Félelmetesen sok hasonlóság van a világot formáló 1914 előtti és az egy évszázaddal későbbi folyamatok között – mondja a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke. Interjú az új könyvéről.
Pap Lázár interjúja a Mandiner hetilapban.
Mi járt a fejében, amikor kitalálta, hogy könyvet ír az első világháborúról?
A Krím 2014-es orosz megszállása. Egyszerűen megdöbbentett, hogy a 21. században még mindig megtörténhet, hogy egy európai ország fogja a hadseregét, és bemasírozik egy szomszédos országba. Ekkor összedőlt bennem az az elmélet, mely szerint a globalizáció és a világgazdasági érdekek összefonódásának már azon szintjén tartózkodunk, amelyen háború kirobbantása soha többé senkinek nem lehet érdeke Európában. Mégpedig azért nem, mert a győztes sem tud annyit nyerni vele, mint amennyit veszíthet. Az orosz agresszió azonban nem pusztán rácáfolt erre az elméletre, de bebizonyította, hogy az imperializmus egyáltalán nem a múlté. Az akkori helyzetet ráadásul rontotta a Közel-Keleten a semmiből berobbanó Iszlám Állam, amely középkori, barbár módszereivel szintén országhatárok egyoldalú módosítását tűzte ki céljául. Mindezek fényében elkezdett foglalkoztatni a harmadik világháború kérdése – az első világháború kitörésének centenáriumán. Mivel az 1914–1918-as események számos tanulsággal szolgálnak a jelenkor számára, fontos ismerni az okokat, a körülményeket és a következményeket, ugyanis segítségünkre lehet abban, hogy az emberiség elkerülje a következő nagy világégést.
Mi vesz rá egy bankszektorban dolgozó embert arra, hogy a munkája mellett történelemmel kezdjen foglalkozni?
Ha az ember olyan családba születik, amelynek a felmenőit a honfoglalásig lehet visszakövetni, ott a történelem iránti érdeklődés és a történelem szeretete már az anyatejjel érkezik. Az apai nagyanyám Ostffy Éva, aki egyenes ági leszármazottja volt a kun–besenyő eredetű Osli nemzetségnek, az apai nagyapám pedig a Berzeviczy-ágon a 13. századból eredeztetett magyar nemesi család sarja volt; a közvetlen felmenőim és legközelebbi rokonságuk soraiban található Trefort Ágoston, Eötvös József, Szinyei Merse Pál, Dreher Antal, Szalay László és Berzeviczy Albert. Nem tudok felidézni olyan családi összejövetelt, amelynek meghatározó része ne a világ eseményeinek vagy a hazai politikai folyamatoknak a történelmi kontextusban való elemzéséről és vitájáról szólna. Ezért aki nálunk ezekben a diskurzusokban aktív résztvevő kíván lenni, annak bizony otthonosan kell mozognia a történelemben. Ráadásul a tanulmányaim elejétől kezdve a világ- és makrogazdasági összefüggések kötötték le, ehhez pedig elengedhetetlenül fontos ismerni és érteni a világtörténelmi folyamatokat is.
Hogyan került érdeklődésének a középpontjába az első világháború?
Kezdetben, mint minden gyermeket és fiatalt, engem is a Római Birodalom, a napóleoni háborúk, az 1848–49-es szabadságharc, illetve a második világháború hozott igazán lázba, aztán érettebb koromban már egyre jobban érdekelt a hidegháború is. Csak mindezek után kezdett az érdeklődésem középpontjába kerülni a modern nemzetállamok rivalizálásának és bukásának, valamint a gyarmatbirodalmak kérdése. Ez pedig egyenesen vezetett el az első világháború alapos megismeréséhez, amely az emberiség utóbbi kétszáz éves történetének a legjelentősebb fejezete.
A felmenői között vannak olyanok, akik hadsereghez való kötődése szerepet játszhatott a hadtörténelem iránti érdeklődésének kialakulásában?
