Válsággal riogatnak azok, akik a csőd szélére sodorták az országot

Oláh Dániel írása a Mandiner hetilapban

A Fidesz zsinórban negyedik kétharmados, elsöprő választási győzelme után ismét megszólaltak az ellenzéki botrányközgazdászok. Inotai András, az akkor az MTA-hoz tartozó Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont Világ­gazdasági Kutatóintézetének 1991 és 2011 közötti vezetője a baloldali Hírklikknek kifejtette: szerinte „az elhülyített magyar társadalom” nagyon át lett verve, s erre már négy hónapon belül rájön, amikor egy argentin típusú válság csaphat le a magyar gazdaságra. Inotai gazdasági álhíreket is sorolt: szerinte a magyar infláció a legmagasabb Európában, elképzelhetetlen mértékben ismét eladósodott a társadalom, a lakáshitelek fele hónapokon belül be fog dőlni, akárcsak a rezsicsökkentés, amely ebben a formában a kezdettől fogva felelőtlen intézkedés. A jólétnövelő intézkedések sorát felelőtlen és aljas pénzszórásnak tartja, és szerinte nincs semmilyen valós gazdasági teljesítmény mögöttük. Ha pedig magától nem omlana össze a gazdaság, a nagydoktor nagyon reméli, hogy a kormány semmilyen pénzt nem kap Brüsszelből. Hangsúlyozza, az adósságból lett vásárlóerő-emelés az elmúlt tizenkét év „szennyes hozadéka”.

„Nem a Nyugatnak van alkonya, hanem a nem létező orbáni gazdaságpolitikának. Nagyon örülök, hogy nekik kell kilapátolniuk azt a szemetet, amit tizenkét év alatt összehordtak, igen boldogtalan lettem volna, ha az ellenzék nyakába varrják ezt a feladatot” – adott összegzést a közgazdász. Az ellenzéket arra biztatja, most semmiben ne nyújtson szakértői segítséget a kormányzati válságkezelésben. Szerinte magára kell hagyni Orbán Viktort, ami azért is jó, mert a kormányfő sosem tudott válságot kezelni. Inotai láthatóan várja az elsöprő válságot: „Borzasztó árat fizet majd érte a magyar társadalom, de ez olyan társadalom, amelyik – ha egyáltalán – csak ilyen körülmények között tud észre térni.”

A nyugalmazott kutatóprofesszor valószínűleg nem önhibáján kívül, hanem szándékosan fogalmaz meg téves állításokat. A magyar gazdaság ugyanis 2010 után növekedési pályára állt, egy évtized alatt megvalósította a teljes foglalkoztatást, és európai rekordokat döntő gazdasági fejlődést ért el. Mindezt úgy, hogy közben az államadósságot és a külső pénzügyi sérülékenységet folyamatosan csökkentette, így végre sikerült nem adósságból, hanem munkából és teljesítményből gyors növekedést elérni. E növekedés gyümölcsei pedig ténylegesen eljutottak a munkavállalókhoz és a családokhoz, ami a sosem látott magyar bérrobbanásban és a szegénységi mutatók hirtelen javulásában is megmutatkozott.

Baloldali megszorítások

2010 után a kormányzat mindegyik válságot sikeresen kezelte. A rendszerváltoztatás sokkját egyébként a korábbi kormányok a külföldről diktált neoliberális receptekkel nem kezelték, hanem súlyosbították: másfél millió munkahely szűnt meg az 1990-es években, és arányaiban ötször annyi vállalkozás, mint Csehországban vagy Lengyelországban. A Bokros-csomag újabb csapást mért a családokra, hogy kis kitérővel a 2008-as válságig ne történjen érdemi fejlődés: az elveszett munkahelyeket nem sikerült visszahozni, viszont a liberális gazdaságpolitikával sikerült elérni, hogy végleg eladósodjanak a munkanélküliségbe és segélyezésbe taszított milliók, hogy ebből tisztes extraprofithoz jussanak a balliberális kormányzatok kegyeltjei, a külföldi bankok és energiacégek.

