven éve házasok. Mi ezt a példát kaptuk, láttuk. Ehhez szeretnénk felnőni. Mi az idei huszadik házassági évfordulónkkal hozzájuk képest még gyerekcipőben járunk…

Megkérdezhetem, hogyan ismerkedett meg Novák Katalinnal?
Az egyetem 1996-os gólyatáborában pillantottam meg Békéscsabán, ahol én harmadéves szervezőként vettem részt, ő pedig gólyaként. Később ugyanannak az egyetemi diákközösségnek a tagjai lettünk instruktorként. Az volt a feladatunk, hogy a frissen felvételt nyert fiatalok egyetemi beilleszkedését segítsük. Mivel mindketten vidékiek vagyunk, talán jobban átéreztük, mit jelent felkerülni Budapestre, mekkora változás ez tizennyolc évesen. A kapcsolatunk kezdetét 1999 nyarától számítjuk, egy Rába folyón zajló kenutúrától. Egy hajóban eveztünk Szentgotthárdtól Sárvárig, s tesszük ezt képletesen azóta is.

A korábbi mondataiból már kitűnt a hagyománytisztelet és a család fontossága. Volt klasszikus lánykérés is?
Hogyne! Kati éppen Balatonbogláron tett vitorlás­vizsgát, amikor megkértem a kezét. Akkorra sikerült összegyűjtenem annyi pénzt, hogy megvegyem az eljegyzési gyűrűt. A Balaton partján tettem fel neki a kérdést, akar-e a feleségem lenni. De ha már a hagyománytiszteletet említette, ennek jegyében édesapám is elment Kati édesapjához, és formálisan is, a család „öregjei” előtt megkérte tőle a lánya kezét számomra. Ezt nem ők akarták így, nekem, nekünk volt fontos.

Az újságok próbálták feltérképezni az ön életét, s addig jutottak, hogy a Magyar Nemzeti Bankban dolgozik, és ön felel az ország aranytartalékáért. Gondolom, ennél azért összetettebb a munkája.
Alapvetően fedi a valóságot az állítás, azzal a kiegészítéssel, hogy az ország aranytartalékáért nem csupán én, hanem sok más szakember is felel. A vásárlás, a szállítás, a tárolás és őrzés is külön feladat, a legfelső döntéshozó szerv pedig a bank Monetáris Tanácsa. Én ennek a folyamatnak vagyok a részese, annak a szakterületnek a vezetőjeként, amely a vásárlásokért felel.

Ha nem titok: mennyi aranytartaléka van Magyar­országnak?
Nem titok, nyilvános adat: jelen pillanatban 94,5 tonna. Ez körülbelül 7500 olyan aranyrudat jelent, amilyet a filmekben is lehet látni. Hozzátenném, hogy az én csapatom munkája nem kizárólag az aranytartalékhoz kapcsolódik, a teljes deviza­tartalék kezeléséért és a monetáris politika piaci végrehajtásáért is mi felelünk, a legtöbb napi feladatunk ehhez kapcsolódik. Ez egy sokrétű, összetett munka, és a csapat nemzetközileg is magas, elismerést kiváltó színvonalon végzi ezt a munkát. Nem véletlen, hogy sokszor hívnak minket nemzetközi konferenciákra előadni.

Hosszú ideje a Magyar Nemzeti Bank munkatársa. Ezzel a pénzügyi tudással, gondolom, bármelyik nagy multi örömmel alkalmazná. Miért ragaszkodik az MNB-hez?
A Magyar Nemzeti Bankban dolgozni megtisztelő lehetőség, ez egy roppant nívós szakmai műhely hosszú évtizedek óta. Nem vágyom el innen. Egyébként a Nemzetközi Valutaalapnál is végzek tanácsadói tevékenységet, főleg olyan országok esetében, ahol a monetáris politika vagy a pénzügyi piacok a fejlődés korai fázisában vannak, a továbblépéshez, a javuláshoz pedig tanácsokra, útmutatásra van szükség. Foglalkoztam már Sierra Leone, Gambia, Pápua Új-Guinea és Botswana monetáris politikájának támogatásával. Ez izgalmas kihívás, örömteli látni, amikor néhány év elteltével visszatérve megtapasztalom a munkánk eredményét.

Az MNB-nél kezdte a pénzügyi pályáját?
Immár huszonkét esztendeje. Ugyanazon a területen kezdtem, amit most vezetek, akkor még devizapiaci üzletkötőként, az egyetem utolsó félévében.

Huszonkét év, rengeteg…
Az igazgatóságunkon én tényleg minden székben ültem már. Ez sokat segít a munkámban és a kollégáim megértésében, de nem csak abban. 2000 óta átéltünk és kezeltünk piaci válságokat, többszörösére emelkedett a devizatartalékunk, az aranytartalékot megharmincszoroztuk, új mone­táris politikai eszközöket vezettünk be.