Szépapám, Berzeviczy Tivadar a szabadságharc kitörésének idején a magyar honvédek Sáros megyei parancsnoka volt, majd 1849-ben huszár kapitányként harcolt a kassai ütközetben. Két nagyapám a magyar haderő tisztjeként megjárta a keleti frontot a második világháborúban. A nagy háborúban az ükapám unokatestvére volt az, aki nevet szerzett a családnak. A Monarchia katonájaként, vezérőrnagyi és hadosztályparancsnoki rendfokozatban Berzeviczy Béla 1914 augusztusa és 1918 novembere között Galíciától Erdélyen át a Piavéig mindvégig a frontvonalban vezette a rábízott egységeket. Harctéri tapasztalatainak és vezetői képességeinek köszönhetően Horthy Miklós a vörösterror leküzdésére létrehozott Nemzeti Hadsereg vezérkari főnökévé nevezte ki. A román kivonulást követő zűrzavarban elérte azt, hogy a rábízott hadsereg vált az ország kizárólagos haderejévé. Ezután kezdődött meg a vezetésével a Magyar Királyi Honvédség létrehozása. 1920 márciusában Horthy altábornaggyá léptette elő, a megújult magyar haderőt a haláláig vezérkari főnökként irányította.
Milyen koncepció vezérelte, amikor nekiállt megalkotni egy nemzetközi mércével mérve is fajsúlyos könyvet?
Fotográfusként tudtam, hogy kevés dolog lehet figyelemfelkeltőbb és érzelmileg hatásosabb, mint egy szép felvételekből ízlésesen összeállított album. Ennek tudatában olyan kétkötetes kiadványt álmodtam meg, amely nem csupán eltér tartalmában az összes eddig megjelent első világháborús kötettől, de megismételhetetlen is. 2014-ben ezzel az ambiciózus tervvel vágtam bele a több mint nyolc évig tartó nagy utazásba. A könyvem nem tartalmaz korabeli képeket, csak maiakat. A Falkland-szigetektől kezdve Gázán és Zambián át Pápua Új-Guineáig öt kontinens ötvenhét országában fotóztam meg az összes fontos első világháborús harcteret, katonai temetőt, emlékművet, hivatalos megemlékezést és a hagyományőrzők által életre keltett csatákat. Minden egyes utazásra alaposan felkészültem. Nem pusztán azt kellett tudnom, hogy mit, miért és hol keressek, de azt is, hogy mikor lehet a legalkalmasabb fényviszonyok között fotózni. Arra is ügyelnem kellett, hogy a fényképek olyan időjárási viszonyok között készüljenek, amelyek megegyeznek a száz évvel korábbiakkal, hogy megfelelően vissza tudják adni a korabeli hangulatot. Egy-egy helyszínre ezért többször is vissza kellett térnem. Ezerhétszáz fotó meséli el a nagy háború globális történetét a két kötetben, melynek a megírásához hatalmas mennyiségű szakirodalmat vásároltam össze az évek során a világban. Én magam nem végeztem tudományos jellegű kutatást, helyette számos kiváló hazai és nemzetközi történész korábbi munkáira támaszkodtam, amit a könyvem gazdag bibliográfiája tükröz. Az általam megírt szöveg olyan áttekintést ad az olvasónak, amely hiányzott még az én könyvespolcomról is.
Magyarországon is jelen van az első világháborús hagyományőrzés?
