Arcadiu

Hajnali háromkor indulunk. Felveszem a nővéremet, aztán anyámat, és megyünk Nagylak felé, Dél-Erdélyen át Székelyföldre. Anyám tiltakozik, nem, ne hívjuk fel magunkra a figyelmet. Anyám még mindig fél. Nyomom a pedált, egyenesen Csíkszeredába megyünk, a hivatalba, ahol az internet szerint ötig van ügyfélfogadás, a gyakorlatban kiderül, hogy kettőig. Sebaj, akkor legalább a vonalas telefont köttessük ki. Két és fél éve meghalt nagyanyám, azóta nem sikerült lemondani. Négy üzletbe kell elmennünk, amire a végére érünk. Másnap reggel ott kezdünk Szeredában. Kiderül, hogy az egész levelezésünk, amit tavaly májusban elkezdtünk, nincs meg. Minden dokumentáció eltűnt. Annyi volt a válaszuk novemberben, hogy nézzük meg a jogszabályt. Személyesen talán többet megtudunk.

Románia végre elismeri, hogy azoknak az embereknek, akiket kommunizmusellenes szervezkedés miatt elítéltek, házi őrizetben tartottak, jár kártérítés. Nagy szó. Nagyapám ült két évet, és kilencet volt házi őrizetben, aztán egész életében viselte a „reakciós” bélyeget. Hősiesen ellenálló volt az egész kommunizmus alatt. Se párt, se kollektív. Felment az erdőre a másik öreggel, akivel együtt indultak megdönteni a kommunizmust, s aki nyolc évet ült. Ott bekkelték ki azt a negyven évet. Erről sokat tudnék mesélni. 

Jó negyvenöt évvel a börtönévek után meglátogatott Budapesten. A barátaimnál laktam, nagyapám meg öblös hangján az éjszaka közepén felüvöltött. Az egész család talpra ugrott, hogy mi történt Árpi bácsival. Semmi, mondom, csak ha valami a bőréhez ér, felüvölt. Ez volt az a semmi, amit még a börtönből hozott. 1949-ből. Annyit verték, hogy közel fél évszázad után is így élt benne. Azt mondta az anyjának nősülés előtt, 1950-ben: „Édesanyám, belőlem a szeretetet kiverték.” Tényleg nem maradt benne. Rideg, kemény ember lett. Minden erejét a munkába ölte, hogy fennmaradjon akkor is, amikor mindenét elvették. Érzelmeket a haragon és a dühön kívül nem nagyon láttunk rajta. Örültünk, ha néha bepálinkázott, mert akkor elmosolyodott. Törekvő fiatalember volt. Első traktor, első cséplőgép neki volt a faluban. Amíg nem jöttek a kommunisták. Mert ők mindent elvettek. Tíz hektár földet is. Csoda, hogy nem szerette őket? A kőkerítésére ráfestették, hogy „REAKCIÓS”, és nézték, hogy mikor nyúl hozzá. Ő meg lebontatta a kőkerítést, és beforgattatta a köveket, aztán megint megtörtént, és ő megint bontatott. Ilyen szintű volt a szórakozás az elvtársakkal.