2010 után Magyarország nemhogy sikeresen, de saját megközelítésben szállt szembe a 2008-ban kirobbanó válság, illetve az elhibázott kezelésének hatásaival is. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) hazaküldésével megszorítás helyett új, a válságban is terheket csökkentő politikát vezetett be, a nemzetközi szervezet javaslatai helyett a saját útját követve a növekedést akarta beindítani. „Egy évtizeddel ezelőtt hazánk sereghajtó volt a régióban, az IMF – és nem mellesleg az Európai Bizottság – pedig megszorítást javasolt. A 2010-ben hivatalba lépő kormány felismerte, hogy egy válságba süllyedt gazdaságban nem lehet úgy rendet tenni, hogy a dolgozó emberek adóterheit növelik és a költségvetésből származó bevételeit csökkentik. Ehelyett – sok más mellett – a kabinet bevezette az egykulcsos személyi jövedelemadót, a költségvetés bevételeit pedig válságadókkal stabilizálta. Ezek a lépések, csakúgy mint a végtörlesztés, szembementek az IMF javaslataival, ezért a magyar reformokat nem lehetett volna a szervezet javaslataival véghez vinni” – mondta a Makronómnak Palotai Dániel, a Nemzetközi Valutaalap igazgatója. Ma is a görög példa az intő jel: az IMF és Brüsszel receptkönyvéből kezelték a válságot, amit megszorításokkal annyira elmélyítettek, hogy az ország máig sem érte el a 2008-as válság előtti fejlettségi szintjét.

„Ma már az IMF jellemzően támogatja az olyan ösztönző jellegű gazdaságpolitikát, amiért hazánkat kritizálta. Benk Szilárd IMF-igazgatóhelyettes szerint mára általánosan elfogadottá vált az az irány, amerre a magyar gazdaságpolitika 2010-ben elindult, de akkor még nem tűnt annak, mert a nemzetközi közgazdasági gondolkodást a korábbi praktikák dominálták, a szervezeten belül pedig a csoportgondolkodás, a csordaszellem miatt a másként gondolkodó közgazdászok nem mertek véleményt mondani. Az unortodox kifejezést az IMF-igazgatóhelyettes nem is szereti, hiszen ma ez az új főáram” – számoltunk be 2020 februárjában, a koronavírus-járvány előestéjén.

Bevált receptkönyv

A 2010 utáni magyar válságkezelés – miszerint válságban nem meghúzni, hanem kiengedni kell a nadrágszíjat – a járvány idejére aztán tényleg általánosan elfogadottá vált. Így a Nemzetközi Valutaalap, a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet, a Világbank és az uniós bürokrácia a magyar megközelítést évekkel később követve együtt visszhangozta, hogy a kormányok dolga nem a spórolás, hanem hogy annyi pénzt költsenek a gazdaság támogatására, amennyi csak indokolt, ameddig csak szükséges. Az unióban el is törölték az addigi államadósság- és deficit­szabályokat. Palotai Dániel szerint 2010-ben a Nemzetközi Valutaalap és a bizottság „még egymásra licitált abban, hogy Magyarországnak milyen megszorításokat kellene alkalmaznia”. Kérdésünkre, hogy most az IMF játszik-e a mi kottánkból, így válaszol: „Sok tekintetben igen. A magyar modell számos elemét elfogadta, sőt már ajánlja is más országoknak. Gazdasági visszaesés esetén a költségvetési gazdaságélénkítést úgy javasolja, hogy közben átmenetileg megemelkedhet a hiány”.

Miután nemzetközi tananyag lett a 2010 utáni magyar válságkezelésből, a koronavírus-járványban is újított a honi politika. „A válság gazdasági hatásait kezelő magyar politikát kulcs­szavakban így lehet összefoglalni: segély helyett munka, eladósodás helyett célzott segítség, fogyasztás helyett beruházás és a gazdaság lekapcsolása helyett az ország működésének biztosítása” – írta a Makronóm korábban. Jól látszott ugyanis, hogy számos fejlett nyugati ország leállítja a gazdaságát, segélyeket fizet, hogy az emberek ne dolgozzanak, és inkább arra oszt pénzt, hogy a háztartások vásároljanak. Csakhogy a lezárt gazdaságban, ahol leállnak a cégek, és nincs termelés, ezzel tovább szították a keresletet, ami nagyban hozzájárult a jelentős áremelkedéshez. A mai magas inflációs környezet tehát megítélésünk szerint a nyugati, részben elhibázott válságkezelési praktikák eredménye.

Bár a nemzetközi infláció alól nem tud mentesülni, hazánk így is az élre tudott törni: 2021-ben, bár baloldali közgazdászok katasztrófát vártak, épp egy, a 2008-asnál is mélyebb válságban ugrott a magyar gazdaság a növekedési rangsorok élére. Az uniós statisztikák alapján hazánk a válság alatt hagyta le gazdasági fejlettségben Portugáliát, emellett Görög­országot, Szlovákiát és Romániát is előzi. Emlékezetes: 2006-ban, a baloldali kormányzás alatt még válság sem kellett ahhoz, hogy Szlovákia megelőzze Magyar­országot.