Hogyne, a hagyományőrzőink ráadásul nagyon aktívak. De a projektem elején még fogalmam sem volt arról, hogy Európa-szerte mindenhol szép számmal működnek a világháború emlékét ápoló egyesületek. Ezért az első találkozásom velük új irányt adott a készülő könyvem koncepciójának. A szenvedéllyel végzett munkájuknak és a korhű egyenruháiknak köszönhetően a fotóim a tájképek mellett már emberábrázolással és nemegyszer életszerű csatajelenetekkel is gazdagodhattak. Nélkülük a könyvem nem tudná azt a fajta időutazást nyújtani az olvasóknak, amelyben szerettem volna részesíteni őket. A hagyományőrzők az egyik legfontosabb alkotóelem lettek – a könyvem nemcsak a világháborúról emlékezik meg, hanem a centenárium éveiről is. Olyan embereket is megörökítettem, akik harctéri ásatásokkal foglalkoznak, replika repülőgépeket építenek vagy katonasírokat gondoznak. Fontosnak éreztem a nagy háborúban részt vevő országok mai vezetőit is lencsevégre kapni. Így benne van a könyvemben II. Erzsébet, Donald Trump, Angela Merkel, Vlagyimir Putyin és Orbán Viktor is.
Mi az oka annak, hogy itthon a centenáriumi évek viszonylag eseménytelenül múltak el, pedig fontos résztvevője voltunk a háborúnak?
Meglátásom szerint ennek három magyarázata van. A fő ok, hogy a háborút a vesztesek oldalán zártuk, és az ilyen helyzettel mindig nehéz mit kezdeni. A másik az, hogy a mai Magyarország területén semmilyen harci cselekmény nem történt, így itt nincs is hová ellátogatni. És ami az előző kettőnél is fontosabb talán, hogy minket az igazi trauma nem a harctereken ért – noha hatszázezer katonánk elvesztése maga is katasztrófa –, hanem a háború lezárása után Versailles-ben. A trianoni békediktátum fényében az odavezető háborús évek fájdalma eltörpült.
Más vesztes országok miként emlékeznek a nagy háborúra?
Nálunk a századik évforduló alkalmából legalább volt központi program a külhoni katonai sírok és emlékművek rendbetételére, a MÁV minden évben elindította az Isonzó expresszt az olasz frontra, lett egy állandó kiállítás a Várkert Bazárban, egy új emlékmű a Fiumei úti temetőben, egy Tisza István-szobor és egy trianoni nemzeti emlékmű az Országháznál. Ehhez képest Ausztria és Németország kitörölte emlékezetéből ezt a periódust. Én a centenárium idején Bécsben éltem, így első kézből tapasztaltam, hogy nyugati szomszédaink mennyire nem ismerik az 1914–1918-as eseményeket. A központi hatalmak utódállamainak sorában Törökország képezi a kivételt. Noha az első világháború a több mint hatszáz éves Oszmán Birodalom végét is elhozta, a törökök egyik fontos nemzeti ünnepe a gallipoli hadjárat hőseire emlékezik minden év március 18-án. A törökök maguk is súlyos árat fizettek az antant felett aratott győzelmükért, de a sikerük világraszóló volt. Ráadásul Gallipolinál tűnt fel Mustafa Kemal parancsnok is, aki később Kemal Atatürk néven a modern Törökország szülőatyjaként vonult be a történelembe.
Milyen új nézőpontokat képes bevonni a könyv az első világháborúról szóló diskurzusba?
