Közjogilag érvénytelen, politikailag erős üzenet

2022. április 06. 21:41

Az országgyűlési választással párhuzamosan zajló gyermekvédelmi népszavazáson az érvényes voksok száma ugyan nem érte el a szükséges 4,1 milliós határt, mintegy 3,3 millió magyar állt ki a kormány által is osztott álláspont mellett.

2022. április 06. 21:41
null

Vágvölgyi Gergely írása a Mandiner hetilapban

A kormánypártok és az ellenzék nagy része eltérően látta és láttatta a népszavazás hátterét. A Fidesz–KDNP a magyar gyermekek védelmét és az lmbtqi-lobbi feltartóztatását ajánlotta figyelmünkbe, a baloldali szivárványkoalíció tagjai a hatalomgyakorlás manipulatív eszközét vélték felfedezni mindebben. Hamar akcióba lendültek az ngó-k és a lobbiszervezetek is: elsősorban a virtuális térben és Budapest, illetve az egyetemi városok közterein folytattak aktív kampányt, és érvénytelen szavazatok leadására szólítottak fel.

Április 3-ához közeledve egyre inkább az volt a kérdés, hogy a gyermekvédelmi tematika képes lesz-e a Fidesz–KDNP szavazóbázisán túl is érdemi támogatottságra szert tenni. Vasárnap késő éjjelre aztán kiderült: a válasz egyértelmű igen, ez mégsem elegendő a győzelemhez. A népszavazáson jóval többen adtak le érvényes szavazatot, mint amennyien a kormánypártok közös listája mögé sorakoztak fel (cikkünk írásakor az érvényes szavazatok száma, bár kérdésenként eltér pár ezerrel, 3,5 millió körül van, a kormánypártok listás eredménye pedig 2,7 millió).

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!