Tettekre készülök, nem gesztusokra – Novák Katalin a Mandinernek

Szalai Laura és Kacsoh Dániel interjúja a Mandiner hetilapban

Olvashattuk, hogy ön Orbán Viktor B terve és cserejátékos. Csalódott, hogy amiatt lett a kormánypárt jelöltje, mert Kövér László nem vállalta?
Megtisztelő, ha a nevem valahol Kövér Lászlóé mellett szerepel.

„A nőket nézik le azok a politikusok, akik azt mondják, hogy bábu és alibinő vagyok” – reagált egy interjúban. Csakhogy az ellenzéki kritikák nyilvánvalóan inkább a kormányzati-pártpolitikai kötődése miatt hangzottak el. Miért kellett elővenni a „nőkártyát”?
A köztársaságielnök-jelöltek párthoz kötődése általános Magyarországon és külföldön is, semmi újdonság nincs benne. A kérdés, hogy hivatalba lépve képes-e az államfő a nemzet bármilyen egyéni vagy csoportérdek feletti egységét megjeleníteni. Ami a kritika női részét illeti: a baloldali politikusok folyton női vezetőket követelnek. Most, hogy egy nő lehet a köztársasági elnök, előre bábunak minősítik. Mi ez, ha nem lenézés? Persze lehet, hogy nemcsak a nőket, hanem a jobboldali férfiakat is lenézik. Anélkül, hogy érdemi kritikát fogalmaznának meg, vagy valódi választási lehetőséget kínálnának.

Milyen gesztusokat tervez tenni azoknak, akik kételkednek?
Tettekre készülök, nem gesztusokra. A nemzet egységének megjelenítéséhez a valamennyiünk számára közös teret kell megtalálni. Ilyen a magyar nemzethez tartozás büszkesége, a családok védelme, örökségünk megóvása és gyarapítása, a tehetségek gondozása. Ezek nem világnézeti vagy pártpolitikai kategóriák.

Csak a formaság kedvéért: a „bábuvád” leszerelése céljából kilép a Fideszből?
A párttagságomat felfüggesztem, ahogy elődeim is tették.

Négy idegen nyelven beszél, még a kritikusai is elismerik sokrétű tanulmányait, külföldi tapasztalatát. Felkészült az államfői szereppel járó diplomáciai teendőkre is?
Magyarország a szívünk közepe, és mi lehetünk Európa szívének a közepe is. Jó kapcsolatra törekszünk szomszé­dainkkal, a közép-európai együtt­működés kulcsszereplője Magyarország. Közös európai jövőnk szempontjából meghatározó, hogyan alakul a Balkán helyzete. Ennek a térségnek a megértése a nyugatiak számára komoly kihívás. Mi segíthetünk, hidat képezve nyugat és kelet, észak és dél között, miközben erősítjük a külső határokat. Izgalmas, hogyan alakul a kapcsolatunk az Egyesült Államokkal, Latin-Amerikával, Afrikával vagy a rohamosan fejlődő ázsiai régióval. A világban nem csak az anyagi erőforrásokért, a politikai befolyás növeléséért folyik ádáz küzdelem. Ideológiai hidegháborúra kell berendezkednünk, ahol a szabadság és a szabadosság áll egymással szemben. Van tehát feladat. Nem leszek tétlen államfő a nemzetközi térben sem.

Nagy port kavart, hogy a minap elővették egy 2010-ben még Németországban főállású édesanyaként vezetett blogja miatt, amelyben azt írta: hálát ad, amiért nem kórházi ápolónőként vagy pedagógusként élnek röhejes jövedelemből. Ma is így gondolja ezt?
Orvosok és pedagógusok között nőttem fel. Ma éppen úgy tisztelem a kórházi ápolók, a szociális területen dolgozók vagy a pedagógusok munkáját, mint tíz évvel ezelőtt, a legnagyobb megbecsüléssel tudok csak beszélni róluk. A régi megjegyzésem éppen a méltatlanul alacsony jövedelmekről szólt. Emlékeztetőül: nyolcévnyi szocialista kormányzás után voltunk, az egészségügyi dolgozók fizetése és erkölcsi meg­becsülése elkeserítően alacsony szintre jutott. Frusztráció, harag, kiábrándultság volt bennem akkoriban emiatt. A családunk másfél éves németországi tartózkodás után 2010-ben költözött haza éppen azért, hogy bekapcsolódjak abba a kormányzati munkába, amely a szakadék széléről való visszafordulást, a romok eltakarítását és az építkezést jelentette. Meggyőződésem, hogy lényegesen jobb a helyzet, mint 2010-ben volt, a bérek sokat emelkedtek, a családtámogatások bővültek. Ez igaz akkor is, ha ezután is folytatni kell a béremeléseket, erősíteni kell ezen hivatásoknak a megbecsülését.