Talán a legfontosabb gondolat, amire jutottam a mű írása közben, hogy milyen félelmetesen sok hasonlóság van a világot formáló 1914 előtti és az egy évszázaddal későbbi folyamatok között. A viktoriánus korban kicsúcsosodó ipari forradalom fokozatosan alakította át Európát a mezőgazdasági alapú közösségek kavalkádjából az iparra fókuszáló, urbanizált társadalmak világává. A növekvő városok lakói aztán polgári demokráciákra cserélték le az uralkodók abszolutista rendszereit. Ezáltal mindenki egyre inkább hazája felelős állampolgáraként tudott gondolkodni. A közös anyanyelven alapuló nemzeti identitás pedig megteremtette a nemzetállamot, melynek megvédése más nemzetekkel szemben nemes eszmévé magasztosult, ebből pedig hamarosan meg is született a hazafiasság fogalma. Mindeközben a termelés egyre nagyobb mennyiségű nyersanyagot, természeti erőforrást igényelt, amit főként a távoli kontinensekről lehetett beszerezni. Az európai államok jóléte ezért a világ többi részének kizsákmányolásától kezdett függeni, s a 19. század vége elhozta a gyarmatosítás újabb aranykorát. A területekért folyó verseny viszont egyre több feszültséget szült a nagyhatalmak között, ami fokozódó fegyverkezési versenyhez, majd két, egyre erősebben egymásnak feszülő katonai szövetségi rendszer kiépüléséhez vezetett. A gazdasági érdekek és a globalizációs folyamatok azonban mindenkit a béke fenntartásában tettek érdekelté. Ha megpróbálom megragadni a mai világunkat, akkor hasonló felsorolást kell tennem. Az életünk része a radikális változásokat hozó digitalizációs forradalom, az érdekszférák szisztematikus kiterjesztése, a növekvő nacionalizmus, a fegyverkezési verseny, az egymással szemben álló nagyhatalmak és katonai szövetségi rendszerek. De ezúttal még itt van a koronavírus-járvány, az energia-, a klíma- és a migrációs válság is – ezek 1914-ben nem léteztek.
Milyen a könyv fogadtatása?
Az első kötet felvezetőjében ott áll, hogy az első világháború tanulságai segíthetnek a harmadik világháború elkerülésében. Tehát a könyvem megírását egyfajta békeprojektnek tekintettem. Nyolc évig nem igazán értették az emberek a környezetemben, hogy miért teszek ilyen nagy munkát e kijelentés mögé. A Gyomai Kner Nyomda 2022. február 24-én már javában nyomtatta a könyvet, amikor megkezdődött az orosz invázió. És az első példányok akkor kerültek a boltokba, amikor már mindenki más is reggeltől estig a harmadik világháború lehetőségén gondolkodott. Akkor sokan megkérdezték tőlem, vajon ennyire számítottam-e erre. Nyilván nem. Mindenesetre az első öt hétben már elment közel hatszáz példány itthon és külföldön.
Milyen nyelven, mely piacokat célozzák meg a kiadóval?
A magyar mellett csak angolul jelent meg, mert az angolszász országok a célpiacok, mindenekelőtt az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság. Ezért a március 28-ai, Ludovikán megtartott könyvbemutató után április 6-án, az USA hadba lépésének 105. évfordulóján Washington adott otthont a következő eseménynek. Június 30-án, a somme-i csata évfordulóján pedig Londonban folytatjuk.
Említette, hogy nagy tanulságok fogalmazódtak meg önben a könyv megírása alatt. Milyen leckéket tanít nekünk az első világháború?
Az első és legfontosabb az, hogy a 20. század kezdete óta a nagy háborúk az autokratikus és a demokratikus országok összecsapásáról szólnak, amit mindig az autoriter rendszerek robbantanak ki történelmi sérelmekre hivatkozva. A következő tanulság az, hogy egyetlenegy háború sem úgy kezdődik, hogy a kezdeményező fél világháborút szeretne kirobbantani, de mivel az ilyen rezsimek képtelenek reálisan felmérni a képességeik korlátait, a hibás helyzetértékelés gyorsan eszkalálódáshoz vezethet. Ennek a fő oka, hogy az ilyen országokban a katonai irányítás felett nincsen parlamentáris rendszer által biztosított polgári felügyelet, csak egy többnyire teljesen elszigetelt uralkodó. Ebből kifolyólag a nagy háborúkat mindig a demokratikus erők, vagyis a nyugati szövetségesek nyerik meg, mert ők kevesebbet hibáznak. Ez azért van így, mert a hadsereg döntéseit megfelelő fékek és ellensúlyok rendszere ellenőrzi, amely képes politikai, társadalmi és gazdasági kockázatkezelési szempontokat mérlegelni a harctéri helyzeten túl. Itt érdemes kitérni arra is, hogy 1914-ben az Osztrák–Magyar Monarchia, valamint a Német, az Orosz és az Oszmán Birodalom hadereje nem állt semmilyen demokratikus rendszer biztosította polgári felügyelet alatt. Ellenben mind a négyen nagyon határozott célokkal és elképzelésekkel vágtak bele a háborúba a népük megkérdezése nélkül. Ennek megfelelően a konfliktus előrehaladtával egyre távolabb kerültek a céljaik megvalósításától, s végül semmit nem voltak képesek elérni abból, amiért háborúba indultak, mi több, mind a négy birodalom belerokkant, mielőtt az uralkodóikat vagy kivégezte vagy elzavarta a nép. Azóta is igaz, hogy modern világunkban teljességgel kontraproduktív háborút indítani. Ez így volt a második világháborúval és a hidegháborúval is. Nem lesz kivétel Oroszország sem.