A válságkezelés sikerességét és a kedvező kilátásokat jelzi, hogy a magyar beruházási ráta a válság alatt is a 27-28 százalékos rekordszintjén állt, azóta pedig tovább nőtt 29 százalékra. Ez meghaladja az Európai Unió átlagát, ami 22 százalékos, ráadásul a koronavírus-válság két évében a cégek hazánkban 40 százalékkal több beruházást valósítottak meg, mint a többi visegrádi országban, 2021-ben Lengyelországnál 60 százalékkal többet. Rekordnagyságúra nyílt az olló, ami azt is jelezheti, hogy hazánk Lengyelországhoz képest is jelentős növekedési ugrásra készül, hiszen a jelen beruházása a jövő növekedése.

Az is a válságkezelés kimagasló sikerét mutatja, hogy a vártnál is dinamikusabban, 76,8 százalékra csökkent a GDP-arányos államadósság 2021 végére, a költségvetési hiány pedig 6,8 százalékra esett a várt 7,5 százalék helyett. Eközben az uniós országok összességében továbbra is eladósodás látszik. Mindez azért sem meglepő, mert hazánk sokkal előbb nyitotta újra gazdaságát, és mindvégig az aktivitás fenntartására, a gazdaság működésben tartására koncentrált. Ma tehát növekedésben és adósságcsökkentésben is a legjobbak közé tartozunk.

Nem válság, hanem bizonytalanság van

A hazai gazdasági lapok szerint most újból nehéz idők jönnek a gazdaságban. A háború, az emiatti gazdasági lassulás, a növekvő infláció – az energiaárak elszabadulása és különösen az élelmiszerárak emelkedése –, a költségvetési mozgástér szűkülése, a forintárfolyam stabilizálásának feladata, az uniós források körüli vita, a kamatstop és a szabályozott árak fenntarthatósága a főbb kérdések, de geopolitikai földcsuszamlások is újraírják gazdasági mozgásterünket. Ha ez nem lenne elég, a jegybankok kamatokat emelnek, így minden adósság drágulni fog, nagyobb terhet jelent a törlesztés.

Van ok azonban bizakodni: a magyar gazdaság eddigi legnagyobb lendületében van, a beruházási rekordok jelzik, hogy a jövőben is hazánk lesz az unió egyik növekedési motorja. Közben cégvezetők arról számolnak be, hogy munkaerő­hiánytól szenvednek, de azt is megjegyzik, hogy egyre több képzett magyar tér haza, mert a külföldi cégek a járvány hatására sok jól fizető, magas hozzáadott értékű állást hoztak az országba. A járvány és a háború is vezethet oda, hogy nemzetközi nagyvállalatok Magyarországra települnek át. A magyar gazdaság reálgazdasági és pénzügyi értelemben válságálló, most szóba sem kerül az, hogy csak külföldi szervezetek diktátumokhoz kötött hitelei mentenék meg.

A jelenleginél súlyosabb válságokat is jól kezelt a jobboldali gazdaságpolitika, ráadásul most nem is válságról, inkább a gazdasági eredmények bizonytalan helyzetben való megőrzéséről van szó, így nem a válságkezelés, hanem a gyors, megfelelő alkalmazkodás a feladat. Ennek fókusza a számos felsorolt kihívás ellenére egyetlen kérdésre szűkíthető le: a minél olcsóbb, kiszámítható energiaellátás biztosítására, mert ez kell ahhoz, hogy a gazdasági lendület fennmaradjon, az infláció letörjön. Az energiakérdés áll az élelmiszerárak, a rezsi, az infláció, a reálbérek és a gazdasági növekedés alakulása mögött, így ha e kérdést meg tudja oldani, akkor a gazdasági kihívások döntő többségét kezelte is a kormányzat.

Maradhatnak persze még közpénzügyi dilemmák, de a válságokban edződött magyar gazdaságpolitikának nem jelentenek igazi kihívást. Növekedésösztönzéssel és válságadókkal, a válság vámszedőinek átmeneti megterhelésével vagy éppen a nagyberuházások újragondolásával el lehetne érni, hogy ne a családokat terheljék a nehézségek. Gazdaságilag és politikailag ennyire stabil országban ez megvalósítható feladatnak látszik, hiszen a választók egészen világosan és nagy arányban mondták ki, hogy megszorítások nélkül, a családot, a munkát, a tanulást, a törekvést, a kockázat­vállalást és a hazait értékelő gazdaságpolitikát szeretnének, tehát egyértelmű receptkönyvet adtak a kormányzatnak a felhatalmazás mellé. Így pedig már felvállalhatók a gazdasági jövedelmek és pozíciók újraosztásával járó esetleges konfliktusok. Nem véletlenül szögezte le a miniszterelnök, hogy nem lesznek megszorítások, és nem készülnek válságkormányzásra, sokkal inkább a családtámogatások bővítését tervezik.

Kapcsolódó

Nyitókép: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán