Nagyvárosi urbánusok – szevasztok!

A választás napján pittyent a telefonom. Nem. Nem a DatAdat küldött újabb magyartalan sms-t. Az egyik felvilágosult, balos ismerősöm volt. „Csak úgy, a választásra való tekintettel” átküldte nekem a Nemzeti hip-hop című számot. Aki nem ismerné – volna ilyen? –: a Bëlga jó húszéves száma ez, melyben kifigurázza a népi-nemzeti kultúrát, ahogy mondanák, a magyarkodást. „Javarészt külföldi folyik a médiából / Nem ezért jöttünk ide Levédiából!” – rappelik.

Szó se róla, kultikus szám. Mi is sokat hallgattuk. A Mandiner elődlapja, az UFi szerkesztőségének nem hivatalos indulója volt ez a dal. Nevettünk azon, ahogy kifiguráznak bennünket. De az üzenetet küldő balos ismerős motiváció­ja nem a nevettetés volt. Fricska. Csak úgy, a választás alkalmából. Bármi lesz is az eredmény, ti tudjátok, hogy hol a helyetek. Ti a mucsaiak vagytok, mi a nagybetűs progresszió. Ti az agymosottak vagytok, mi a szabadgondolkodók. Ti a maradiak vagytok, mi a haladók. Ti a Kelet vagytok, mi a Nyugat. Ti a falusiak vagytok, mi az urbánusok.

A 20. századi magyar történelmet és kultúrát végigkíséri a népi-urbánus vita. Az 1920-as években induló diskurzus egyik oldalán a magyar hagyományokat előtérbe helyező népiek, a másik oldalon a nemzetközi progressziót a zászlajukra tűző urbánusok. De a vita előzményei még korábbiak. Az 1911-ben megjelent, Szabadgondolat című progresszív folyóirat első, programadó számának kiáltványában is megjelenik a „buta vidék” felvilágosításának gondolata: „Mi a népet megfelelő, hasznos és termékeny ismeretek birtokába kívánjuk juttatni, hogy minél tisztábban lássa a maga helyzetét.”

Sőt, a Mucsa kifejezésünk még korábbi „találmány”. A Borsszem Jankó, a kiegyezés után induló politikai élclap szerzője alkotta meg: a Vidéki trombita című rovat „tudósított” egy nem létező helyszínről, Mucsáról, az elmaradott, de önérzetes magyar faluból. A Borsszem Jankó főleg a nagypolgári liberális értelmiség lapja volt, a mucsai történetek pedig a vidéki, hagyománytisztelő életet gúnyolták ki.