Mi a legnagyobb kihívása ma a magyar társadalomnak?
Rövid távon a járvány kiszámíthatatlansága és a megszokottnál magasabb infláció. Ha messzebbre és magasabbról tekintünk a Kárpát-medence magyarságára, akkor a legfontosabb, hogy Magyarország magyar ország maradjon. Teljesítse ki azt az örökséget, melyet több mint ezer éves államiságunknak, kultúránknak, történelmünknek köszönhetünk.

Eközben a kormány szerint alighanem az lmbtqi-kérdés az, ami jelen állás szerint a legnagyobb veszélyt jelenti, hiszen ebben az ügyben kezdeményezett gyermekvédelmi népszavazást. Az ellenzék álproblémáról beszél. Az államfői szerepre készülve hogyan foglal állást, tényleg ennyire égető ügy ez ma Magyarországon?
Nincs fontosabb a gyerekeinknél, így ami róluk szól, azzal foglalkozni kell. Mivel a nyugati világban az lmbtqi-propaganda most az óvodásokat, iskolásokat vette célba, résen kell lennünk. Egyetértek azzal, hogy közvetlenül a magyar emberekhez fordul a kormány. Mire én hivatalba léphetek, tudni fogjuk a népszavazás eredményét, így azt is, miként gondolkodnak erről a kérdésről a magyarok. Helyesnek tartják vagy sem például azt, hogy az iskolákban és az óvodákban a szülők beleegyezése nélkül végezzenek szexuális nevelést. Ezt szülőként és döntéshozóként is kulcskérdésnek tartom. Meggyőződésem, hogy a gyermeknevelés joga és kötelessége elsősorban a szülőket illeti meg. Helytelen, ha bárki az ő hátuk mögött, szándékaikkal ellentétesen befolyásolja kiskorú gyerekeiket.

Áder János már 2017-ben drámai mértékűnek nevezte a politikai közbeszéd állapotának romlását, amiért a nagyobb felelősség szerinte a politikai számosság okán mindig a kormánypártoké. Ma mennyire állja meg a helyét ez az állítás?
A közbeszéd is sokat változott, egyszerűbbé, direktebbé vált. Néhány üdítő kivételtől eltekintve nincsenek érdemi, tartalmas érveket felsorakoztató szellemi csörték, bár ehhez talán a szereplők is hiányoznak. Szalagcímben, óriásplakáton, Twitter-üzenetben nem lehet többszörösen összetett mondatokban kommunikálni. Mivel gyorsabban élünk, nagyobb a zaj körülöttünk, és nehezebb felkelteni a figyelmet, szükség van ezekre az egyszerű, könnyen érthető üzenetekre is. Nehezebb egy szóba sűríteni egy összetett gondolatot, mint kifejteni azt. A baj akkor van, ha elmúlik bennünk a vita, a valódi érvek, a különböző nézetek megismerése és ütköztetése iránti igény. Ezt azonban ne csak a politikusoktól várjuk. Szerencsére sok írástudó segít értelmezni a minket körülvevő világot, akinek erre igénye van, számos forrásból tájékozódhat. Egyéni felelősségünk pedig abban közös, hogy meghallgatjuk-e a másikat, képesek vagyunk-e az érveit megfontolni, vagy csak mondja mindenki a magáét, a másik fejére szórva a hamut vagy megszakítva a kapcsolatot csak azért, mert máshogy gondolkodik, másik pártra szavaz.

Mire számít a választási kampányban? Sokan mondják, hogy minden korábbinál durvább lesz.
Edzettek vagyunk, talán már észre sem vesszük a durvaságot, annyira a hétköznapok részévé vált. Mintha folyamatos kampányban élnénk. Más országokban is így van. A közösségi média a közélet vámszedőjeként egyre többet, egyre durvábbat, egyre személyesebbet követel. Nehéz megóvni magunkat tőle. Én a másik ember méltóságát sértő személyeskedést eddig is elkerültem, s a jövőben is ehhez tartom majd magam.

Azt is sokan vélelmezik, hogy ismét durva ügyek kerülhetnek elő. Amikor a Borkai-videókkal vagy a Szájer-üggyel szembesült, mire gondolt? Mennyire került veszélybe a kormányzó pártok hitelessége?
Mindkét említett esetben volt a történteknek következménye. Ez számít.

Aligha jelentett meglepetést, hogy fő témájául a család­politikát jelölte meg, összefüggésben a fenntarthatósággal. Utóbbival lényegében átveszi a stafétát Áder Jánostól, akinek közismerten a környezetvédelem volt a fő ügye, vagy más üzenetet kíván megfogalmazni?
Számomra természetes, hogy nem pazarlunk, így neveltek minket. A környezet védelme nálam itt kezdődik. Vidéki vagyok, Ágasegyházán, a faluban, ahol a nagyszüleim tanítottak, az volt a természetes, hogy amit lehet, felhasználunk, az ételt sem dobtuk ki soha. A fenntarthatóság pedig ott kezdődik, hogy legyen kinek továbbadni a környezettudatos gondolkodást. Ha nincs következő generáció, nincs kinek megőriznünk a Földet. Ez ilyen egyszerű. A most divatos eszmék ellentmondásosak. Azt mondják: „ne vállalj gyermeket, hogy megőrizzük a bolygót”. Ezt nonszensznek tartom. Ha nincsenek gyerekek, kinek őrizgessük a Földet? Magunknak? Szintén ellentmondás, hogy egyfelől erőltetik a fogyasztást – „mindenből vegyél újat, minden egyszer használatos” –, másfelől arra buzdítanak, hogy „vigyázz a világra”. Ahogy a legtöbb területen, itt is józanságra, a másik ember tiszteletére, megbízható információk­ra, érthető és teljesíthető célokra van szükség.

Mire gondol?
Ha például azt hangsúlyozzuk, hogy figyeljünk globálisan a szén-dioxid-kibocsátásra, azzal nehéz mit kezdeni. Érdemes a mindennapokra lefordítani a teendőket: nem szemetelünk, szelektíven gyűjtjük a hulladékot, nem termelünk felesleget, újrahasznosítunk. Máris tettünk a fenntartható jövőért. A sok apró személyes lépés összeadódva komoly hatással járhat. Az emberek el tudják dönteni, mi az, ami a saját életükben vállalható. Nem várhatjuk azt sem, hogy mindenki biciklire ül, elektromos autóra vált, kevésbé fűti télen a lakását. Ez irreális és képmutató dolog.

A magyar családtámogatási rendszer Európában is rekorder, ám a népességcsökkenést még nem sikerült megállítani. Elégedett az elmúlt évek demográfiai eredményeivel? Mire a legbüszkébb, s mi az, ami hiányosság?
Komoly emberek nem vitatják az utóbbi évek demográfiai eredményeit, legfeljebb a siker mértékéről gondolkodnak különbözően. Igyekszem számokkal kifejezni a legnagyobb büszkeséget: 220 ezerrel több gyermek született 2010 óta ahhoz képest, mint ha minden maradt volna a régiben. Ez az eredmény nagyrészt a folyamatosan bővülő családtámogatásoknak köszönhető. Európában nálunk nőtt a legnagyobb mértékben a gyermekvállalási kedv. Ez önmagában 123 ezerrel több gyermeket jelent tíz év alatt. Az abortuszok száma 41 százalékkal csökkent. Ez bizony újabb 100 ezer megszületett élet! Szívet melengető belegondolni, hány édesanyának és édesapának jelentenek örömöt ezek a kisbabák. Most, hogy lezártam nyolcévnyi családpolitikai munkát, nem lenne illendő a majdani utódomnak feladatokat kijelölnöm. Ezért nem beszélek most a további kihívásokról.

Az, hogy édesanyát és édesapát mond, már politikai mezőbe sodorja a kérdést a nemzetközi, főleg a nyugati térben. Harcos államfő lesz, ha értékvédelemről van szó?
A magyar érdeket és az Alaptörvényben lefektetett értékeket védelmezni fogom, amikor csak védelemre szorulnak.

Arról is beszélt, hogy a jogállamiság lebontásához soha nem fog hozzájárulni. Milyen veszélyre gondolt: arra, hogy az ellenzék feles többséggel alkotmányozna, vagy – a már említett kritikákat idézve – a Fidesz kisajátítja a magyar államot a saját igényei szerint?
A jogállam megóvásáról beszéltem, aminek nincs politikai hovatartozása. Az alkotmányos rend védelme feladata az államfőnek, legyen bármilyen kormánya Magyarországnak. Az alkotmányos rend megdöntéséhez nem fogok asszisztálni.

Hogyan reformálná meg a köztársasági elnöki imázst? Továbbra is kiposztolja majd például a közösségi médiában, ha elkészült a kakaós csiga?
Maradok, aki vagyok. Nem szeretnék megváltozni, eddig is az emberekkel élő kapcsolatot ápoló közéleti szereplő voltam, törekszem rá, hogy ez megmaradjon. Mindhárom gyerekünknek van BKV-bérlete, továbbra is tömegközlekedéssel járhatnak, a férjem folytatja a munkáját ott, ahol több mint húsz éve dolgozik, tehát bizonyos értelemben ugyanolyan hétköznapi életet fogunk élni, mint eddig. Ennek része az is, hogy esténként kakaós csigát sütök. Terveim szerint aktív államfő leszek, ennek a méltóságnak megfelelő nyilvánossággal.

személyesen

***

Nyitókép: Földházi Árpád