Milyen főnök?
Fegyelmezett. Ezen a területen talán nincs is ennél fontosabb. Ha felmerül egy probléma, igyekszem mielőbb megoldást találni rá, mert minden halogatás, bizonytalanság súlyos – elsősorban anyagi és reputációs – következményekkel jár.

A banknál mit szóltak, hogy a felesége lett a köztársasági elnök?
A szakmánkban elvárható higgadtsággal fogadták. Attól, hogy a feleségem lett a köztársasági elnök, nem lettek előjogaim, ugyanazt a hatékonyságot várják el tőlem és én is magamtól, mint eddig. És ez így van rendjén.

Magyarországon is hagyomány már, hogy az államfő felesége – jelen esetben a férje – bizonyos társadalmilag fontos területet fókuszba állít. Az ön esetében mi lesz ez a terület?
Lesznek olyan ügyek, amelyeket eddig a hivatal­ban lévő köztársasági elnök felesége karolt fel, és ebben a ciklusban maga a köztársasági elnök fog velük foglalkozni. A feleségemnek a család, az elesettek megsegítése, a többletsegítségre szorulók felkarolása mindig is szívügye volt, ezzel elnökként is kiemelten foglalkozik majd. Számítunk Herczegh Anitára is, aki first ladyként eddig is kiválóan végezte a munkáját, és nagy kár lenne veszni hagyni a tudását, tapasztalatát. Ami engem illet, maradok a kaptafánál. A pénzügyekhez értek, ebben érzem magam igazán hitelesnek. Néha elcsodálkozom azon, milyen alapvető pénzügyi ismeretek nem természetesek a többség számára. A devizahitel-válság is rámutatott, mekkora a jelentősége annak, hogyan kezeljük a család pénzügyeit. Jó, ha tudjuk, mit jelent a kamatláb, a futamidő, a kockázatoknak való kitettség. Ha egy gyerek megtanulja, hogyan lehet tudatos a pénzügyei kezelésében, felnőttként is könnyebben jut majd egyről a kettőre. Ezért tervezem, hogy segíteni fogok azoknak a gyerekeknek, fiataloknak, családoknak, amelyeknek az átlagnál is nagyobb szükségük van erre a pénzügyi tudatosságra.

Biztosan sok olyan külföldi út lesz, amikor a protokoll megkívánja, hogy a köztársasági elnök mellett ön is megjelenjen. Felkészült erre a szerepre is?
Ha az ország érdeke úgy kívánja, és a feleségemet is támogatni tudom a jelenlétemmel, természetes, hogy ott leszek mellette. Ez már nem arról szól, hogy van-e kedvem hozzá, vagy én személyesen vágyom-e bármilyen reflektorfényre. Kati hosszú ideig töltött be magas kormányzati pozíciót, és soha egyikünk sem igényelte kizárólag protokoll­szempontok miatt, hogy ott legyek, ahol valójában nincs szükség rám. Tehát biztosan lesz sok olyan tárgyalás, utazás, amikor nem tartok vele.

Magyarországon még ma sincs sok női politikus, női köztársasági elnökből pedig Európában is nagyon kevés…
Ezért is vagyok büszke a feleségemre, hogy ő Magyar­ország első polgára. És nem elsősorban azért, mert nő. Ha valaki, én tudom, hogy méltó és alkalmas erre a feladatra. Ami számomra Kati közéleti sikereinél is fontosabb, hogy ő elsősorban anya és feleség. A maximalizmus, amit a munkájában képvisel, otthon is megjelenik. Hat évig volt otthon a gyerekekkel. Ebben az időszakban csak ez számított. Azóta is nagyon szoros a napi kapcsolata a gyerekeinkkel, és ő az, aki a kiterjedt család összetartásáról is gondoskodik. Este, amikor mi már mindannyian lefeküdtünk, ő rendszeresen nekiáll sütni, hogy friss péksütemény legyen reggelre az asztalon. Ki nem hagyná, hogy ő készítse a gyerekek szülinapi tortáját! És ez nem valami máz, neki tényleg a család a legfontosabb.

Mindketten elfoglaltak. Régebben, amikor a gyerekek kisebbek voltak, hogyan oldották meg a jelenlétet?
Logisztikában már elég rutinosak vagyunk. Ha te­­he­ttük, mindig ketten vittük óvodába a gyerekeket. A családi feladatokat közösnek tekintjük. Mindig az végezte el kettőnk közül, aki éppen tudta. Számomra természetes volt, hogy én is pelenkázok, etetek, öltöztetek, mesét olvasok vagy sétálok, játszom a gyerekekkel. Ezt nem segítségnyújtásként éltem meg, nekem is rengeteget ad, hogy ilyen élő kapcsolatom van velük pici koruk óta. Már nagyok, nem igénylik azt az intenzív jelenlétet, mint régen, így ma már az is belefér, hogy elmenjünk kettesben sétálni, vacsorázni, sőt olyan is megesett, hogy el tudtunk utazni. Arra törekszünk, hogy a gyerekeinknek olyan mintát, útravalót adjunk, amely tartást és kapaszkodót nyújt az életükben. Amikor az első fiunk született, bevallom, még elgondolkoztam, hogy bent legyek-e a szülőszobában. Aztán megbeszéltük, hogy ott leszek. Életem legjobb döntései közé tartozik, hogy mindhárom gyermekem születésénél ott voltam. Férfiként nehezebb megélni a várakozást és felkészülni a gyerek érkezésére, de lehet tudatosan készülni rá. Később, az első pár hónapban még nem tudunk mindent megcsinálni a gyerek körül, de nagyon sok mindent igen. Az én tapasztalatom szerint megéri apaként a lehető legtöbbet jelen lenni az első pillanattól. A szeretetet, a figyelmet a gyerekek az édesapjuktól is igénylik, és értékelik is, ez a köztünk lévő bensőséges, bizalmi viszony alapja. Tegnap például a tizennégy éves lányunkkal kettesben vacsoráztunk a teraszon. És egy jót beszélgettünk. Jó érzés megélni, hogy a gyerekeink bíznak bennem, megosztják velem akár még a belső vívódásaikat is.

Mit lehet tudni a három gyermekükről?
A legnagyobb, Ádám már felnőtt, tizennyolc éves, idén érettségizik. Készül az egyetemre. Érdekes, izgalmas volt látni azt, ahogyan pályát választott magának. Végül műszaki területre megy, a matematika és a fizika nagyon érdekli, mellette pedig a dobolás a szenvedélye. Tamás tizenhat éves gimnazista. Kiválóan sportol, ő is szereti a zenét, ezen a területen nagyon tehetséges. Gitározik, dalszövegeket ír, mellette pedig egy extrém sportnak, a parkournak hódol. Kata lányunk tizennégy esztendős. Igazán segítőkész lány. Ő röplabdázik és zongorázik. Mindhárman református iskolába, a Baár–Madasba járnak.

Ön sosem gondolkozott politikai szerepvállaláson?
A politika annyiban része az életemnek, hogy a pénzügyi piacot sokszor politikai döntések is befolyásolják, mozgatják, ezért naprakésznek kell lenni mind a hazai, mind a nemzetközi politikai kérdésekben. Kati aktív közéleti szerepvállalása miatt természetesen én is közelebbről követem a belpolitikát. Személyesen azonban soha nem vágytam politikai feladatra.

Mit szólt, amikor megtudta, hogy a felesége lesz a köztársasági elnök?
Arra gondoltam a büszkeség mellett, hogy ez a családunk szempontjából is fontos, generációkon átívelő történet, olyan örökség, amelyből az uno­káink, a dédunokáink is építkezhetnek. Mert bizonyos, hogy tartást ad majd nekik, amikor megtudják, hogy a nagymama vagy a dédnagymama egykor Magyarország köztársasági elnöke volt.

Hallgatom családról, gyerekekről, azt is, hogy milyen tisztelettel beszél a feleségéről, a házasságáról. Mi a titkuk?
Kati és én számtalan olyan tulajdonsággal bírunk, amely a másikban kevéssé van meg. Így jól kiegészítjük egymást. Tudjuk, mi az, amiben az egyikünk, mi az, amiben a másikunk megközelítése a jobb. A család és a gyereknevelés terén viszont olyan közös, sziklaszilárd alapelvek mentén működünk, amelyek mindkettőnk számára szentek és sérthetetlenek. Ugyanazt gondoljuk a gyermeknevelésről, ez a következetes, ellentmondásoktól mentes értékrend roppant fontos nekünk. Nem mondunk ellent egymásnak a gyerekek jelenlétében. Ha valaki kimond valamit kettőnk közül, annak úgy kell történnie, még akkor is, ha utólag kettesben megvitatjuk. Fontos, hogy a gyerekek egységes szemlélettel találkozzanak, mert hamar észreveszik, ha a szülőknél egy kérdésben nincs egyetértés, s a maguk módján ki is használják.

Sziklaszilárd alapelveket vallanak a gyermeknevelésről, ehhez türelemre, alázatra és önzetlenségre van szükség minden egyes napon.
Mindketten azt valljuk, amit Simone Weil francia filozófus mondott egyszer: „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.” Ez az idézet szerepelt az esküvői meghívónkon is, és azóta is vezérfonala az életünknek. Arra törekszünk, hogy akár mindennap tudatosan építsük a kapcsolatunkat, és egymásba kapaszkodva menjünk azon az úton, amelyet anno a Rába partján, a kenutúrán közösen választottunk.

*** 

Nyitókép: Földházi Árpád