Összességében tehát egy demokratikus ország jobban tisztában van azzal, hogy mit bír el a társadalom és a gazdaság?
Egy autokratikus országhoz képest egészen biztosan. Erre megint csak az első világháború ad konkrét példát. Az antanttáboron belül egyedül Oroszország volt autokratikus berendezkedésű állam, az összes többi ország parlamentáris demokráciaként működött. Így nem meglepő, hogy a győztes antanttáboron belül egyedül az oroszok veszítették el a háborút: 1918 márciusában kénytelenek voltak aláírni a breszt-litovszki megállapodást a központi hatalmakkal. A vereség oka az volt, hogy II. Miklós cár úgy irányította a seregeit éveken át, hogy fogalma sem volt róla, mekkora terhelést bír ki a népe. Ezzel ellentétben ugyanezen idő alatt Franciaország elfogyasztott öt miniszterelnököt, Olaszország hármat, a briteknél pedig David Lloyd George váltotta Herbert Asquith-t. A demokráciák viszonylag gyorsan képesek felismerni, ha rossz úton haladnak, és könnyebben is tudják korrigálni a hibáikat. Ez olyan képesség, amely nélkül nem lehet egy nagy háborút megnyerni.
***
***
***
***
***
***
***
***
***
Szalay-Berzeviczy Attila
1972-ben született Tatabányán. Közgazdász, a Budapesti Értéktőzsde korábbi elnöke. Több pénzintézet vezetőjeként és tanácsadójaként dolgozott, illetve a Magyar Vívó Szövetség alelnöke, majd társelnöke, valamint a Magyar Olimpiai Bizottság tagja volt. Fotográfusként is tevékenykedik, 2014-től dolgozott a nemrég megjelent, A nagy háború százéves nyomában című művén.
Nyitókép: Földházi Árpád
A „konvergencia-programként” elhíresült dokumentum az élet minden területére kiterjedne. A Nézőpont Intézet azt is kimutatta, hány emberre lennének hatással a Tisza megszorításai.
Az utolsó napok Tokióban, búcsú a felkelőnap országától és az évadtól, a sorozattól.
A The Economist tudósítója előre leegyeztetett beszélgetések helyett sorra lemondott találkozókkal szembesült Budapesten.
A múlt nem lezárt fejezet, a bántás pedig nem elszigetelt jelenség. A Vekker új adása megmutatja, hogyan térnek vissza ugyanazok a mintázatok hősökben, döntésekben és hétköznapi mondatokban – generációkon át.
Mi az oka ennek a bénító vakságnak az európai vezetésben? Rodrigo Ballester írása.
Súlyos belső feszültségekről, válasz nélkül maradt jelzésekről és a közösség kihasználásáról beszélt az ATV-ben Csercsa Balázs. Szerinte egyre nagyobb szakadék tátong a Tisza Párt köré szerveződött támogató közösség és a párt valós működése között, és így nem látja biztosítottnak a valódi rendszerváltást.
Hogyan élt az első világháború egyik leghíresebb tábornoka, aki megmentette Magyarországot a hadszíntérré válástól?
Az orosz–ukrán háború egyik legérzékenyebb kérdésében történt előrelépés az elmúlt napokban.
